Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1935-12-29 / 52. szám
Negyvenhatodik évfolyam. 52. szám. Pápa, 1935 december 29. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE __________________ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. __________________________ — ———-—— FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK “ FELELŐS SZERKESZTŐ: DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA; | FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ | TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Hitvallásaink általános értékelése. Irta : Szabó Dezső ref. hitoktató lelkész. Sokan félnek a hitvallás fegyelmező erejének teljes érvényesítésétől és elvetik a kirekesztés gondolatát. Igaz, hogy törvényekkel és tradícióval sokféle gondolkodású és érzésű embert együtt lehet tartani, egyházi adóval meg lehet róni, de hitvallás alapján ilyet nem lehet! Azt gondolják, hogy a vallás külsőséges törvények száraz paragrafusává lesz és az egyház a holt dogmatizmus fertőjében fenekük meg. Pedig minden egészséges, élettől viruló szervezet kiveti magából azt az idegen tárgyat, mely izgatásával megbontja egyensúlyát, működésének egységét. Csak az elsekélyesedett, kimocsarasodott élet gyüjtheti magába a romlást hozó bacillusok ózonéit. Természetesen veszélyes és hetytelen is lenne a legcsekélyebb nézeteltérésnél a hitvallásnak ezt a fegyelmező erejét működésbe helyezni, de nyilvánvaló és súlyos tévelygéseknél bizony alkalmazni kell! Ha szemethúny az egyház, akkor az egész vonalon meglazul az egyházfegyelem, a következetlenségek egyre inkább külsöségessé teszik a vallásos életet. A keretek közül eltűnik az élet és megmarad a forma. Az eredmény az lesz, hogy épen abban az egyházban lesz a vallás külsőséges törvények száraz paragrafusává, amelyben a hitvallás elvesztette vezérlő, iránytadó és fegyelmező szerepét. Úgy jár az az egyház, mint a hitetlen pap, aki bizonyságot tesz arról, amit maga sem hisz. Jlyen körülmények között kétféle módon térhet vissza az egyház.a való élethez: vagy felfedezi megint hitvallásaiban az értéket és igazságot, vagy a meglevő hitközösség számára a Biblia alapján új hitvallásokat készít. Ez utóbbi eset csak ott helyeselhető, ahol az eddigi hitvallások elavultak, illetve a Biblia nem támogatta eléggé őket. Az interkonfesszionális gondolkodók táborában sokan attól félnek, hogy ha a hitvallások jelentőségét nagyon hangsúlyozzuk, akkor a keresztyén felekezetek között húzódó szakadékok még mélyebbek lesznek. Különösen azok félnek ettől, kik komoly lelkiismerettel szeretnék közös munkára szólítani az egész keresztyénséget. Akik a krisztusi szeretet gyűrűjében egyesítenék a különböző felekezeteket. A legjobb szándék irányítja őket akkor, amikor a hitvallást háttérbeszorítják, de tévednek. Tévedésüket maguknak is be kell látniok, ha az életet komoly kritikával szemlélik. Nem zavarhatja meg az együttműködést az, hogy mindenik fél nyíltan bevallja saját felfogását. Sőt ellenkezőleg! Komoly és a szavakon, ígéreteken túlmenően csak ott lehet szó közös munkáról, ahol a felek ismerik egymást. Homályos körvonalú egyezkedések csak kezdetben kecsegtethetnek sikerrel. Később mind több ellentét üti fel fejét és kitűnik, hogy olyant várnak egymástól, ami lényegében ellenkezik felfogásukkal. A hitvallások előtérbehelyezésével ez nem lehetséges. Ott már előre tisztában vannak azzal, hogy milyen tekintetben alkothatnak közös frontot. És ebben az irányban teljes erővel dolgozhatnak közösen, ha egyébként tiszteletben tartják az elválasztó határokat. Ha nem az ellentéteket hangsúlyozzák ki és nem is külsőleges kompromisszumokat csinálnak, hanem a közös igazságot belső megújhodás útján keresik. A hitvallásokat tehát az interkonfesszionális törekvések híveinek sem szabad megvetni, sőt ellenkezőleg, jelentőségüket, értéküket nekik is el kell ismerniük, éppen a zavartalan együttműködés és a végső egység célja érdekében. Az eddig elmondottak alapján látjuk, hogy a hitvallás milyen főbb irányokba sugároz az egyház számára értéket. És ez nem kötött érték, hanem valóság, amely a hitvallás fentebb megalkotott fogalmi meghatározásából közvetlen következik. A hitvallás ugyanis a hitnek olyan rendszeres foglalata, melyben egy vagy több egyház a saját hiveire nézve kötelezőleg kijelenti, hogy Isten igéje alapján a hit főbb ágazataira és a vallásos életre nézve mit tart igazságnak. Azzal, hogy ez a kijelentés kötelező^ erejű az egyháztagokra, megteremti az egységet és pedig’ úgy a térbeli, mint időbeli egységet és alapja a fegyelemnek. Az igazságértékek a tudomány területén valósulnak meg. így az igazságról szóló felfogás irányt mutat a va 1 iástudornányoknak és amennyiben világnézetet ad,- az egyéb tudományok területén is érezteti hatását. Mivel az életre is szól, megszabja az erkölcsi és szociális élet kereteit is. A hitvallás, mint vezető és fegyelmező, élettel, elevenséggel tölti meg az egyházat. Pozitív, a korhoz és emberekhez szóló célt -ad neki. Az egység kifejezése mellett gazdag változatosságot is nyújt. Megismerteti a vallás lényegét s a Bibliával együtt az egyház névszerinti, ingatag tagjait öntudatos, hitvalló hívőkké alakítja. De mindez csak ott történik, ahol valóban hitvallás a hitvallás. Aíhol nemcsak papíron van meg, hanem jelentős szerepet játszik az egyház életében is. Mert olyan az, mint a nemes lélek. Minél többet szétoszt magából, annál nemesebb lesz. Minél jobban használja az egyház, annál több értéket sugároz szét. És annál erőteljesebben sugározza. Ha nem használja, akkor a drága értékek kárbavesznek. A tan és egyházi élet fegyelme meglazul. A hit öntudata és tisztasága elhalványul. Az egyszerű emberek életében megjelenik a babonáskodás. A művelteket pedig a humanizmus és filozófia szülte vallás eszméi fogják körül. Az egyház megrepedt falainak ezer hasadékán tör be a szektáskodás és tévelygés. Űzi, hajtja az iránytű
