Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1934-06-03 / 22. szám
Negyvenötödik évfolyam. 22. szám. Pápa, 1934 június 3. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Hidas. Az elmúlt hetek egyik szomorú ujságszenzációja volt, hogy Hidas tolnamegyei községben becsukták a református templomot, mert ia gyülekezet kihalt. Az, sajnos, egyházunk történetében nem újság, hogy gyülekezetek elpusztulnak, sudártornyú, fehérfalu templomokban elnémul az Ige és az ének. A napokban kaptunk felhívást, hogy állítsuk össze kerületünkből azoknak a gyülekezeteknek a névsorát, melyek teljesen eltűntek a föld színéről és azokat, melyek mint község léteznek, de mint református gyülekezet megsemmisültek. Egész tekintélyes ezeknek a számul':. Az elpusztulás csaknem kivétel nélkül a nemzetünket ért in agy csapásokkal van összefüggésben, törökvész, harcok a puszta létért, országhatárok eltolódása, várak megszüntetése és lerombolása játszották a főszerepet, ezekhez járult több helyen az ellenreformáció munkája, földesurak hatalmaskodása, mellyel szemben a jobbágy semmit sem tehetett. Hidasnál más a helyzet. Itt nem az ellenfél erőszaka, hanem a saját bűneink következtében zárult be a templom. Mig másutt kényszerrel, hatalmi túlsúllyal némítofjták el elődeinket, itt maga a gyülekezet mondott le az élet jogáról. Vitázunk már évtizedek óta, egymásután jelennek meg a tanulmányok, szerveződnek ankétok az egyke-kérdésről. Ügy látszik még mindig nem találták meg a betegség valódi mibenlétét. Az egyik szerint tisztára gazdasági természetű, a másik szerint egyszerűen világjelenség. Szerintünk elsősorban és főkép erkölcsi baj, ép ezért a betegség megléte kiáltó felhívás minden egyházhoz, tehát a mienkhez is, nagyarányú evangelizáló munkára. Mi hisszük, hogy az evangéliom ma is erő és Krisztus képes összetörni a bűnök bilincseit és életet fakasztani a kietlenben. Magyar református egyházunknak még mélyebbre kell hatolnia Isten csodatevő szeretetének és hatalmának megtapasztalásában. Állam és egyéb közületek mindent tegyenek meg, hogy kívánatos legyen ebben az országban élni, gyermekeket felnevelni, de meg vagyunk győződve, hogy paragrafusokkal itt alapos javulás sohsem következik. Itt az egyetlen biztos mentség: úgy hirdetni az evangéliomot, ahogy még nem hirdettük. Be kell! bűnbámólag vallanunk, hogy sokat mulasztottunk, vezetőkben és ve ze tettekben egyaránt megsokasodtak a hibák, restség, közöny, testiség viett uralmat a lelkeken. A fordulat ott következik be, amikor mindezt felismerjük és elindulunk új ösvényeket csinálva, új kutakat ásva, új, szebb, istenesebb életet élve. Mi hiszünk rendíthetetlenül egyházunk isteni küldetésében. Mi még egyáltalán nem fejeztük be feladatainkat. A legjobb napjaink még előttünk vannak. Fel azért alázatosan a kitartó munkára! Az evangéliom népe nem ismerheti a csüggedést. Mi az élet népe vagyunk és azok is akarunk maradni. Mi nem kripták lakatjait őrizzük, hanem boldogan, himnuszokat zengve Istennek, új templomokat építünk telkekből és kőből egyaránt. A mi kerületünkben is egymásután emelkednek ég felé az új templomok. Mi nem a meghátrálást, hanem az építést hirdetjük és Isten kegyelméből cselekesszük is. Fel azért a szívekkel! p. j. Üzen a múlt. Irta és a pápai főiskolának a száműzetésből való visszatérés 150-ik évfordulója alkalmából Adásztevelen rendezett emlékünnepélyen elmondotta Győry Elemér győri lelkész, egyházkerületi tanácsbíró. Nem titkolom el abbeli meggyőződésemet sem, hogy az időbeli korlátok felett álló közösségek szempontjából nemcsak az a fontos, hogy mi történt a imultban, vagy nem annyira ez a fontos, mint-inkább az, hogy az akkori nemzedékben milyen erkölcsi erőket váltott ki és ké sőbbi korok számára milyen erőforrássá lesz a történés. Máskülönben a történeti érték viszonylagos lenne, akárcsak a vallásos élmény és meinten anakronizmussá válna, mihelyt a kortörténeti vonás elveszítené varázsát. Azért itt minden lélek lássa meg, hogy a szenvedés és akármiinémű megpróbáltatás fegyelmező és nevelő eszköz az Isten kezében. Azért visz át nagy viharain az életnek, hogy megtisztítson és amikor elveszíteni látunk mindent, annál erőteljesebb lélekkel kapcsolódjunk Őhozzá, a mi életünk egyedül biztos elpusztíthatatlan értékéhez. Lapozgassunk a pápai kollégium történetében. Mintáin Pápa megszűnt végvár lenni, nemsokára a református vallás szabad gyakorlata felfüggesztetek, mire az iskolának is el kellett költözni a vlárosból, De a száműzetés az akkori pápai gyülekezetben elcsüggedés és lemondás helyett csodás erőket váltott ki. Nem fáradtak el a kérelmezésben, a deputációzásbam, sem a Tevelre járásban. Bár lassan haladt az ügyük és a külső körülmények azt mutatták, hogy »hiába való ez a sok huza-vona« és minden arra irányult, hogy »végre belefáradva a küzdelmekbe, ügyük jobbrafordulásának minden reménységével felhagyjanak«. De ők másként gondolkoztak. Iskolájuk kiegészítésén fáradoztak és nem adták fel a reményt, hogy visszaköltözködhetnek még az ősi falak közé. Fáradozásukat siker koronázta, mert 31 évi száműzetés után a főiskola visszatérhetett otthonába. A későbbi korszakokban pedig a főiskola kifejlődése, kultúrtörténeti és nemzeti missziójá ennek a megdönthetetlen és diadalmas hitnek az érceiből ötvözőidött. Azért ez \az emléktábla nem annyira a mali szenvedéseire, mint inkább a szenvedések között Isten gondviselő szeretetére, megtartó kegyelmére és őseinknek |a nyomorgattatásban vlaló kitartására és'
