Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1934-04-22 / 16. szám

66. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1934. kellett tanulnunk, hogy idáig eljussunk, oklevelet kap­junk. De hát vájjon nem azt hirdetjük-e, hogy a mai iKehéz körülményeket, minden téren mutatkozó válsá­got, csak úgy tudjuk megoldani, Magyarországot újra naggyá, dicsővé tenni, ha mindenki — így a papnöven­dékek is — kettőzött szorgalommal és kitartással gaz­dálkodnak azokkal a talentumokkal, amelyeket az örökkévaló Isten rájuk bízott. Nem félreálló, közönyö­sen beleegyező, elcsüggedt magyarokra van szükség, hanem kettőzött szorgalommal munkálkodó embe­rekre, akik leszámoltak azzal, hogy talán kisebb jövö­­delemért, két munkát is kell végezniük, mert Krisztus szava most ezt parancsolja, mert a gyülekezetek és is­kolák megmentéséről van szó. Nem mondhatjuk azt sem, hogy a theologiai kép­zés lett hiányos. Az egyes évfolyamokon az előírt tantárgyak rendes heti óraszámban leadattak, a hall­gatók becsületesen el is végezték a kollokviumokat. Nem a theologiai évfolyamok heti óraszáma lett keve­sebb, hanem a hallgíatóké lett több, mivel a theologia mellett tanítóképzősök is. Visszagondolva az elmúlt évekre, sokat tudnék írni a munkáról, azokról az éjje­lekről, amelyeket a tanítóképzős tankönyvek mellett töltöttem. A munka mindenkor édes volt, mert soha sem az a cél lebegett előttem, hogy oklevélért tanulok, j a munkát mindenkor annak a magasztos célnak a szol- j gálatába állítottam, amely mimkánlak immár három i éve szolgálatába álltam. Az Ür Jézus szavát hallottam ; minden ilyen alkalommal: »Az én igám nehéz, de í gyönyörűséges«. Vájjon nem ezt az igát hordom én j is, amikor olyan kis egyház törpe iskolájában dolgo- ; zom, amelyre, hogy az egyik ehhez a kérdéshez hozzá­szóló cikkíró szavaival éljek: ...kimondatott a halá­los ítélet, amikor olyan gyülekezet hívei között mun­kálkodom, amely szenvedésekkel teli, gyönyörű múlttal dicsekedhetik, de amelyről ez az ige szólott: »meg­verem a pásztort, elszéíed a nyáj«. Beválik-^ most már a lelkésztanítóság? Amit az alábbiakban írni fogok, tálán azt fogja mondani e so­rok olvasója, helyi viszonylatban megáll. Én azt hi­szem, hogy nagy általánosságban, minden ilyen kö­rülmények között lévő egyháznak a helyzetére áll az, amit az alábbiakban írni fogok. Ez az egyház, ahol én működöm, eddig preorancia volt, de iskolájától az államsegélyt megvonták, tanítóját elhelyezték, a gyér- | mekeket átutalták az ág. hitv. ev. iskolába. Látszólag, az első pillanatra azt mondjuk, a kérdés megoldatott. De csak látszólag. Igaz, a gyermekek tanításáról gon­doskodtak, de mi legyen a gyülekezettel. Anváegy­­háza távol lévén, a hittamítást megoldani sehogy sem lehetett, a sokszor bekövetkező kedvezőtlen időjárás szinte lehetetlenné tette volna, hogy az anyaegyház lelkésze vgéezze a hittanítást. Nem is szólva, hogy a fuvart az egyház sehogysem bírta volna. Mi lesz a gyülekezettel? Sok küzdés és fáradság utján szerzett templomában nem dicsérhette volna Teremtőjét. Kisegí­tőnek, istentisztelet tartására ideutazását, fizetni nem bírta volna. Ebben, azt hiszem, minden kis egyház helyzete egyezik. Ezenkívül, ami a legnagyobb, be lévén ékelve más felekezetű gyülekezetek közé, ez a gyülekezet egy két évtized múlva felszívódik. Első pil­lanatra azt mondhatjuk, a kérdést nőtanító alkalmazása megoldja. Nem akarom a nőtanítók munkáját bírálni, de itt mégis nehéz volna a gyülekezet és az iskola kér­dését megoldani nőtanítóval. Fentebb említettem, hogy a beékelés következtében a gyülekezet helyzete nagyon exponált. És én tudom, a legtöbb kis egyház így van. Mi juttatta ide, hogy így van? A kérdésre nem fele­lek, elég cikk jelent meg erről (egyke kérdés). Vájjon az ilyen helyeken nem kettőzött curapastoralisra és belmisszióra van.e szükségünk? Én azt hiszem, hogy a lelkésztanítók, theologiai tanulmányaik alatt, mégis csak többet sajátítottak el ezekből. Az iskola vezetése megköveteli ilyen helyeken az erélyesebb férfi iskola­­vezetőt. A háborús évek annyira megrendítették a jelenlegi gyülekezet lelki világát, hogy a jövő egyházá­nak épületét mégis csak a mostani ifjúságra kell ala, poznunk. A jelenlegi gyülekezet megreformálásának szálai a cura pastoralisba és belmisszióba nyúlnak. Mennyi­vel inkább tudja alkalmazni ezeket egy erre tanulmá­nyainál fogva hivatott egyén, aki ezeket a theologian ha elméletileg is, de mégis csak elsajátította. At egyházi adminisztrációról nem is szólva! Irodai mun­kát végezni, egész héten végig a tanításban kifáradva, vasárnap istentiszteletet tartani, azon prédikálni, éne­kelni, esetleg orgonázni is. Ez a kötelesfSége a lelkész­tanítónak. Ezen teendőin kívül énekkart is kell ve­zetnie. Ez különösen nagy áldás egy kis egyház életé­ben. Tapasztalatokra tudnék hivatkozni, mennyi ál­dása, mennyi nevelő ereje van egy énekkarnak. Egy­­egy énekkari összejövetelen mennyi kérdést lehet meg­beszélni azokkal az ifjú emberekkel, amelyek egyház­­mentés szempontjából elengedhetetlenek. Az ilyen ösz­­szejövetelek tartásával legalább azt elértem, hogy if­­jaimat egy héten három este a korcsma borgőzös és füstös levegőjétől, erkölcsöt megfertőztető estéitől megmentettem. Hadd írjam meg azt is, hogy theologusok is van­nak már olyanok, akik elvégezték a theologiát és most otthon kell ülmiök, pedig tizenkét évet tanultak nélkü­lözések között. A lelkésztanítósíág arra is jó lesz, hogy a theologus túltermelést ezzel lecsapoljuk, vég­zett ifjakat álláshoz juttassunk, ne legyenek munka­­nélküli papok. A mai helyzet mellettem tanúskodik. Nagygyimót. Bóna József s.-lelkész-tanító. Az Egyetemes Konvent gyűlése. Az Egyetemes Konvent április 18-án kezdte meg ezévi rendes tanácskozását. Kilenc órakor kezdődött a gyűlés, Baltazár Dezső dr. püspök-elnök imájával. Balogh Jenő dr. főgondnok-elnök köszöntötte a konventi képviselőket, majd elparentálta a tragikus kö­rülmények között nemrég meghalt Dókus Ernő konventi világi elnököt. Miután az új református törvények szerint az összes egyházi fórumokban új választást kell elrendelni, Balogh Jenő is, Baltazár Dezső is leköszöntek konventi elnöki tisztségükről. Ravasz László dr. püspök és Teleki József gróf főgondnok vezetésével a Konvent újból, lelkes hangulat­ban az eddigi elnököket: Baltazár Dezsőt és Balogh Jenőt visszahelyezte méltóságukba. Balogh Jenő dr. székfoglaló beszédében hangoz­tatta, hogy a konvent legfőbb kötelessége ma az, hogy az új egyházi törvényeket átvigye az életbe. Itt az ideje annak, hogy az egyház szociális téren az eddiginél na­gyobb, kiterjedtebb munkakört vindikáljon magának, nemes .versenyben más egyházakkal. A református ifjú­ság szociális gondjaival és bajaival szintén foglalkoznia kell az egyháznak. Baltazár Dezső dr. lelkészi elnök is köszönetét mondott a megújított bizalomért.

Next

/
Thumbnails
Contents