Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1934-04-22 / 16. szám
66. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1934. kellett tanulnunk, hogy idáig eljussunk, oklevelet kapjunk. De hát vájjon nem azt hirdetjük-e, hogy a mai iKehéz körülményeket, minden téren mutatkozó válságot, csak úgy tudjuk megoldani, Magyarországot újra naggyá, dicsővé tenni, ha mindenki — így a papnövendékek is — kettőzött szorgalommal és kitartással gazdálkodnak azokkal a talentumokkal, amelyeket az örökkévaló Isten rájuk bízott. Nem félreálló, közönyösen beleegyező, elcsüggedt magyarokra van szükség, hanem kettőzött szorgalommal munkálkodó emberekre, akik leszámoltak azzal, hogy talán kisebb jövödelemért, két munkát is kell végezniük, mert Krisztus szava most ezt parancsolja, mert a gyülekezetek és iskolák megmentéséről van szó. Nem mondhatjuk azt sem, hogy a theologiai képzés lett hiányos. Az egyes évfolyamokon az előírt tantárgyak rendes heti óraszámban leadattak, a hallgatók becsületesen el is végezték a kollokviumokat. Nem a theologiai évfolyamok heti óraszáma lett kevesebb, hanem a hallgíatóké lett több, mivel a theologia mellett tanítóképzősök is. Visszagondolva az elmúlt évekre, sokat tudnék írni a munkáról, azokról az éjjelekről, amelyeket a tanítóképzős tankönyvek mellett töltöttem. A munka mindenkor édes volt, mert soha sem az a cél lebegett előttem, hogy oklevélért tanulok, j a munkát mindenkor annak a magasztos célnak a szol- j gálatába állítottam, amely mimkánlak immár három i éve szolgálatába álltam. Az Ür Jézus szavát hallottam ; minden ilyen alkalommal: »Az én igám nehéz, de í gyönyörűséges«. Vájjon nem ezt az igát hordom én j is, amikor olyan kis egyház törpe iskolájában dolgo- ; zom, amelyre, hogy az egyik ehhez a kérdéshez hozzászóló cikkíró szavaival éljek: ...kimondatott a halálos ítélet, amikor olyan gyülekezet hívei között munkálkodom, amely szenvedésekkel teli, gyönyörű múlttal dicsekedhetik, de amelyről ez az ige szólott: »megverem a pásztort, elszéíed a nyáj«. Beválik-^ most már a lelkésztanítóság? Amit az alábbiakban írni fogok, tálán azt fogja mondani e sorok olvasója, helyi viszonylatban megáll. Én azt hiszem, hogy nagy általánosságban, minden ilyen körülmények között lévő egyháznak a helyzetére áll az, amit az alábbiakban írni fogok. Ez az egyház, ahol én működöm, eddig preorancia volt, de iskolájától az államsegélyt megvonták, tanítóját elhelyezték, a gyér- | mekeket átutalták az ág. hitv. ev. iskolába. Látszólag, az első pillanatra azt mondjuk, a kérdés megoldatott. De csak látszólag. Igaz, a gyermekek tanításáról gondoskodtak, de mi legyen a gyülekezettel. Anváegyháza távol lévén, a hittamítást megoldani sehogy sem lehetett, a sokszor bekövetkező kedvezőtlen időjárás szinte lehetetlenné tette volna, hogy az anyaegyház lelkésze vgéezze a hittanítást. Nem is szólva, hogy a fuvart az egyház sehogysem bírta volna. Mi lesz a gyülekezettel? Sok küzdés és fáradság utján szerzett templomában nem dicsérhette volna Teremtőjét. Kisegítőnek, istentisztelet tartására ideutazását, fizetni nem bírta volna. Ebben, azt hiszem, minden kis egyház helyzete egyezik. Ezenkívül, ami a legnagyobb, be lévén ékelve más felekezetű gyülekezetek közé, ez a gyülekezet egy két évtized múlva felszívódik. Első pillanatra azt mondhatjuk, a kérdést nőtanító alkalmazása megoldja. Nem akarom a nőtanítók munkáját bírálni, de itt mégis nehéz volna a gyülekezet és az iskola kérdését megoldani nőtanítóval. Fentebb említettem, hogy a beékelés következtében a gyülekezet helyzete nagyon exponált. És én tudom, a legtöbb kis egyház így van. Mi juttatta ide, hogy így van? A kérdésre nem felelek, elég cikk jelent meg erről (egyke kérdés). Vájjon az ilyen helyeken nem kettőzött curapastoralisra és belmisszióra van.e szükségünk? Én azt hiszem, hogy a lelkésztanítók, theologiai tanulmányaik alatt, mégis csak többet sajátítottak el ezekből. Az iskola vezetése megköveteli ilyen helyeken az erélyesebb férfi iskolavezetőt. A háborús évek annyira megrendítették a jelenlegi gyülekezet lelki világát, hogy a jövő egyházának épületét mégis csak a mostani ifjúságra kell ala, poznunk. A jelenlegi gyülekezet megreformálásának szálai a cura pastoralisba és belmisszióba nyúlnak. Mennyivel inkább tudja alkalmazni ezeket egy erre tanulmányainál fogva hivatott egyén, aki ezeket a theologian ha elméletileg is, de mégis csak elsajátította. At egyházi adminisztrációról nem is szólva! Irodai munkát végezni, egész héten végig a tanításban kifáradva, vasárnap istentiszteletet tartani, azon prédikálni, énekelni, esetleg orgonázni is. Ez a kötelesfSége a lelkésztanítónak. Ezen teendőin kívül énekkart is kell vezetnie. Ez különösen nagy áldás egy kis egyház életében. Tapasztalatokra tudnék hivatkozni, mennyi áldása, mennyi nevelő ereje van egy énekkarnak. Egyegy énekkari összejövetelen mennyi kérdést lehet megbeszélni azokkal az ifjú emberekkel, amelyek egyházmentés szempontjából elengedhetetlenek. Az ilyen öszszejövetelek tartásával legalább azt elértem, hogy ifjaimat egy héten három este a korcsma borgőzös és füstös levegőjétől, erkölcsöt megfertőztető estéitől megmentettem. Hadd írjam meg azt is, hogy theologusok is vannak már olyanok, akik elvégezték a theologiát és most otthon kell ülmiök, pedig tizenkét évet tanultak nélkülözések között. A lelkésztanítósíág arra is jó lesz, hogy a theologus túltermelést ezzel lecsapoljuk, végzett ifjakat álláshoz juttassunk, ne legyenek munkanélküli papok. A mai helyzet mellettem tanúskodik. Nagygyimót. Bóna József s.-lelkész-tanító. Az Egyetemes Konvent gyűlése. Az Egyetemes Konvent április 18-án kezdte meg ezévi rendes tanácskozását. Kilenc órakor kezdődött a gyűlés, Baltazár Dezső dr. püspök-elnök imájával. Balogh Jenő dr. főgondnok-elnök köszöntötte a konventi képviselőket, majd elparentálta a tragikus körülmények között nemrég meghalt Dókus Ernő konventi világi elnököt. Miután az új református törvények szerint az összes egyházi fórumokban új választást kell elrendelni, Balogh Jenő is, Baltazár Dezső is leköszöntek konventi elnöki tisztségükről. Ravasz László dr. püspök és Teleki József gróf főgondnok vezetésével a Konvent újból, lelkes hangulatban az eddigi elnököket: Baltazár Dezsőt és Balogh Jenőt visszahelyezte méltóságukba. Balogh Jenő dr. székfoglaló beszédében hangoztatta, hogy a konvent legfőbb kötelessége ma az, hogy az új egyházi törvényeket átvigye az életbe. Itt az ideje annak, hogy az egyház szociális téren az eddiginél nagyobb, kiterjedtebb munkakört vindikáljon magának, nemes .versenyben más egyházakkal. A református ifjúság szociális gondjaival és bajaival szintén foglalkoznia kell az egyháznak. Baltazár Dezső dr. lelkészi elnök is köszönetét mondott a megújított bizalomért.
