Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1934-04-22 / 16. szám
1934. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 67. oldal. Ezután új alelnökké Ravasz László dr. püspököt és Teleki József gróf főgondnokot választotta meg a Konvent. Most Balogh Jenő emelkedett ismét szólásra: — Hűséggel gondolunk az elszakított területeken élő testvérekre, akiket az utóbbi hónapokban állandóan újabb és újabb megpróbáltatások érnek. Ezen a helyen is hangsúlyozzuk, hogy minden trianoni békediktátum ellenére, érzésben velük együtt vagyunk, minden szenvedésük a mi gyötrelmünk is és ha támogatásukra lehetünk, arról nem fogunk megfeledkezni. Ezután a konvent a kormányzónak, gyengélkedése alkalmából kifejezte legjobb áldás-kivánságait és mielőbbi teljes felgyógyulását kérte Istentől. Ravasz László dr. püspök a konventi liturgiái bizottság nevében tett javaslatot, a különböző bibliafordítások egységesítésére, revíziójára nézve. Indítványára a konventi gyűlés elfogadta a bibliafordítások revíziójának gondolatát. A Biblia-Társulat a revízió elvégzésére Raffay Sándor evangélikus püspököt és Czeglédy Sándor református lelkészt kérte fel. A missziói munkákról Enyedy Andor dr. egyházkerületi főjegyző, konventi missziói előadó rajzolt összefoglaló képet. Elrendelte a konvent, hogy az év októberének első vasárnapját az árvák napjává tegyék. A református missziói előadók nemrég tartott országos értekezlete megállapította, hogy a magyar tanyák népe, különösen szellemi, lelki tekintetben igen elhanyagolt állapotban van, azt kívánja tehát a missziói előadók testületé, forduljon a Konvent a kormányhoz, hogy a tanyai templomok építését államsegéllyel támogassa, a tanyai állami iskolákhoz elegendő számú és a hitoktatásra alkalmas református tanítókat nevezzen ki, a tanyai lelkészek fizetéséhez is adjon segítséget. Induljon adakozás a közületek és magánemberek körében azért, hogy a tanyai lelkészi állásokat, a tanyai templomokat, imaházakot szaporítani lehessen. Újabb közbenjárás történik azonkívül a kormánynál, hogy a teljes vasárnapi munkaszünetet léptesse életbe. A vásárokat hétköznapra kérik korlátozni. Benedek Zsolt dr. konventi tanácsos, az országos református lelkész nyugdíj-, özvegy-, árvagyám intézeti ügyeinek referense jelentette, hogy január elsején a nyugdíjintézetnek 1146 tagja volt s a nyugdíjasoknak, özvegyeknek és árváknak az elmúlt évben közel háromnegyedmillió pengőt fizetett ki az intézet. Janka Károly, a sárospataki főiskola lelkészi gondnoka, az egyetemes vonatkozású tanügyi tárgyakat jelentette. A konvent károsnak tartja az iskolák munkájára nézve, hogy az iskolai év megkezdésének és befejezésének időpontja néhány esztendő óta bizonytalanná vált. Ezért felkérik a kultuszminisztert, hogy a tanév kezdetének és végének időpontját az állandóság jellegével állapítsa meg. Örömmel és megnyugvással vették tudomásul a kultuszminiszternek azt a rendelkezését, hogy a reformáció emléknapjának, október 31- ének akadálytalan megünneplését a közvetlenül rendelkezése alatt álló valamennyi tanintézetben biztosította. Szerdán reggel a konvent képviselői egy órás bizalmas értekezletet tartottak. Azután folytatták az iskolai problémák tárgyalását. A tiszántúli egyházkerület felterjesztésére a konvent kívánatosnak tartja, hogy Debrecenben az ifjúság számára egyetemi református templom épüljön. Á terményjárandóságos tanítók panaszainak honorálását is újból megsürgette a konvent. A belügyminiszternél pedig interveniálnak, hogy az egyháznak iskolafenntartási célokra adott községi segélyeket és hozzájárulásokat a halaszthatatlan és elsősorban fedezendő szükségletek közé sorozzák. A Református Egyetemes Konvent ragaszkodik az ötszázalékos kultúradó gondolatához, mert felfogása szerint az iskolai válságból legalkalmasabb módon ennek a kultúradónak behozatala vezet ki. Boér Elek dr. közigazgatási bíró, tiszántúli tanácsbíró referálta a közjogi ügyeket. A Magyar Kálvin-Szövetség előterjesztést tett, hogy a reformátusokat a vegyesházasságok tekintetében ért sérelmeket orvosolják. A konvent az országgyűlés református tagjainak figyelmébe ajánlja ezt a kérdést. Az árvaszékek a konvent szerint gyakran tévesen értelmezik és alkalmazzák az 1894. évi XXXII. törvénycikket, olyan esetben, amikor a gyermek új házasságra lépett szülője, önmagával együtt más vallásba akarná átvinni a 7—18 életévek között lévő gyermeket. A törvény, állapítja meg a konvent, félreértést kizáró módon úgy intézkedik, hogy a gyermeket törvényes vallásában kell nevelni. A konvent ragaszkodik az egyházpolitikai törvények rendelkezéseinek változatlan fenntartásához. A balassagyarmati református és evangélikus egyházközségek megegyeztek abban, hogy egymás híveitől nem kérnek és nem vesznek reverzálist, a konvet maga is kívánatosnak tartja, hogy ezen a téren egyetértő kooperáció jöjjön létre és a közjogi bizottságot utasította is, készítsen ennek a kérdésnek rendezésére javaslatot. Az Egyetemes Konvent közigazgatási bizottságának új elnökévé Darányi Kálmán dr. miniszterelnökségi államtitkárt választották meg. Baltazár Dezső dr. püspök-elnök imájával végződött a Református Egyetemes Konvent gyűlése. A konvent gyűlésein egyházkerületünkből a következők vettek részt: dr. Antal Géza pöspök, dr. Balogh Jenő főgondnok, Medgyasszay Vince egyházkerületi Ielkészi-főjegyző, Halka Sándor esperes, dr. Darányi Kálmán főiskolai gondnok és Jókai-Ihász Miklós egyházmegyei gondnok. ® SI I VEGYESEK 1 ®®®®®@(3®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®©®®®@®®@ — Miniszteri biztos. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr a pápai református tanítónőképző-intézetben a folyó iskolai év végén tartandó tanítónőképesítő vizsgálatokra dr. Tóth Zoltán gyógypedagógiai tanárképző-intézeti igazgatót küldötte ki miniszteri biztosul. — Nyugdíjazás. Az országos református lelkészi nyugdíj- és özvegy-, árva- gyámintézet végrehajtóbizottsága április 17-én tartott ülésében Szűcs Dezső csajági református lelkész, tb. esperest, 58 betöltött teljes lelkészi szolgálati év alapján 1934 július 1-től kezdődő hatállyal saját kérelmére nyugdíjazta. Kérjük Istent, hogy a nyugalom éveit áldja meg, sok örömmel, testi-lelki egészséggel. — Az Országos Református Presbiter Szövetség pápai egyházmegyei fiókjának április 25-én történendő megalakulására Jakab Áron esperes irányítása mellett serényen folynak az előkészületek. Vidékről eddig 250 a jelentkezettek száma. — A pápai körzeti Református KIE-konferencia Isten gazdag áldásától kísérve folyt le ápr. 15-én. Azok számára, akik már szombaton megérkeztek, a pápai Ref. KIÉ szeretetvendégséget rendezett saját helyiségében. A vasárnap délelőtti istentiszteleten Dobos Károly országos titkár prédikált, a konferencián Kovács