Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1934-12-30 / 52. szám
Negyvenötödik évfolyam. 52. szám. Pápa, 1934 december 30. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK A múlandóság vigasztalása. Ésaiás 40. 6—8. A téli szél síró tovasuhanásában, a nap bágyadt mosolyában, búcsúzó sugaraiban a múlandóság fájó érzése szorítja körül szivünket. Olyan sivár, olyan hideg, olyan könyörtelenül vigasztalan minden. Néha, amikor az eső lassan permetezve megkopogtatja ablakainkat, úgy érezzük, mintha figyelmeztetni akarna bennünket a múlandóság keserű valóságára. Fáj meghallani a természet örök prédikációját: »megszárad a fű, elhull a virág, ha az Úrnak szele fuvall rá: bizony fű a nép!« Szinte csodálatos, hogy a múlandóság örök gépezete milyen gyorsan végzi el pusztító munkáját a nagy mindenség életében. Lassan minden a múlté lesz. Az ember vágyai, reményei, az élet nagy történései, a művészet csodás alkotásai, ifjúság, erő és egészség mind-mind lassan elmaradnak tőlünk és legfeljebb csak az emlékek táplálnak még bennünket ideig-óráig. Ez a természet rendje. Minden test fű, minden, ami földi, előbb-utóbb semmivé lesz, lassan bár, de biztosan beletemetkezik a pusztulás, a megsemmisülés téli temetőjébe. Milyen vigasztalan, milyen nagyon szomorú a természet prédikációja, ha csak egyik oldalát nézzük az éremnek. Az érem másik oldala azonban mást mutat. Ha csak elmúlásról, megsemmisülésről beszélne a teremtett világ, ha nem lenne egyszer megújulás, kikelet, akkor az emberi életnek nem lenne többé célja és értelme. A természeti világ azonban nemcsak elmúlásról beszél, hanem sokkal inkább a megújulásról. Ami beletemetkezett a tél sirjába, abból majd virágzó élet fakad. A múlandóság tragédiájában a reménység ígéreteit is megérezhetjük, az emberi élet letörése kezdete az örökkévalóságnak. És amig a természet rendje csendesen pihen téli álmában, addig csodálatos alkotóerők újulnak meg, melyek a tavasz nyílásakor egyre több és gazdagabb áldást termelnek ki. A természet rendje és az emberi élet a múlandóság és örökkévalóság kettős pillérén nyugszik. Minden, ami röghöz kötött, ami csupán erre az életre irányul, elhervad, megszárad, mint a fű, de megmarad az, ami eszményt hordoz magában, aminek létezése szinte túlhalad az emberi gondolkodás határán: a lélek örök értékei. »Megszárad a fű, elhull a virág, de Istenünknek beszéde mindörökké megmarad.« Örök az isten beszéde, a belőle kiáradó élet, mely a hit, reménység és szeretet kimeríthetetlen forrása, mely egy magasabb, boldogabb világ értékeinek hordozója. Örök a mindenható, a világot kormányzó Isten, mert minden az ő nevéhez fűződik, amit maradandónak, felemelőnek gondolunk és hiszünk. Örök az Ö szent Fia, a Krisztus, mert »Ö benne teremtetett minden, ami van a mennyen és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár a királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek mindenek Ö általa és Ő reá nézve teremtettek« (Kolossá 1, 16). A múlandóság örök erőforrás, mert a vánkosára lehanyatló mindenség álmából a halhatatlan lélek felszabadítása, életrekelése születik meg. A múlandóság szomorúságában feláldozzuk életünk egy darabját a holnapért, a jövendőért. Amikor temetjük a tegnapot, siratjuk a mát, jusson eszünkbe a holnap. Amikor hátra tekintünk a múltba, vagy amikor a jelen árnyékai nehezednek reánk, el ne feledjük, hogy mi a jövendőnek és a jövendőért élünk. A múlt emlékeiből megacélosodott hitünk és a jelen szenvedései között próbára tett szeretetünk a reménység beteljesedését hordozza magában, egy szebb és boldogabb életét, melynek gyökérszálai a múlandóság földjében erősödnek meg. Ez a múlandóság vigasztalása. Óh a múlandóság nem lemondás és szomorúság, hanem megnyugvás és erőgyűjtés, reménység és beteljesedés. A természeti világ temetkezése, vetés azért, hogy mi gyarló, múló földi emberek meglássuk a belőle kisarjadó és életet támasztó erőket, az Isten kegyelmének gazdagságát. Örök tanítás ez, mely utat mutat arra, hogy az odafentvalókkal törődjünk mindenkor, melyek soha el nem vétetnek tőlünk. Érzed-e a múlandóság örök vigasztalását? Ha igen, akkor elnyerted az örökkévalóságot! Tótvázsony. Szabó Géza. Az emberi élet értéke.* Minden létező valóság értékét — legyen az élő vagy élettelen — annak célja határozza meg. Nincs érték önmagában vagy önmagáért. Mihelyt valami elvesztette célját, egyúttal értéktelenné is vált. Még az u. n. önmagunkban értékes dolgokra is áll ez az igazság, mint pl. a nemes ércek, drágakövek, festői vagy szobrászati műalkotások. Az arany azért érték, mert emberi életünkben számtalan olyan célt szolgál, amire csak ez alkalmas. Ezen célok felsorolása nem tartozik feladatom körébe. A drágakő azért és addig érték, amig diszűl szolgál, vagy gyönyörködtet. Hogy mennyire érvényes ez az igazság, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy pl. a drágakő értékét alakítással, csiszolással emelni lehet. Tetszetősebbé, díszesebbé, raffináltabbá alakítható s ezáltal értékesebbé is. Ha az emberiség egyik óráról a másikra kiejtené kegyeiből az ékszereket, drágaköveket, értékük azonnal alábbszállna, egyéb használhatóságuk határáig. Az arany csak annyit érne, amily mértékben szerszámvassá válnék alkalmassá, a gyémánt értéke is a ház falát adó kő színvonalára szállna le. Még az a sokat * Lelkészértekezleten tartott előadás.
