Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1934-10-28 / 43. szám
182. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1934. nem remélem, hogy azt meg tudom valósítani, de megpróbáltam a stílusomat úgy módosítani, hogy láthassák belőle a példánykép szemelőttartására való törekvésemet. Hogy ez milyen mértékben sikerült, nem az én dolgom megítélni; rád és a tehozzádhasonlókra bízom az ítéletet. Hogy pedig ezt a veszélyes kísérletet Pál éppen ezen levelén merészeltem megpróbálni, ezáltal tudom, sokak neheztelését hívtam ki magam ellen. Már eddig is nagyon sok kiváló tudós foglalkozott ennek a levélnek megmagyarásával. Szinte hihetetlennek látszik, hogy valaki a már meglevőkön kívül valami újat, vagy éppen jobbat tudna alkotni. Mindjárt hozzá is teszem, hogy — jóllehet élt bennem a reménység valamelyes szolgálat tételére munkám által, de egyben — kezdettől fogva riasztott az a gondolat, hogy a nagyravágyás hírébe keveredhetek, ha ilyen kiváló mesterek alkotásai után hozzáfogok munkámhoz. Ehhez a levélhez ugyanis úgy a régi, mint az újabb szentirás-magyarázatoknak egész sora található, és ez nagyon természetes. Hiszen semmire sem összpontosították volna méltóbban erejüket, mint éppen erre a levélre. Ha valaki ugyanis ezt (a levelet) megértette, megnyílik előtte az ajtó az egész Szenti irás titkaiba való behatoláshoz. A régiekről szívesebben nem beszélek. Kegyességük, alapos tudásuk (eruditio), vallásos életük (Sanctimonia) akkora tekintélyt biztosít számukra, hogy az ő munkáikat semmiképen nincs jogunk lekicsinyléssel emlegetni. Návszerint elősorolni mindazokat, akik manapság még élnek, annak nincs semmi értelme. Azokról azonban, akik kiváló munkát végeztek, el fogom mondani a véleményemet. Melanchton Filep2 rendkívüli tudása, szorgalma és minden tudományágban való jártassága folytán az előtte írt szentirásmagyarázati munkák mellett alapos munkát végzett. De mivel minden valószínűség szerint csak azokat a helyeket volt szándékában megmagyarázni, melyek legelső sorban szorulnak magyarázatra, amig ezeknél (a szentirási helyeknél) hosszasan időz, addig szándékosan elmellőz olyanokat, amelyek az olvasó figyelmét kifárasztanák. A sorban Buliinger3 következik, aki méltán dicséretet érdemel. A tudományossága mellett érthető és világos; méltón megérdemli a népszerűséget, melynek örvend. Bucerusá végül tanulmányi eredményeinek a nyilvánosság elé bocsátásával — amit ő zárókőnek szánt — következik harmadiknak. Ezt a férfiút, amint te is tudod, a legkülönbözőbb tudományágakban való jártasságában, átfogóképességében (ingenii perspicatiam), olvasottságban és más kiválóságban igen kevesen múlják felül, még kevesebb ember hasonlítható össze vele, ő azonban nagyon sokakat messze felül halad. Neki az a legsajátságosabb érdeme, hogy eddig talán a legnagyobb szorgalommal forgolódott az írás-magyarázat területén. Ilyen férfiakkal versenyre kelni, megvallom, igazán jogtalan nagyravágyás lenne. Én sohasem gondoltam sem erre, sem arra, hogy az ő érdemüket a legcsekélyebb mértékben is csökkenteni akarjam. Érintetlenül kell maradnia az ő hírüknek, érdemüknek és 2 Munkájának cime: Annott in ep. ad Rom. 1522. Eiusdem Commentarius 1532. 3 Commentarii in épp. Apostol. 1537. 4 Martin Bucerus (Butzer Márton 1491 — 1551.) Melanchtonnal és Bullingerrel szintén a reformáció első követői és terjesztői közé tartozott. Különösen mint szervező végzett elsőrangú munkát. Itt célzott munkájának címe: Metaphrasis et enarratio in Ep. ad Romanos 1536. tekintélyüknek, melyet minden valamirevaló ember véleménye szerint alaposan megszolgáltak. Én azonban fenntartom a véleményemet: semmiféle emberi munka sem olyan tökéletes, hogy abból a később jövő szorgalmának valami hátra ne maradna, akár a kidolgozást, akár a szépítést, akár a kifejtést illetőleg. Magamról nem akarok sokat fecsegni, csak anynyit: véleményemet fenntartom abban a tekintetben, hogy talán nem lesz teljesen haszontalan ez a munkám, melynek megkezdéséhez engem semmiféle más ok nem ösztönzött, mint az Egyház közös jó érdeke. Ezért remélem, hogy stílusomnak a megszokottól elütő voltáért senki nagyravágyással nem fog megvádolni, amitől (mint már említettem is), kezdetben féltem. Filep amit akart, azt elérte: a legszükségesebb fejezeteket megmagyarázta. Hogy néhány fejezetet, melyet nem lehet figyelmen kívül hagyni a másikakkal való foglalkozás közben, elmellőzött, azzal semmiképpen nem akart senkit lebeszélni ezekkel a fejezetekkel való foglalkozásról. Bucerus olyan részletező, hogy azok az emberek, akik más irányban foglalkoznak, nem tudják gyorsan olvasni és olyan mély, hogy egy kisebb és nem kizárólag erre a tárgyra összpontosított figyelmű tehetség nem tudja megérteni. Mert akármit próbál is tárgyalni, hihetetlen széles ismeretköréből olyan gazdag anyag ömlik elő, hogy képtelen tollának ura maradni. Az egyik tehát nem magyaráz meg mindent, a másik meg olyan körülményesen magyaráz, hogy azt az ember rövid idő alatt képtelen felfogni. Azért én úgy gondolom, semmiképen sem viselheti tervem a nagyravágyó versengés látszatát. Sokáig gondolkodtam azon, nem lenne-e helyesebb inkább csak böngészésszerü munkát (racematio) végezni, s így összegyűjteni azokat a fürtöket, amelyeket a többiek elhagyogattak. Ezeknek a részleteknek a megmagyarázásával ugyanis talán jobban tudnék használni, mintha összefüggő kommentárt irok, melyben majd ismételnem kell sok olyan dolgot, amit már ők, vagy legalább is valamelyik őközülök elmondott. Mivel azonban a magyarázók között nem egyszer a legkülönbözőbb vélemények uralkodnak, ez a tény nehézségeket okoz kevésbbé éleslátású olvasónak. Zavarba hozza őket, hogy hát akkor tulajdonképpen melyiknek a véleményét fogadhatják el. Ezért gondoltam, hogy talán mégsem lesz munkám egészen haszontalan, ha a legelfogadhatóbb magyarázat megnevezésével megkönnyíteni a választást azoknak, akik nem elég önállóak a saját véleményük kialakítására. Egész röviden szeretném ugyanis az egészet összefoglalni, hogy az olvasók minden nagyobb időveszteség nélkül olvashassák könyvemből majd azt, ami másoknál írva van. Egyszóval arra törekszem, hogy jogosan senki ne mondhassa: no hiszen ennek a könyvében is ugyan bőven van ám a felesleges dolog! Hasznosságról tovább egy szót se. Hogy talán esetleg akad egypár jó ember, aki netán saját magának meg fogja vallani, hogy több épüléssel olvasta munkámat, mint amit én most Ígérni merészeltem — az nem lehetetlen. Ha a munka folyamán sokakkal szemben eltérő véleményem lesz, vagy éppen ellenkező véleményt nyilvámítok: úgy ezért már most illik elnézést kérnem. Jóllehet az Isten igéjének olyan tekintélyben kell állania mindnyájunk előtt, hogy lehetőleg kerülni kell annak különböző magyarázatokkal való szétmarcangolását, ilyenkor ugyanis az Ige tekintélye szenved
