Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1934-01-21 / 3. szám
Negyvenötödik évfolyam. 3. szám. Pápa, 1934 január 21. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI R EFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ... —MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. — FELELŐS SZERKESZTŐ: DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Még most is fülembe csengenek azok a nemesveretü szavak, melyekkel a megboldogult a sárospataki főiskola négyszázéves jubileumán a szívéhez oly közel nőtt intézet történeti jelentőségét, mindenkit magával ragadva, találóan méltatta. Dókus Ernő annak a magyar nemes úrnak volt a megtestesítője, aki szívesen és önzetlenül dolgozik a közért, mert tudja, hogy a történeti mult, a családi hagyományok és mindenek felett Isten szent akarata azt kívánja. Nála nem hiúság volt a közszereplés, hanem kemény, becsületes munka, mely csak azért nem volt ránézve terhes, mert belső, lelki indításból fakadt és ezért lett egyúttal mély örömök forrása. Lényének mindenkit lebilincselő előkelősége nem annyira a születés, a vagyon, vagy a hivatal velejárója volt, hanem a lélekből fakadt, mely tudott szárnyalni, lelkesedni, de tudott bölcsen elmélyedni és belelátni a dolgokba. Amint állandóan felfelé ívelő közéleti pályáján egy-egy fokkal feljebb lépett, az új méltóság és nagyobb tisztesség neki a több munkát, a teljesebb felelősséget és a feladatoknak égőbb szívvel való nekidőlést jelentette. Lelkiismeretes, alapos, mindennek utánajáró szellem volt. Nem a levegőből beszélt, hanem a tényékhez ragaszkodott. Amikor a pápai főiskola jubileumára készült, hogy itt az egyetemes konvent nevében mondjon üdvözlőbeszédet, elkérte a főiskola történetét, mert irtózott minden nagyhangú frázistól. Megkapó a halálában, hogy a gyülekezeti bibliaórára készült elmenni, amikor útközben baleset érte. Most már szemtől szemben áll az Élet fejedelmével, s amit itt lent homályosan lát minden emberi elme, azt világosan látja: Isten szeretetét a Bárány vérében és hatalmát a Megfeszített feltámadásában. _______________________P. J. Vallás és kultúra végeredményben úgy viszonylanak egymáshoz, mint cél és eszköz. Cél az istenországának megvalósulása itt a földön, eszköz pedig minden, amivel emberi értelem, szorgalom a megvalósulást előmozdíthatja, gyorsíthatja, vagy épen előidézheti. Varga Zsigmond, Általános vallástörténet. 1. kötet, 82. lap. Az új Egyházi Törvény és az évvégi számadások. Ha az új törvénykönyvet átlapozzuk, az az érzésünk, hogy törvényhozó testületünk emberileg minden tekintetben a legjobbat, a legtökéletesebbet alkotta. En most itt az új Törvénynek csak arra az egy rendelkezésére és pedig nagyon üdvös rendelkezésére mutatok rá, amellyel az egyházi évvégi számadások kezelését egységessé tette. Az egyházi évvégi számadások vizsgálatát illetőleg eddig nem volt egyöntetű eljárás. Az egyházközségek évi számadásait egyes helyeken a presbitérium, másutt pedig az egész közgyűlés elé vitték letárgyalás céljából. Hogy miért a közgyűlés elé ? Mert így volt szokás ! Jogi alapja nem volt, mert a régi E. T. III. t.-c. 23. §-a, a 104-ik oldalon, világosan kimondta, hogy a számadásokat első fokon a presbitérium vizsgálja meg, s a számadás eredményét az egyházközség „közönségének“ a szokott módon tudomására hozza, s azután az espereshez felterjeszti. Tévedés volt az egyházközség „közönsége“ alatt hivatalos közgyűlést érteni, s a presbitérium költségvetési és számadásvizsgálati jogát az egyházközségi közgyűlésre átruházni. A most január 1-én életbelépett új Törvény I. t.-c. 42. §-ának „g“ pontja kimondja, hogy a számadást a presbitérium vizsgálja felül (24. oldal), s ugyancsak az I. t.-c. 74. §-ának „o“ pontja (37. oldal) úgy rendelkezik, hogy a presbitérium „azt megvizsgálja“ s „egyházmegyei felülvizsgálat alá terjeszti“. Tehát nem az egyházi közgyűlés elé, sem pedig az egyházközség „közönsége“ elé. A közgyűlés jogai a 40-ik oldalon az I. ’t.-c. 80. §-ában vannak felsorolva, s ezen §-nak „c“ pontja csak a többféle választható adókulcsok megállapítására és semmiképen sem az évi számadások megvizsgálására vonatkozik, mert ez a presbitérium hatáskörébe tartozik. A presbitérium, hála a jó Istennek, a legtöbb helyen értelmes, vallásos, józan tagokból áll, akik mint esküt tett egyének tudatában vannak felelősségüknek, megértést tanítanak egyházunk ügyei, intézményei iránt. Az új E. T. VII. t.-c. 25. §-a most is előírja, hogy a zárószámadás „eredményeit az egyházközség közönségének a szokott módon tudomására“ kell hozni. Ez a tudomásul hozás azonban a szószékről, vagy bármely hivatalos helyiségből való egyszerű leközlést jelent, tehát tudomásul adást, nem pedig a „közönséget“ közgyűléssé előléptető és a számadások megtárgyalására s a költségvetés megállapítására vonatkozó jogot. Örömmel üdvözöljük ezért is az új Törvényt, hála és köszönet azoknak, akik alkották! Szűcs László senyeházi lelkész.