Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1934-07-08 / 27. szám
114. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1934. letek szervezésének szükségessége és akadályai címen. Kisláng. Igehirdető: Lányi Jenő soponyai lelkész. Előadók: Vargha Kálmán kálozi lelkész: Jézus és az ifjúság; Tánczos Béla: Az ifjúsági munka célja és szükségszerűsége címen. Tác. Igehirdető: Vargha Kálmán. Előadók: Dr. Kuli Lajos: Az ifjúsági munka szükségszerűsége és megindításának időszerűsége; Molnár József csőszi lelkész: Az ifjúsági munka vezetői és munkatársai címen. Ugyanekkor történt az ifjúsági 'egylet újonnan létesített helyiségének ünnepélyes felavatása és rendeltetésének átadása, amelyet Vargha Kálmán kálozi lelkész végzett. Csősz. Presbiteri értekezletet tartott a kiskörhez tartozó egyházközségek bevonásával mintegy 50 presbiter részvételével. Igehirdető: Tánczos Béla. Előadók: Vargha' Kálmán: Áz ifjúság és a presbiter; Dr. Kuli Lajos: Az ifjúság az egyház jövője címen. — Célunk ezen előadássorozattal az volt, hogy az ifjúsági kérdést az egyes gyülekezetekben az érdeklődés központjába állítsuk, az érdeklődést iránta felkeltsük, annak szükségességét, időszerűségét a gyülekezetek elé állítsuk és mintegy beharangozzuk és előkészítsük a Jövő évre annak gyakorlatilag is megvalósítását, a kér. ifjúsági egyseületek megszervezését, amelyet Isten segítségével és a kér. ifjúsági egyesületek országos vezetőségének közreműködésével az ősz folyamán óhajtunk munkába venni. Ezért végeztük az előkészítő munkát, ezért adjuk le ezt a szerény tudósítást is, nem hiúságból, hanem hogy lássák mások is a vizek megmozdulását és dicsőítsék a mennyei atyát. — Református missziói napok és egyházvizsgálatok. Három egyházközség: Kaposszentbenedek, Gige és Szomajom mutattak példát arra az elmúlt vasárnapokon, hogy a hivatalos egyházlátogatás miként tehető vonzóvá és hogyan lehet olyan keretek közé állítani, hogy az egész gyülekezet részesüljön a »vizitáció« haszlnaiban- Ez egyházak lelkipásztorai és tanítói ugyanis a vasárnapok délutánjait jelölték ki a látogatás megtartására és a vizsgálatot teljesített esperesi megbizottal egyetértésben az új egyházi törvény és a missziói Szabályrendelet kívánalmának is megfelelően templomi vallásos délután megrendezésével vonták be az egész gyülekezetét s tették az érdeklődés középpontjába a vizsgálat anyaga mellett a református misszió lényegét: a hitre és szeretetre indító evangélizációt. 1. Ka p áss zen t b e n ed eke n pünkösd másodnapján délután volt az evangélizálás az anyák ünnepével kapcsolatban. A vizsgálat előző nap délutánján tartatott meg és főbb mozzanata az volt, hogy a presbitérium az egyházközség egyik elhalt diakónusa helyét új taggal töltötte be a szegényügy szolgálása végett. A missziós délután műsorának kiemelkedőbb pontjai, fiúk és leányok szavalatai mellett, Karászy Ilonka oki. tanárnő szavalata és éneke, valamint az iskolai vegyeskar háromszori szereplése, lelkipásztor előadása és tanító felolvasása. 2. Gige presbiteriumaj június 3-án délután várta Kovács József kaposszentbenedeki lelkipásztort, egyházul, missziói előadót a templomi délutánnal kapcsolatos egyházvizsgálatra. Az ünnepély lefolyása a következő volt: 1. Gyülekezeti ének. 2. Sárosi István lelkipásztor bibliamagyarázata. 3. Fohász. Énekelte a gyermekek kara Pethes Ernő ig. tanító vezetése mellett. 4. Szavalt Vajda Erzsi. 5. Kovács József egyházlátogató lelkipásztor előadása a Szentlélek megújító munkájával összefüggésben az egyháztagok kötelességeiről és fegyelmezéséről az E. T. alapján. 6. Óh szent Felség. Énekelte Somogyi Lajos. 7. Szavalt Szűcs József. Templom után az egyház és iskola ügyének megvizsgálása. — 3. Szó majom jún. 10-é;n délutánra rendezte meg az egész község nagy érdeklődését felkeltve, a missziói délutánt. A készülődés szent láza különösen az ifjúságot ragadta el s a reformátusok vallási eseménye iránt meglepő érdeklődést mutatott a katholikusság is. Az iskola kapuja felett nemzeti zászló lengése és a leánynövendékek magyar-ruhás felvonulása jelezte a gyülekezet és presbitérium komoly várakozását. Somogyi György lelkipásztor, egyházm. számvevő nyitotta meg a templomi ünneplést a gyülekezeti ének után imádsággal és az egyházlátogató küldöttség üdvözlésével. Evangélizáló előadásokat tartottak Kovács József egyházm. miszsziói előadó az egyházvizsgálat főbb céljairól, elsősorban a templomlátogatás nagy lelki és erkölcsi áldásairól. H. Nagy Sándorr kisasszondi lelkipásztor, egyházm. missziói alapkezelő a réf. keresztyénség szeretetmunkáiról. A betétként elhelyezett egyéb számok, mint Kun Ede ig. tanító vezetése alatt a férfiak énekkara, Kun Edéné úrasszony meleg tónusú szólója és a fiúk-leányok szavalatai, végül Somogyi György záróbeszéde és áldása mélyítették az evangélizáló munka benyomásait. Közének után a templom előtti téren Kun Ede ig. tanító mutatta be növendékeinek festői kép elevenségével ható tornavizsgáját. A »canonica visitatio« a lelkészi hivatalban tartatott. — Felvétel a csurgói ref. Csokonai reálgimnázium internátusába. A modernül berendezett internátusba minden reálgimnáziumi tanulót felvesznek. Ellátási díj havi 40 P. Köztisztviselők gyermekei, ref. lelkész- és tanulófiúk, valamint szegénysorsú, jó előmenetelü tanulók kedvezményben részesülnek. Felvételi kérvények (július 31-ig) Galgóczy János felügyelő-tanárhoz 'küldendők (Balatonmáriafürdő), ki a részletes felvilágosítást megadja. A kapcsolatos reálgimnáziumban modern nyelvként az angolt tanítják (lehet görög nyelvet is tanulni). HIVATALOS RÉSZ «••MM9S9M HMCM9M Pályázat. A győri református egyházközség pályázatot hirdet a nyugdíjazás folytán megüresedett győrszabadhegyi, külvárosi osztatlan elemi iskolájának tanítói állására. Javadalom: törvényszerű készpénzfizetés, melyben bentfoglaltatik egy ötmérős földnek természetbeni használata egy értékegységgel. A készpénzfizetés államsegélyből és helyi százalékos hozzájárulásból áll. Lakás természetben: három szoba, konyha, mellékhelyiségekkel. Kötelessége az I—VI. osztályok és a továbbképző iskolások tanítása, az egyházközség orgonista kántortanítójának akadályoztatása esetén helyettesítése minden külön díjazás nélkül és a missziói munkában segédkezés. Pályázati határidő ezen hirdetménynek a Néptanítók Lapjiában való közzétételétől számított három hét. A 69.870/1933. VI. főosztály számú VKM. rendeletben megállapított családi állapotot is feltüntető okmányokkal felszerelt kérvények »Református Esperesi Hivatal, Szomód, Komáromm.« címre küldendők válaszbélyeggel. Az állás a választás jogerőre emelkedése után azonnal elfoglalandó. Presbitérium. Pápa, 1934. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál.