Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1934-07-15 / 28. szám
Negyvenötödik évfolyam. 28. szám. Pápa, 1934 július 15. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ...............~....*..............................— MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. -------------------------------------«... FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ A hittan és a gyermek. Az Őrségi Ref. Tanítóegyesület Őriszentpéteren tartott gyűlésén. Azt hiszem, hogy ennél a kérdésnél fájóbb és égetőbb kérdése alig lehet a hittan tanításával foglalkozó tanítói karnak, de magának az anyaszentegyháznak se. Milyen hálásak lennénk annak, aki a gyermek hittantanítását eredményesen, végérvényesen és követésreméltóan meg tudná oldani! Talán egy tárgykörből se hoz annyit magával a szülői házbői az iskolába a gyermek, mint a vallásos élet köréből. Van ugyan szomorú kivétel, hogy néhány gyermek az iskolai élet megkezdése előtt még nem hallott az Istenről, nem ismeri Jézust, de hála Isten, ez a kivétel csak itt-ott fordul elő. A legtöbb esetben azok a félénk, siró vagy mosolygó, de érdeklődésre feszültarcú, kicsi gyermekek már az édesanya ajkáról imádságokat is tudnak, testvérüknek ismerik Jézust és boldogok, mert meg vannak győződve arról, hogy a földi édes apa után a mennyei atyánk vigyáz rájuk, őrködik kicsi szivük boldogsága, még gyermekjátékaik felett is. Azután jön az iskolában az első, második és századik komoly „hittanóra“, jönnek a hittankönyvek. Minél felsőbb osztályba jut a gyermek, minél magasabb iskolába kerül, azok a hittankönyvek annál nehezebbek, a hittanórák sokszor annál unalmasabbak, vagy keservesebbek lesznek. Gondolkozni kezd a kis gyermeki lélek azon, hogy a jó Isten, aki eddig csak azt kívánta meg tőle, hogy jó legyen, szüleit, testvéreit és az embereket körülötte mind szeresse, miért mér annyi terhet vállaira még a hittannal kapcsolatban is. Elkezdünk egész sereg fogalmat tanítani, hogy a gyermekből jó keresztyént és kiváló, odaadó egyháztagot formáljunk és közben nem vesszük észre, hogy a gyermek életében egész világ omlik össze rettenetes robajjal, ideáljai válnak szürkévé és hétköznapivá. A mesebeli gyermek előtt is szép és sóvárgott volt a királyi udvar fénye és ragyogása, ameddig egyszer ki nem hallgatta, hogy ott is veszekednek, irigykednek az emberek, belül erőtelenek és csak fényes külsejüket mutatják, — megutálta erre és még király se akart lenni. Osztályozni kezdjük kicsi diákjainkat és aki jobban elsajátította a hitnek fogalmi vagy tudományos oldalát, az jobb jegyet kap. Csak az észt nézzük és elfelejtünk egyszer-egyszer a szívbe is bepillantani. A bizonyítvány szerint lesz így kitűnő, jeles, jó, elégséges stb. református diákunk, mintha a keresztyénséget az ész mentette volna meg. Elfelejtjük, hogy Jézus nem kifinomult eszű farizeus doktorokat, hanem szegény együgyü halászokat tett tanítványaivá. Kérdezem, nem lehetne gyermekeinket a szerint osztályozni a hittanból, kiben mennyi szeretet, mennyi áldozatkészség van, ki mennyi jót tett már gyermekéletében? Egyházunk vezetőférfiai, tudósai időnként összeössze ülnek és írnak vagy íratnak kicsi elemi iskolás FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK gyermekeink számára olyan hittankönyveket, hogy azokból több ismeretet, tudományt lehet meríteni, mint hitbeli készséget és az életben Isten felé vezető utat. Ki törődik ezzel ? Fő, hogy a hittankönyveket is és pedig minél gyakrabban változtassuk, pedig az isteni kegyelem nem változott a világ teremtése óta, Jézus is tegnap és ma és örökké ugyanaz marad. Dániel története ott van a mi kis II. osztályosaink könyvében szépen, érthetően és a gyermek leikéhez alkalmazottam Miért kellett ezt a III. osztályosoknak könyvébe is felvenni más szöveggel, úgyhogy a gyermek alig ismer rá ? Miért kell minden osztály könyvében ugyanarra az alkalomra más-más imádságot beiktatni? Melyiket tanulja meg a gyermek vagy melyiket felejtse el ? Vagy csak egyet kellett volna felvenni, vagy egy egyetemes imádságoskönyvet gyermekeink kezébe adni az egész magyar ref. egyházban, de ilyen zavart okozni a gyermek lelkivilágában kár volt, inkább elhinnénk, hogy azok a tankönyvírók valamennyien mind tudnak szép imádságokat írni. A mi református vallásunk egyetlen alapokmánya és forrása a Biblia. Mennyivel szebb volna, ha elemi iskolánk valamennyi osztálya számára egyetlen egy hittankönyvet tudnánk megteremteni, amelyben csak egy Dánielről szóló történet legyen, egy tanuláselőtti ima és amelyben ott lenne az egyháztörténelem is, röviden és érthetően. Ekkor maradna hely és idő a tanító vallásos egyéniségének a gyermeki lélekbe való átvitelére, bibliaolvasásra is és nem kellene félni a tanítónak attól, hogy nem tudja elvégezni év végéig az előirt anyagot. Nem lenne félelmetes a hittanóra se, hanem élmény lenne, amelyre vágyva-vágyna minden gyermek. Ha ezt így keresztül tudnánk vinni, amint most már a vasárnapi, illetőleg a bibliai iskola nálunk is mindenütt próbálgatja, akkor nem hallanánk panaszokat a felsőbb iskolákban se és nem mondaná annyi sok, az életbe kikerült hívünk: „Én jó reformátusnak tartom magam, hiszen az édesanyámtól is azt tanultam, az én megtisztított vallásomat szeretem is, de hát azoknak az apologetikai óráknak az ize valahogyan olyan keserű“. Sokszor elgondolkodtam már azon, hogy régen, amikor még tudós hittankönyveink nem voltak, miért tudtunk mi életerősebb, hívőbb kálvinista nemzedéket felnevelni, mint most, miért volt az, hogy régen, amikor a tanító elbeszélte a gályarabok szomorú történetét, sírtak a gyermekek, most meg csak tudják, de nem érinti meg őket semmi se. Vigyázzunk, mert egy évszázaddal megyünk vissza, feneketlen mélységekbe sülyedünk alá, ha mi, az u. n. legintelligensebb egyház hívei tudássá teszünk mindent a hittanban is. Sohase tévesszük el szem elől, hogy a tudomány, a betű megöl, lélek az, amelyik megelevenít. Minden hittantudós hallja csak meg Pál apostol véleményét: „Mert a világ bölcsesége bolondság az Isten előtt. Mert meg van írva: Megfogja a bölcseket az ő
