Dunántúli Protestáns Lap, 1933 (44. évfolyam, 1-53. szám)

1933-03-05 / 10. szám

38, oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1933. úgy látom, dr. Dómján János is és Te is megfeled­keztél. Természetes, hogy a hivatalos egyházi munka mellett jut még elég tennivaló az egyesületeknek is, úgy á Szeretetszövetségnek, mint a Kálvin-Szövetség­­nek, de mivel egyházunk hivatalosan is foglalkozik konventi albizottsága révén a szociális kérdésekkel, újabb szociális egyesületre igazán nincsen szükség. Legutóbbi kőin ven ti ülésünk 40. számú határozata a gömör-tornai egyházmegye javaslata alapján teljesen kielégítheti azokat, akik megfelelő szervről kívánná­nak gondoskodni. Régebbi megjegyzéseid közül fájdalmasan érin­tett a Szomszédban cimü, a Lelkészegyesület 3. szá­mában megjelent megjegyzésed, mert ebből azt lá­tom, hogy csalódtál azokban a reményekben, amelye­ket a múlt ősszel a szervezés munkájához fűzték En­gem nem lep meg, hogy az eredmény ezúttal olyan, amelyről — amint Magad írod — hallgatnod kell, mert a viszonyok tényleg olyanok, amelyek minden olyan jellegű szervezkedést, mint amilyen a Szeretet­­szövetség akart lenni, rendkívül megnehezítenek. Ezt jeleztem a közgyűlésen is s őszintén sajnálom, hogy jövendölésemet az eredmények nem hazudtolták meg, mert jobb szerettem volna, ha a kedvezőtlen körül­mények dacára is fényes eredményről számolhattál volna be. Ne engedd azonban a rendkívüli idők kedvezőt­len viszonyai miatt Magadat elkedvetleníttetni és kü­lönösen ne gondold azt, hogy más irányú bróbálko­­zás, pl. egyháziasabb érzületű asszonyaink révén ez idő szerint nagyobb eredményt tudna elérni. Ezt azért jegyzem meg, mert sajnálnám, ha a már egyszer alaposan átvitatott és megfontolt alapszabály-terveze­ten alig egy évvel az életbeléptetés után változtatáso­kat kellene eszközölni, mert ez attól tartok, nem válnék az ügynek előnyére. Nőinket különben is a mostani alapszabályok szerint is be lehet vonni a munkakörbe s nem volna kívánatos, hogy az alapsza­bályok szerint megindított munka részbeni sikertelen­sége mindjárt alapszabályaink megváltoztatására in­dítson bennünket. Még (egy megjegyzésedre kívánok reflektálni, arra a felsóhajtásodra, hogy a püspöki újévi kijelen­tésekben nem esett szó a Szeretetszövetségről. Ábból a körülményből, hogy én a meglevő megtartását tűz­tem ki legfőbb célomul, önként folyik, hogy én fon­tosabbnak tartom újabb alkotásoknál, amilyenekre a Szeretetszövetség kíván vállalkozni, megtartani azt, ami a múltból ránk maradt, mert mondhatom Neked, hogy ennek megtartása is emberfeletti küzdelembe kerül s csak a jóságos Isten kegyelmének köszönhet­jük, ha meglevő intézményeinket a nehéz időkön ke­resztül vezethetjük. Nem érzéketlenség tehát a Szere­tetszövetség és annak feladatai iránt, de az a rettene­tes kényszerű helyzet, amelyben vagyunk, teszi kö­telességünkké, hogy most ne jövendő alkotásokkal, hanem a múlt megtartásával foglalkozzam. Abban a reményben, hogy a fentiekből is ki fo­god érezni, hogy ideális törekvéseidet meleg érdek­lődéssel tekintem s annak a legszebb sikert kívánok, bár jelen viszonyaink között sok eredményt a leg­buzgóbb munkától sem remélhetek, szívélyes üdvöz­lettel vagyok igaz hived Dr. Antal Géza. Debrecen, 1933 február 17. Kedves Barátom! Hálás köszönettel vett leveledre az alábbiakban igyekszem megmagyarázni a megjegyzés tárgyává tett cikkecskéket. Tényleg úgy áll a dolog, hogy a konventi szo­ciális albizottságról, amelyről pedig tudok, sőt amely­nek ülésén már részt is vettem, cikkem Írásakor meg­feledkeztem, de annyira kihoz a sodromból egy-egy új egyesület indítványozása, vagy bejelentése, hogy akkor azon kívül egyebet nem látok. Azzal pedig, hogy Domjánt a szervezet kidolgozására biztattam, mintegy eszméltetni akartam arra, amire magától is reá jött volna, ha terveit az általam jelzett irányban folytatja, hogy mennyire nincs szükség új egyesü­letre. A Szomszédban című cikkel eszméltetni akartam füveinket, hogy noha az anyagi helyzet a szomszéd­ban is ugyanaz, ami nálunk, mégis ott milyen gyö­nyörű eredményt tudnak felmutatni a hasonló viszo­nyok mellett és dacára. Ettől az összehasonlítástól eltekintve, azonban azzal a 25—30.000 pengővel, amit ez az idény is behoz, a mai helyzetben meg lehet elégednünk, mert a szegénységtől, akikre majdnem egyedül számíthatunk, ma ennyi valóban elég. Az azonban bizonyos, hogy ha lelkészeink a taggyűjtést jobban előkészítették volna és ha híveinket jobb em­berekké tudták volna nevelni, az eredmény háromszor­­négyszer ennyi lenne, aminek hangosan beszélő bi­zonysága az az egynéhány egyház, ahol a lelkészek mintegy egyéni kérdéssé téve a dolgot, maguk láttak a gyűjtés után s az a másik egynéhány egyház, ahol a szegény tagokban megmozdult a szív és lélek s a legjobb időkre emlékeztető áldozattal adakoztak, úgy hogy egyházunk anyagilag alsóbb* rétegeinek érdek­lődésével és áldozatkészségével teljesen meg vagyok elégedve. Másként áll a dolog azoknál, főként az álláshalmozóknál, akik ma is tudnának adni, de nem (adnak. Elnökünk az összes református főrendekhez és képviselőkhöz a tagul belépés érdekében egyénen­kénti felhívást intézett s az eredmény az, hogy az összes főrendek és képviselők közül belépett négy képviselő 4—4 pengővel s egy főrend 100 P-vel. Pedig a többjövedelem éppen az ő kezükben van. Ez a körülmény azonban nem kedvetlenít el. Van ben­nem valami a Keresztelő János szent elégedetlensé­géből, amely a létező viszonyokat az eszményi állapot­tal való összevetésében nem találta megnyugtatóknak s hivatva érezte magát a fejsze emlegetésére. E mel­let azonban feltétlenül meg vagyok arról győződve, hogy ezt az ügyet Isten akarja, hogy ennek szolgála­tára Ö rendelt el s így a siker biztosítéka nem embe­rek, hanem az Ő kezében van. Egy azonban világosnak kezd látszani előttem, az t. i., hogy az évi egyszeri gyűjtés helyett a súlyt a rendszeres és állandó heti (2 f), vagy havi (10 f) adakozásra kell fektetnünk, amit nőink beszervezésé­vel gondolok legjobban biztosíthatni. Erre vonatkozó gondolataimat a Lelkészegyesület legközelebbi számá­ban közlöm, méltóztassál azt szives figyelmedre mél­tatni s esetleg nagybecsű észrevételeddel kisérni. A dolog teljesein úgy van, amint Írni méltóztatol, hogy a nőket az alapszabályok minden változtatása nélkül be lehet a munkába vonni és állítani. Az újévi nyilatkozatot illető ama közlésed, hogy legfőbb célul a meglevők megtartását tűzted ki, tel­jesen tiszteletreméltó álláspont. A Klebelsberggel

Next

/
Thumbnails
Contents