Dunántúli Protestáns Lap, 1933 (44. évfolyam, 1-53. szám)

1933-02-19 / 8. szám

30. oldal.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

1933.

Isten már a bűnestet előtt határozott. Ez supralapsaris, abszolút kettős praedestinatio tan.

A praedestinatio tana tehát mindig az ember üdvösségéről szól. Ez a központi témája, habár Isten végzése kiterjed az emberen kívül az egész világegyetemre is. A theologusok azonban rendszerint csak az ember szempontjából foglalkoznak vele. A magyar ref. egyház hivatalos felfogását a //. Helvét Hitvallás tárja elénk. Ez a felfogás is Kálvin, Augustinus és Pál apostol nyomán halad. Azt mondja: »Nem közvetlenül ... noha nem is valamelyes érdemünkért, hanem Krisztusban és Krisztusért választott el Isten minket, úgy hogy épen azok, akik már hit által Krisztusba oltattak, iegyszersmind elválasztottak is; ellenben azok, akik Krisztuson kívül vannak, elvetettek«.4

Ha az ember érdeme nem számít és üdvössége! érdekében semmit nem tehet, önkénytelenül is felmerül a kérdés, hőgy hát az ő cselekedetei, illetve cselekedeteinek a rugója: az akarata, milyen viszonyban áll Istennel és Isten végzésével? Vájjon az ember csak érzéketlen fadarlabb Isten kezében, kinek tehetetlenül mennie kell az úton, mi el van rendelve? Ha Isten intézkedett az ember életéről, az ember megszűnt egyéniség lenni és elvesztette akaratát, önállóságát? Akarata elvesztésével nem élhet erkölcsi életet és így nem felelős cselekedeteiért?

Ezek a kérdések nem mai keletűek. Amint a praedestinatio tana kezdett kialakulni, ezek a kérdések is együtt nőttek vele. Az első keresztyének még sokat küzdöttek a pogány sors és a gnosztikus naturálizmus ellen. Ezért gondolkozásuknak központja az ember erkölcsisége, szabadsága és felelőssége volt. Az erkölcsiség és szabadság gondolatát nem akarták elvetni, ezért náluk abszolút praedestinatio-tan nem alakult ki. Azt tartották, hogy Isten előre látja, hogy kik alkalmasak a kegyelmére és azokat választja ki. Az ember aztán szabad akarata szerint elfogadhatja a kegyelmet, vagy vissza is utasíthatja. Itt tehát nem annyira praiedestinatioról, mint inkább praescientiaról volt szó. Ezt a tant Pelagius és követői (Coelestius, Julianus) dolgozták ki. A pelagiánizmus szerint az embernek még a bűneset után is van ereje szabad akaratból jót cselekedni. így Ádám esete nem öröklődött és Jézus jöttének semmi célja nem lett volna. Az üdvösség a jó cselekedetek jutalma csupán. A középkori sémipelaghanismus már elismeri, hogy az ember bűnös, de nem halott, hanem beteg és elfogadja az orvosságot, amit Isten ad. Az orvosság elfogadása azonban mégis csak az embertől függ.5 Pelagiusszal Augustinus szállt szembe és úgy ő, mint később Kálvin és a nagy reformátorok határozottan állították, hogy az embernek szabad akarata nincs.

Azt azonban észre kell vennünk, hogy a szabad akarat ő náluk mást jelent, mint a filozófiában, vagy a közönséges nyelvhasználatban. A filozófiában a determinizmus is azt állítja, hogy nincs szabad akarat, mert mindent rajtunk kívül álló okok, vagy természeti törvények szabnak meg. Vagyis a mi cselekvésünk épen olyan láncszem az okozati összefüggés láncolatában, mint az eső lehullása a felhőből. Aki ezt vallja, a szerint nincs és nem is lehet bűn, vagy erény, gonoszság vagy jóság és felelősség. Az ember egyszerűen nem lehet erkölcsi lény. Azt hiszem, hogy ezt senki előtt nem kell bővebben cáfolni, mindenki érzi, hogy ez ránk nem vonatkozik. Az indeterminizmus szerint meg épen ellenkezően azt állítja a filozófia,

4 Erdős J.: 11. Helvét Hitvallás X. rész 2.

5 Bavinck: Geref. Dogm. II. 310. lap.

hogy minden néven nevezendő cselekedetünkben teljesen szabadok vagyunk. Azt tesszük, ami jól esik. Sem külső, sem belső korlátozások nincsenek azon a határon belül, ameddig az emberi tehetség elér. Ennek az elméletnek a tarthatatlanságát sem kell bővebben cáfolni azok előtt, akik ismerik az ember lelki életét. Mivel a közönséges nyelvhasználat is a determinizmus és indeterminizmus értelmében szokott beszélni szabad és kötött akaratról, azért a legtöbb embert meglepi annak a megtudása, hogy a református theologusok is megtagadták az embertől a szabad akaratot. A praedestinatióval pedig egyenesen arra gondolnak, hogy Isten meghatározta az ember életét, összekötözte akaratát és mennie kell az előre meghatározott úton. Ez vallásos determinizmus lenne, mint amilyen a mohamedánok fatalizmusa is. Kálvinnál és ia református theologusoknál azonban mást jelent dZ akaratszabadság tagadása. Az nem más, mint^ a bűneset jelentésének logikus kiterjesztése az emberi életre. Náluk nem csak képességet jelent az akarat, hanem állapotot. Ez a legfontosabb pont, mert csak így érthető meg náluk az akarat és eleveelrendelés viszonya. Szerintük az ember jónak teremtetett, de a bűneset folytán megromlott és most bűnös állapotban van. Az akaratszabadság tagadása azt jelenti, hogy a bűnös állapotban levő ember nem tehet jót a maga erejéből, hanem csak rosszat, vagyis bűnt. A bűnt azonban a magára hagyott ember teljes szive szándéka szerint cselekszi. Van tehát akarata és úgy érzi, szabadon cselekszik, de nem képes választani a jó és rossz között, sőt azt meg sem tudja helyesen különböztetni, mert értelme és szive megromlott és így akarattal ugyan, de szükségszerűen a rosszat teszi6 — metafizikai szempontból tekintve.7

Ezért a megromlott természetből indul ki dr. Vass Vince is dogmatikájában az akaratszabadság tárgyalásánál. »Az szabad, ami saját természete szerint él«, mondja ő.8 Ez azt jelenti, hogy az ember természete megromlott, tehát csak a bűnre van szabadsága. Megromlott elméje talán látja néha a jót is, de azt nem követheti a maga erejéből. Ó ki ne érzett volna együtt Pállal, mikor olvasta szavait: »Nem a jót cselekszem, melyet akarok, hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok«. (Róm. 17:19.)

Ha jezt a tant összehasonlítjuk a mai kor filozófiájában kialakult ethikai felfogással, akkor csodálatos hasonlóságot veszünk észre. Az értékelméletre alapozott lethika ugyanis nem a cselekedeteket, nem is az akaratot értékeli csak, hanem a személyt. Vagyis azt mondja, hogy a cselekvés értékes volta a cselekvő egyén személyiségének erkölcsi tartalmától függ.9 Ha már most ezt a tételt átvisszük a theologiai gondolkodásba, akkor megint csak oda érünk, hogy mivel a személyiség tartalma meghatározza úgy az akaratot, mint annak vetületét a cselekedetet és mivel ez a személyiség az eredendő bűn folytán csakis bűnös tartalmú lehet, így az akarata és cselekedete sem lehet más, mint bűnös. Tehát az ember akarata bűnös állapota által meg van kötve. A bűnnek szolgaságában

6 Kálvin : Kér. vall. rendszere 1. 276.1. — Kálvin: Kampeni' Pígius ellen irt levele Kálvin kisebb művei 618, 619. lap.

7 Az akarat metafizikai és immanens szempontjainak szétválasztását lásd : Dr. Sebestyén J.: A predesztináció és problémái 10. lap, továbbá Fr. Paulsen .-System der Ethik 12. kiad. I. 455. s köv. 1.

8 Dr. Vass Vince: A keresztyénség világnézete II. 275.)ap.

9 Szabó Dezső: Az értékelmélet v. axiológia főbb problémái 51. lap.