Dunántúli Protestáns Lap, 1933 (44. évfolyam, 1-53. szám)
1933-07-09 / 28. szám
Negyvennegyedik évfolyam. 28. szám. Pápa, 1933 július 9. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE .....................................................— MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ............-...................................... FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA> FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Hogyan lesz iskolánk református jellegű? Irta és a pápai ref. egyházmegye tanító-gyűlésén felolvasta Csákvary Ferenc kéttornyulaki ref. tanító. Van a mi iskolavizsgálati jegyzőkönyvünknek egy fontos kérdőpoatja, melynek az első része így hangzik: »Miben tűnik ki az iskola református jellege?« Ez a kérdés szerintem oly fontos, hogy ezzel itt a közgyűlésen is érdemes foglalkozni, éppen ezért már most kérem kedves hallgatóimat, hogy felszólalásommal kapcsolatosan minél többen szíveskedjenek hozzászólni e témához. Fontosnak tartom ezt a kérdést azért is, mert a lelkiismeretes iskolavizsgálót tényleg gondolkozásra készteti, vájjon mit is feleljen rá? Én a magam részéről iskolavizsgálataink alkalmával így szoktam a feleletet beírni: »A hittani és énekanyag teljes és szakszerű feldolgozásában«. Hogy ez a felelet mennyiben felelt meg a oagytiszteletü tanügyi bizottsági elnök úr, illetve a jegyzőkönyvszerkesztők intencióinak, nem tudom, de azt hiszem, hogy ebben a feleletben is benn van az, ami az iskolának megadja a református jelleget, mert hiszen ha a tanító a tantervben meghatározott hittan i és énekanyagot teljesen és szakszerűen feldolgozza, nem is lehet más, mint református jellegű az. De én a magam részéről úgy érzem mégis, hogy ez a felelet nem fedi teljesen a kérdésben rejlő fontos gondolatot. Mikor közeledett az idő, hogy megyünk vizsgálati kőrútunkra, mindig kötelességemnek tartottam, hogy némi előkészültséggel lépjek a megvizsgálandó iskola falai közé. Ilyenkor szoktam gon? dolkozni a többi között ezen kérdés felett is és megérlelődött bennem az a felfogás, hogy az iskola református jellege akkor fog igazán kitűnni, ha minden gondolatunkat, szólásunkat és tettünket annak a hármas célnak szenteljük, mely hármas célt egy jelmondatban bölcsen jelöltek meg a mi főiskolánk homlokzatán, t. i.: Istennek, hazának, tudománynak. Ez a jelmondat találóan fejezi ki és mutatja meg azt az irányt is, melyben az elemi iskolában is munkálkodni kell, természetesen az elemi iskola színvonalának megfelelően. Tehát az iskolavizsgálónak, ha erre a, kérdésre felelni akar, nem lehet más feladata szerintem, mint ebben a hármas irányban vizsgálódni a gyermekek között s az így kialakult véleményt kell beírni feleletnek ennél a kérdésnél. Ebből következik, hogy az iskola tanítójának is ebben a hármas irányban kell munkálkodnia az egész iskolai esztendőben. Hogy ennek a követelménynek meg is tudjon felelni a tanító, engedjék meg, hogy szerény nézetemet erre vonatkozólag itt röviden ismertethessem s néhány gondolatot ébresszek fel, melyekkel iskolánk református jellegét óhajtom kidomborítani. A jelmondat első célkitűzése az, hogy a gyermeket úgy tanítsuk és neveljük, hogy az, majd ha magára lesz hagyva, Istennek tetsző, keresztyénhez illő életet tudjon élni. Ennek a célnak elérésére két módszer áll a tanító rendelkezésére: az egyik a vallástanítás, a másik a vallásos nevelés. A vallástanítássa) s ennek módszerével most én nem foglalkozom, mert annak módszerét a múlt évi közgyűlésen Gáti Samu kollégánk oly szépen kifejtette, hogy annak alkalmazása feltétlen eredményre vezet. Én most annak mintegy annak folytatását, a vallásos nevelést kívánom itt szóvátenni s azzal óhajtok foglalkozni, hogy a vallásos nevelés mennyiben járul ahhoz, hogy iskolánk református jellege minél jobban kitűnjék. Ebből a szempontból nézve, én a nevelést talán fontosabbnak is tartom, mint a tanítást az elemi iskolában, mint az egyik életszabály is mondja: »Hajlíthadd a veszszőt, mig meg nem nőtt fává, nevelhedd gyermeked, ínig gyenge virágszál«. Ha azt akarjuk, hogy iskolánk református jellege mennél jobban kitűnjék, ennek első feltétele az, hogy nem szabad felednünk, hogy nekünk, református tanítóknak — e mai forrongó életben — különösen kötelességünk helyt állni és egyházunk felvirágoztatásán, Krisztus országának kiépítésén szakadatlanul munkálkodni, érette semmi fáradságot nem kimélni, példaadásunkkal, buzdításunkkal mindenkit hitünknek — a Krisztus tiszta evangéliumának — megnyerni szent kötelességünk. S e nagyszerű munkát az iskolámban kezdem el azzal, hogy gyermekeimet vallásos nevelésben részesítem. Hogy vallásos nevelésem a gyermekek között eredményes legyen, három módszert alkalmazok, mégpedig: a szoktatást, példaadást és a buzdítást. A szoktatásnak fontos szerepe van abban, hogy a gyermek vallásos nevelése eredményes legyen. Ez által érjük el, hogy a gyermek megszereti a teinplombajárást, az éneklést, az imádkozást, a biblia-* olvasást, a prédikációra való figyelést és az ezek fölött való gondolkodást. Köztudomású dolog az, hogy. a református ember szeret énekelni, éppen ez a hajlam meg van a gyermekben is, azért az éneklésre való szoktatása nem ütközik semmi nehézségbe. Mily gyönyörűség nézni a gyermeket akkor, mikor egy-egy neki is ismerős dallamot énekelünk a templomban, mily önérzettel énekel s mekkora öröm tölti el egész valóját, hogy ő is a többi hívekkel együtt zengheti az ének felséges dallamát. (Folyt, köv.)
