Dunántúli Protestáns Lap, 1933 (44. évfolyam, 1-53. szám)

1933-06-11 / 24. szám

98. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1933. J=|! HIVATALOS RÉSZ i|=i A tatai református egyházmegye elnökségétől. 384/1933. Meghívó. A tatai református egyházmegye folyó évi rendes közgyűlését, lelkészértekezleti gyűlését és egyéb üléseit Tatán, a szokott helyen, a következő sorrendben tartja meg, amely közgyűlésre és értekezletre a közgyűlés alkotó tagjait tisztelettel meghívjuk. 1933 július 18-án délelőtt 9 órakor gyámintézeti közgyűlés ; 10 órakor lelkészértekezlet; délután 3 órakor számvevőszéki ülés; számvevőszéki ülés után bizalmas értekezlet. Július 19-én délelőtt 9 órakor közgyűlés; köz­gyűlés után esetleg bírósági ülés. A tárgymutatót a közgyűlés napján reggel fogjuk kiosztani. Felkérjük mindazokat a lelkész urakat, akiknek iskoláikban még esküt nem tett tanítók működnek, hogy őket az eskü letétele céljából a közgyűlésen való megjelenésre utasítsák. A banai-, szőnyi-, s nagyigmándi lelkész urakat kérjük, hogy Szilágyi Gyula, Tarczy Zoltán és Zsemlye Gyula egyházmegyei tanítóképviselő urakkal a köz­gyűlés idejét közölni szíveskedjenek. Méltóztassanak gondoskodni róla, hogy az egy­házak világi képviselői teljes számban megjelenjenek és szabályszerű felhatalmazó levéllel el legyenek látva. Közgyűlési ügyek július 4-ig küldendők az esperesi hivatalba. A választók névjegyzékét még be nem küldött lelkész urakat felhívjuk a névjegyzék mielőbbi bekül­désére. Kiváló tiszteletünk nyilvánítása mellett vagyunk atyafiságos üdvözlettel, Szomód-Nagytagyos, 1933 június 6-án. Szabó György Löké Károly egyhm. gondnok, esperes. A veszprémi ref. egyházmegye elnökségétől. 430 1933. sz. Meghívó. A veszprémi ref. egyházmegye folyó évi rendes közgyűlését és egyéb üléseit, értekezleteit a következő sorrendben tartja: Június 29-én délelőtt 9 órakor az egyházmegye tanácstermében egyházmegyei lelkészértekezlet és lel­készegyesületi közgyűlés, melyre egyházmegyénk világi tagjai, tanítói és minden étdeklődők is meghivatnak. Tárgysorozat: 1. Ének XC. zs. 2. Áhitat. Bakos Dezső. 3. Megnyitó beszéd. Szűcs József. 4. A Lukács írása szerint való Szent Evangélium és az Apostolok Csele­kedetei magyar fordításainak kritikai ismertetése és egybevetése. Előadó: Bakos Lajos. 5. Arany János biblikussága. Előadók: Kovács Vince, Németh János. 6. Mit tehet a lelkipásztor a gazdasági leromlással párhuzamosan haladó vallási leromlás meggátlására ? Előadók: Szilassy Sándor, Hölgye Endre, Gáty Ferenc. 7. Mit tettünk eddig egyházmegyénk területén az Orsz. Ref. Szeretetszövetség érdekében, mit kellene és mit lehetne még tenni? Előadók: Kovács Lajos, Kutassy Dezső. 8. Egyházmegyénk egyházközségeiben a refor­mációtól máig szolgált lelkipásztorok, rektorok, precep­­torok, tanítók névsora. Előadó: Somogyi Zoltán. 9. Egyéb beérkező tárgyak és indítványok, melyek 15 nappal előbb az espereshez beküldendők. 10. Bezáró imádság. Szűcs József. 11. Ének 245: 10. Július 18-án Veszprémben, az egyházmegye tanács­termében : Délelőtt 8 órakor tanügyi bizottsági ülés, melyre Szilassy Sándor egyházmegyei tanügyi elnök úr ez úton hívja meg a bizottság tagjait. Délelőtt 9 óra­kor egyházmegyei missziói bizottsági ülés. Délelőtt 10 órakor egyházmegyei számvevőszéki ülés. Délután 2 órakor egyházmegyei közgyűlési előértekezlet. Július 19-én délelőtt 8 órakor veszprémi templo­munkban egyházmegyei évi rendes közgyűlés, mely istentisztelettel kezdődik. Isten igéjét hirdeti: Vámos Géza. A közgyűlés tárgyai: Elnöki megnyitó, új egy­házmegyei gondnok ünnepélyes beiktatása, lelépő egy­házmegyei gondnoknak köszönetnyilvánítás, újonnan választott tisztviselők eskütétele, esperesi jelentés, tan­ügyi-, számvevőszéki-, missziói jelentések, segélykérvé­nyek, egyéb konkrét ügyek a gyűlésen rendelkezésre bocsátandó részleges tárgysorozat szerint. Minden ügy szabályszerűen felszerelve, július 4-ig adandó be az esperesi hivatalba. Elkésve, felszereletlenül érkezett ügyek, kérvények közgyűlés elé nem bocsáttatnak. A segélykérvényeket, illetőleg e lap múlt évi 23. számá­ban megjelent belsősomogyi egyházmegyei közgyűlési meghívóban foglaltak veendők figyelembe. Ugyancsak július 4-ig beadandók esperesi hivatalba a pénztárnoki jelentések az egyházmegyei-, kerületi-, közalapi-, lei­­kései nyugdíjintézeti és egyéb hátralékokról. Július 19-én délután 3 órakor bírósági ülés. Július 20-án délelőtt 8 órakor a közgyűlés eset­leges folytatása. Mindezen gyűlésekre az alkotó tagokat tisztelettel meghívjuk. A nagytiszteletű lelkész urak jelen meghívót meg­jelenése után azonnal méltóztassanak igazolható módon közölni egyházközségük területén lakó mindazon ténye­zőkkel, akiket ez bármely részében és vonatkozásában illett, mert más meghívó kibocsátva nem lesz. Egyházmegyénk minden tagjára Isten gazdag ál­dását kérve Balatonfüred-Alsóörs, 1933 június 2-án készséges híveik és testvéreik: Dr. Segesdy Ferenc Szűcs József egyhm. gondnok. esperes. A veszprémi belmissziói kiskör elnökségétől. 40/1933. sz. Meghívó. A veszprémi belmissziói kiskör 1933 június 21-én, szerdán délelőtt 9 órai kezdettel Királyszentistvánon, a gyülekezet bevonásával református napot és értekezletet tart, melyre az érdekelt lelkész és tanító urakat tiszte­lettel meghívom és teljes számban való szives meg­jelenésüket szeretettel kérem. Tárgysorozat: 1. D. e. 9 órakor: Bibliai meditációs óra a lel­készek részére I. Kor. 15 alapján. 2. De. 10 órai kezdettel alkalmi istentisztelet a ref. templomban. 3. Mit várunk ma a református presbitertől ? 4. Szavalatok, énekkari számok. 5. Kisköri értekezlet megnyitása. 6. A református lelkész és tanító karöltve az egy­házépítés szolgálatában. 7. Indítványok. 8. Bezáró ima és ének. Szentgál, 1933 június 7. Somogyi Zoltán lelkész-elnök. Pápa, 1933. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánlk Pál.

Next

/
Thumbnails
Contents