Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1932-01-03 / 1. szám

4. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1932. bői minden kórteremben énekeltek, dr. Pongrácz József főiskolai igazgató felolvasta a karácsonyi történetet, rövid beszédet és imádságot mondott és minden beteg kapott karácsonyi szeretetcsomagot, ugyancsak szeretetcsomagot kaptak a kórház református ápolói is. A Nőegylet által fenntartott Református Szeretetháznak szintén volt karácsonyi ünnepélye, itt mind a hat öreg kapott karácsonyi csomagot és az ünnepek alatt a választmányi tagok küldtek karácsonyi ebédet. — A Leányegylet december 23-án tartotta meg karácsonyfa ünnepélyét a vasárnapi iskola növendékei számára. Az ünnepélyre zsúfolásig megtelt a Leányegylet helyisége. A gyermekek szavaltak, énekeltek, alkalmi szín­darabokat adtak elő, beszédet dr. Pongrácz József, a vasárnapi iskola vezetője mondott. Az ünnepélyen minden jelenlevő gyermek kapott Örömhírt és bibliamondásos színes képet, a vasárnapi iskola növendékei pedig szeretet­csomagot. — A nagykorpádi ref. gyülekezetben két évvel ez­előtt megalakult fiú ref. kér. ifj. egyesület után úgy látszik, a leány Ref. KIÉ is megalakítható lesz. Az egyesület külön helyiséget bérelt, hol a heti rendszeres összejöveteleket tartja — a lelkipásztor vezetésével s az ifjúság maga válasz­totta tisztikarral — a mindkét nembeli ifjúság külön-külön időben. Úgy az egyház elöljárósága, mint a szülők nagy megértéssel kezdik az egyesületet támogatni. Az össze­jövetelek programmja az „Ébresztő“ ifjúsági lap segítsége és vezérlése alapján összeállítva: Ének, ima, bibliamagyará­zat, társasjátékok, komoly, hazafias dalok, szavalatok, fel­olvasások, melyek a falusi ifjúság gondolkodását és világ­nézetét mindmegannyi egészséges irányban fejlesztik. Karácsony mindkét napján este műsoros, vallásos estélyt, az esztendő utolsó vasárnapján este pedig igen jól sikerült szeretetvendégséget rendezett a ref. iskolateremben a gyüle­kezeti KIÉ. Hivatalosak voltak az ifjúság tagjai mellett a szülők és egyházi elöljárók. Mintegy 100 résztvevő volt jelen. Lelkipásztor imádkozott és bibliát magyarázott, tanító az oroszországi állapotokról tartott előadást. Felolvasott Szabó József ifjú, karácsonyi igen hatásos jeleneteket és énekeket adott elő Vajda József és Kovács János ifjú, szaval­tak : Papp József, Horváth Sándor, Mátyás János és Sas József (alsó) ifjak. Igen sok jó süteményt hordtak össze a leányok, melyeket a lelkészné és tanítóné vezetése mellett a leányok által feladott teával csendes élvezetben fogyasz­tottak a jelenlevők. — Közben és utána az ifjúság minden­kit gyönyörködtetni tudó együttes társas játékokat játszott és énekeknek, daloknak előadása hangzott el. A jelenlevőket Kis József v. ifj. egyesületi elnök üdvözölte. Garzó István szülő a szülők, Vajda József ifjú pedig az ifjak nevében mondott a szülőknek és ifjaknak igen megszívlelendő, buzdító beszédet. A szeretetvendégség szivek bensejében égő örömnek és boldog megelégedésnek érzésével éjfélkor ért véget. Az ifjúsági munka megkezdésében és végzésében minden gyülekezet vezetőségének készséggel áll rendel­kezésére az Orsz. KIÉ Szöv. (Bp., VIII., Horánszky-utca 26 I.) Mentsük ifjúságunkat, mert amilyen az ifjúság, olyan lesz a jövőnk! — — Uj esztendőtől Szilveszter napjáig az esztendő minden vasárnapjára és ünnepnapjára más református lel­kész irta a prédikációt AZ ÚR ÁLDASSÉK! című gazdag predikációsgyűjteménybe, mely Incze Gábor dr. szerkesz­tésében jelenik meg. Az ötvenkét ref. lelkész névsora a következő: Vásárhelyi János, Kádár Géza, Kása Béla Mar­­jay Géza, Nyáry Pál, Janka Károly, Enyedy Andor, Hay­­pál Béla, Forgács Gyula, ifj Szabó Aladár,/?. Major János, Muraközy Gyula, Vass Vince, Soltész Elemér, B. Pap István, P. Czinke István, Jánossy Zoltán, Balogh Vimos, Szabó Imre, Ólé Sándor, M. Kovács Ferenc, Kováts J. István, Vincze Elek, Gödé Lajos, Webster Macdonald Jakab, Szabó Béla, Baltazár Dezső, Péter Mihály, Hegyi Sándor, Sebestyén Andor, Györy Elemér, Tóth Kálmán, Sulacsik Zoltán, Galambos Zoltán, Böszörményi Jenő, Mészáros János, Fülöp József, Soós Ferenc, Mirtse Árpád, Boros Jenő, Baja Mihály, Vasady Béla, Vincze Károly, Sikó Zoltán, Görömbey Péter, Molnár Lajos, Budai Gergely, Csikesz Sándor, Victor János, Ravasz László, Juhász László, Szaplonczay Bertalan, Makkai Sán­dor, Tóth Endre, Szabó Zsigmond, Antal Géza és '‘Ágoston Sándor. — A gazdag gyűjtemény, melybe a legkiválóbb magyar igehirdetők közül több mint félszáz irt egy-egy szép beszédet, páratlanul olcsó az ilyennemű vállalkozások között. Előjegyzési ára hat pengő harminc fillér, mely összeg a nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel két részletben is fizethető, négy pengő a kötet átvétele utáni nyolc nap alatt, két pengő harminc filiér pedig a következő hónap első felé­ben. Előjegyzési nyomtatványokat küld a kötet szerkesztője (Budapest, II., Margitkörut 54.) Lelkészeken kívül különösen azok forgathatják e terjedelmében is tekintélyes kötet lapjait épüléssel, akik templomtalan, paptalan helyeken, diasporá­­ban laknak, vagy pedig betegség, gyengeség miatt nem tudnak eljárni a templomba. SÉI HIVATALOS RÉSZ j|=f ••MtMMM* •••••••«••«• •••••••••••« teMMMSCM • •** A dunántúli református püspöki hivataltól. 3797/1931. sz. Pályázat. Az elhalálozás folytán megüresedett padragi rendes lelkipásztori állásra pályázatot hirdetek. Fizetés: 1. Készpénz 58 pengő. 2. Föld 33 hold, melyből 12 hold legelő, 4 hold erdőilleték. 3. A meg­munkálni kötelezett földekről munkaváltságot fizet a gyülekezet 278 P 40 fillért. 10, azaz tiz öl fát az erdőn megvágni és hazahordani tartoznak. 4. Rozs 1320 kg. 5. Búza 480 kg. 6. Stóla. 7. Marhahús 28 kg. 8. Só 22.4 kg. 9. Faggyú 8.4 kg. 10. Temetői széna a lelkészt illeti. 11. Pusztamiske fiókegyház ad 132 kg. rozsot és minden gyónószemély 12 fillért. 12. Csékuton minden gyónószemély fizet 35 fillért és 5.5 kg. rozsot. Kongnia lelkészi nyugdíjintézeti törzs­könyv szerint 515.14 a. korona. A kellően felszerelt pályázati kérvények e hir­detmény megjelenésétől számított 21 nap alatt a pápai református egyházmegye esperesi hivatalához. Nagy­pirit (Bobán át) küldendők. Az állomás 1932. év május 1. napján elfoglalandó. Megváltandó beruhá­zás nincs. Pápa, 1931. évi december hó 31-én. Dr. Antal Géza __________ püspök. A belsösomogyi ref. egyházmegye tanügyi elnökétől. 420/1931. sz. Pályázat a magyarujfalusi református anyaegyház helyettes orgonista-kántortanítói állására. A magyarujfalusi egyház helyettes orgonista kántor­tanítói állására pályázatot hirdetek. A helyettes tanító javadalma a következő: 1. Lakás, 2, 22 magyar hold föld jövedelme. 3. Készpénz az egyház pénztárából 223 pengő. 4. 15 hl. búza. 5. 20 hl. csöves tengeri. 6. Két öl vegyes hasáb tűzifa. 7. Községtől ismé tlősök oktatásáért 50 pengő. Összes érték kb. 900 pengő. A helyettestanító kötelessége valamennyi mindennapi és ismétlőiskolai tanköteles oktatása, orgonista-kántori teen­dők. Lelkész helyettesítése törvény szerint. Belmissziói mun­kákban közreműködés s egyéb az egyházi törvényekben és szabályzatokban előirt teendő. Ajánlkozók irataikat a hirdetés megjelenésétől számí­tott 14 nap alatt alulírotthoz küldjék. Az állás azonnal elfoglalandó. Hetes (Somogymegye), 1931 december hó 27-én. Szabó Bálint lelkész, egyházmegyei tanügyi elnök. Pápa, 1932. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető; Nánlk Pál.

Next

/
Thumbnails
Contents