Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1932-04-17 / 16. szám
Negyvenharmadik évfolyam. 16. szám. Pápa, 1932 április 17. DDNÍNTIÍLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE .......................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ..............••••.......... FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. IGAZG. PÁPA, FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Kálvin művelődéstörténeti jelentősége. Kálvin utóbbi időben az érdeklődés homlokterébe került, nem is annyira mint theologus vagy reformátor, hanem mint olyan művelődéstörténeti eszmék képviselője, amelyeknek hatásai korunkba nyúlnak. Mondják, hogy mint ilyen győzött Kálvin a világháborút követő eseményekben Luther felett. Ezt a kiélezett állítást komolyan lehetne venni, ha az illetők megkísérelték volna állításukat minden oldalról tudományosan igazolni. De ha e tétel indokául azt hozzák fel, hogy Kálvin Poroszországnak Luthertől megalapozott állami tekintélyével, amely a háború csiráját hordozta magában, az Isten szuverenitására épített szellemi autonómia elvét állította szembe, s ezzel győzött és megmentette a világot: ez az állítás már eleve hajótörést szenved azon a tényen, hogy Kálvin ép úgy nem inogtatta meg az állam tekintélyének alapjait, akár csak Luther. Ellenben figyelmet érdemel egy másik, csaknem általánosan képviselt vélemény, az tudniillik, hogy a Kálvin alkotta egyházszervezet a modern polgári és politikai társadalom szülőoka. A belőle folyó demokratikus szabadsághullám három hatalmas áramban, a kálvinista-francia, a kálvinista-angol és a kálvinista-amerikai áramban ömlött bele a modern világba. Ezzel a véleménnyel csaknem párhuzamosan halad egy másik, amely az előbbivel szöges ellentétben a kálvinizmusban az arisztokrata kapitálizmus gyökereit látja. Mindkét vélemény nyilvánvalóan elárulja a modern történeti kutatás azon törekvését, hogy a művelődés nagy eseményeit vallási befolyásokra vezesse vissza. Nem lehet tagadni, hogy Kálvin művelődéstörténeti jelentősége tegyházalkotó erején, gyakorlatiaktív jellegén, s nem utolsó sorban azon a képességén alapul, hogy vallási eszméjével képes a nyugati népek politikai és gazdasági fejleményeire hatást gyakorolni. Ez kétségkívül összefüggésben áll a kálvini theologia lényegével. Hogy röviden megmondjuk, ez a theologia univerzálisztikus céltudomány, azaz feladata abban áll, hogy az egyén vallási élményeit s az erre vonatkozó ismereteit ne izolálja, hanem hogy velük az egész világ- és életvalóságot megtöltse és áthassa. Kálvin hasonló egy fához, mely mélyen lebocsátja a földbe gyökereit, de koronáját Isten örök ragyogásában fürdeti. A genfi városháza főkapuja felett, amelyben a reformátor gyakran védelmezte az ő vallási, államjogi és társadalompolitikai eszméit a vagyonos tanácsurak helyeslésével vagy a nélkül, ezek a szavak állnak: »Post tenebras lux«, sötétségre jő a világosság. S ez volt Kálvin életfeladata: világosságot hozni a bonyolult élet minden zugába kivétel és kímélet nélkül és az általa megismert és vallott igazság isteni világosságával elűzni azt a sötétséget, amely a tudósok, egyház- és államférfiak, a »mechanikusok« (ma azt mondanék: művészek), a »kereskedők« (ma azt mondanók: gazdaságpolitikusok) fejét körülvette. Amint ezekből látják, T. Hallgatóim, Kálvin valóban művelődési célzatot tulajdonított theologiájának. Azt mondtam: Kálvin theologiája univerzálisztikus. De csak azért ilyen, mert thepcentrikus, azaz minden Isten körül forog benne, aki minden valóság ősalapja és őscélja. Ezzel az egész lét egységes jeljeget nyer. Egységes már maga Isten lényege. Kálvin szembefordul azzal a felfogással, amelyet ő egyenesen ördöginek nevez, amely Isten működését csupa egyes és összefüggéstelen cselekedetre bontja, s amely szeretne ellenmondást megállapítani Isten tulajdonságai, pl. szeretete és igazságossága között. Isten ugyan szabad, fenséges, szuverén akarat, aki fölötte áll minden külső kényszernek, de ez az akarat nem önkényes, nem szétforgácsolt s véletlen célokat követ, hanem saját lényegében bírja korlátját. Isten létének minden határozmánya ezért összefüggő egység, az amit Kanttal a jellem kauzálitásának nevezünk. Ha mármost ilyen módon Isten cselekedetei az ő lényegéből mintegy spontán, azaz belső indításból és belső szükségszerűséggel folynak: Kálvinnak módjában áll Istenről olyan meghatározást adni, amely látszólag ellenmondóan hangzik: Isten szabad szükségszerűség. Mivel Istent egységes akaratnak fogja fel, Kálvin egész világ- és életszemlélete organikus monizmus, azaz a természet és a szellem, a természeti és erkölcsi, a világi és a szellemi különbözik ugyan fajilag, de mégis benső összefüggésben áll, rendezett egészet (Ordnungs gjünze ) alkot, melyet Isten, a szuverén teremtő akarat, célszerűen igazgat és megtart, anélkül, hogy az egyes a teremtés és a jog által kifejezett sajátszerűségében korlátoztatnék. Sajátságos az ember helyzete ebben a rendezett egészben. Lényegileg ugyan csak eszköz Isten kezében, cserépedény a Teremtő előtt: de Istenre való eleven vonatkozásánál fogva az ember lényege és végtelen értéke nem válik el egymástól, hanem belső egységgé olvad össze. Az ember végtelen értéke épp abban áll, hogy Isten őt öröktőlfogva nagy célra és végtelen feladatokra predestinálta. Ebből következik a hívők perszonálizmusa, az ismeretes kálvinista öntudat. Természetesen nem szabad, hogy ez az öntudat a hívőket más teremtményekkel szemben büszkeségre csábítsa; mert tudják, hogy csak kegyelemből választattak el, s ezért alázatosan fogadják el ezt az ajándékot. Ebből a perszonálizmusból fakad a volunttTurizmus, a hero izmussal határos életenergia és rettenthetetlenség kifejtése, amely a fáradhatatlan munkálkodás alapja. Gyakran felvetették azt a kérdést, hogyan lehetséges ez a heroizmus Kálvin determinizmusa, vagyis azon meggyőződése mellett, hogy az ember feltétlenül függ Istentől. Kálvin maga megadja
