Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1932-04-17 / 16. szám
62. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1932. a forrást: »Az a nagy dolog« — írja — »hogy mi Istennek vagyunk ajánlva és szentelve. S ami neki van ajánlva, azt nem lehet nagy jogtalanság nélkül profán használatra fogni«. Az ember szabadsága nem Istentől független tehetség, mert Isten létesíti azt és folyton belőle árad ki. Ebből a forrásból ered a continuus progressi*s-ban, az állandó haladásban vetett hit, az élet és cselekvés óriási feszültsége, a kedély felemelkedése, a harckészség és a halált megvető bátorság Istenért és az ő dicsőségéért. Az életnek Isten hatalma alá rendelése s a szuverén úrhoz kötése minden képességünk felfokozását jelenti. Amit az életben elértünk, úgy tűnik fel, mint Isten szabad kegyelméből kapott ajándék. Minden törekvésünk egységre irányulást kap a nagy egész, a bensőség felé. Isten dicsőségének középponti fogalma folytán minden eszmélésünk és törekvésünk boldogító felfelé irányulást kap. Ez a »sursum corda«, a »fel a szivekkel« kegyessége. (Folyt, köv.) Dr. Bohatec József. Dr. Bohatec József tb. tanári székfoglalója. Főiskolánk történetében nevezetes esemény folyt le április 12-én, ekkor tartotta meg tanári székfoglalóját dr. Bohatec József bécsi egyetemi tanár, theologiánknak a főiskola négyszázéves jubileuma alkalmából megválasztott egyik tiszteletbeli tanára. Dr. Bohatec résztvett a jubilaris ünnepségen is, mint a bécsi ev. theologiai fakultás képviselője és azóta is többször volt intézetünkkel érintkezésben. Dr. Antal Géza püspök úr legutóbbi bécsi előadása alkalmából Bohatec kijelentette, hogy a közeli időben eljön Pápára és megtartja székfoglalóját, hogy ezzel is kifejezze köszönetét azért a megtiszteltetésért, hogy őt tiszteletbeli tanárnak választotta meg az egyházkerület közgyűlése. Főiskolánk tanári kara örömmel vette tudomásul ezt az elhatározást és külön gyűlésen állapította meg a székfoglalótartás részletes programmját. Dr. Bohatec feleségével együtt, aki régi németországi református család sarja és a bécsi református egyházi életben jelentős munkát végez, április 11-én délután érkezett meg. Az állomáson a theologiai tanári kar és a theologus ifjúság várta a kedves vendéget, aki a város fogatán hajtatott be a püspöki székházba, ahova Főt. Püspök Úr vendégül meghívta. Rövid pihenés után a tanári kar társaságában sétára indult a házaspár. Megtekintették többek között a főiskolai nyomdát és könyvkötészetet, ez utóbbi helyen épen a székfoglaló magyar fordításának fűzésén dolgoztak és átadták dr. Bohatecnek az első kész példányt. Este a főiskolai köztartás alsó termében theologus szereíetvendégség volt, melyen resztvettek a theol. tanári kar, a theologiai előadók és a gimnáziumi tanári'kar képviselői. A szeretetvendégséget közös ének után Varga Kálmán főiskolai szénior imádsággal nyitotta meg. Dr. Pongrácz József theol. igazgató üdvözölte a vendégeket, mint a theol. ifjúság melegszívű barátait. Az estélyen dr. Bohatec a theologus ifjú igazi szabadságáról beszélt és röviden említette a németországi Delin esetet is. Nagy Gyula II. éves pn. hegediijátékával, Győr Sándor IV. éves pn. szavalatával, az igazgató pár „ leleplezéssel “ és a theol. ifjúság dr. Tóth Endre theol. tanár vezetése alatt énekszámok előadásával tette még meghittebbé a családi összejövetelt, melyen Hatvani Lajos III. éves pn. német nyelven köszöntötte dr. Bohatecet és feleségét. Az estélyt dr. Tóth Lajos theol. tanár bibliaolvasása és imádsága után közének zárta be. Április 12-én lobogó-diszbe öltözött a kollégium, ezzel is kifejezni akarván, hogy ez az első alkalom az intézet történetében, amikor tb. tanárt iktatnak be. Dr. Bohatecék a délelőttöt a főiskola megtekintésére szánták. Megnézték a könyvtárt, hol csodáltuk dr. Bohatec nagyszerű tájékozottságát. Szegedi Kis István Loci communesét épúgy ismerte, mint a modern theologiai irodalmat. Bementünk a gimnáziumi igazgatói irodába és a tanári szobába, ahol megismerkedett a gimnáziumi tanári kar tagjaival, majd a régiségtárt tekintette meg. Pap Zoltán múzeumi őr kalauzolása mellett. A székfoglaló déli 12 órakor volt az intézet dísztermében, melyet ez alkalomra zsúfolásig megtöltött az érdeklődő közönség és az ifjúság. A „Jövel Szent Lélek Úr Isten“ kezdetű ének eléneklése után dr. Pongrácz József főiskolai igazgató ismertette dr. Bohatec tudományos munkásságát. 1876-ban születve, kora ifjúságától fogva meleg szeretettel és kiváló képességekkel foglalkozott a rendszeres ideológiával. 1904-ben Schleiermacher vallásfogalmáról, 1906-ban az ontológiai istenbizonyíték legújabb történetéről írt. 1908-ban Idő és örökkévalóság címen telt közzé munkát. 1909-ben jelent meg nagy feltűnést keltett munkája Kálvin gondviseléstanáról, mely egyszerre a világ legkiválóbb Kálvinkufatói közé emelte nevét. 1908-tól 1913-ig az elberfeldi református lelkészképző tanulmányi felügyelője volt, ugyanakkor 1912—! 3-ban a bonni egyetem theologiai fakultásán magántanárként működött. 19í3-ban a bécsi ev. theologiai fakultásra rendkívüli tanárrá nevezték ki a református dogmatika és szimbolika tanszékére, 1916-ban pedig ugyanott rendes tanár lett, mint ilyen előadja a dogmatikán kívül a vallásbölcsészetet és az egyházjogot is. A háború után az addig külön álló ev, theol. fakultást a bécsi egyetem rendes fakultásává tették, s azóta Bohatec előadásait nemcsak a theologusok, hanem az egyetem többi karainak hallgatói is nagy számmal hallgatják, úgy hogy az egyetem legnagyobb előadóterme is szűknek bizonyul előadásai alkalmával. Tagja Bécsben az ausztriai református egyház egyetemes zsinati végrehajtó-bizottságának ; a bölcsészet és a theologia doktora. Tudományos működésének elismeréséül több tudományos társaság tagjává választotta. Élete feladatául azt tűzte ki és ezt szolgálja úgy eddig megjelent műveivel, mint az ezután megjelenendőkkel, amelyek készülőben vannak, hogy a kálvinizmus alapelveit necsak a dogmatikában, hanem a többi tudományokban is érvényesítse, aminek előfeltétele az, hogy forrásszerüleg történeti tanulmány tárgyává tegye azt a befolyást, amelyet Kálvin eszméi az utókorra gyakoroltak. E végből éveken át tartó kutatásokat végzett és tekintélyes anyagot gyűjtött össze a genfi állami levéltárban és Európa más könyv- és levéltáraiban. E kutató munkájában nagy segítségére van ritka műveltségű és hasonlólag a kálvinizmus igazságaiért lelkesülő felesége, aki a régi kéziratok és okmányok másolását végzi férje számára. Dr. Bohatec különös kedvvel foglalkozik a kálvinizmus és Kant vallásbölcsészete közti összefüggések tanulmányozásával és csaknem nyomda készen van az osztrák evangélikus egyházjogról készült nagyobb müve. E bemutatás után német nyelven üdvözölte az új tanárt, rámutatott arra, hogy Bohatecék mily atyai szeretettel törődtek a hozzájuk került magyar diákokkal. Kiemelte, hogy e választással a bécsi ev. theologiai fakultás figyelmét is meg akarta az intézet köszönni, amely a 400 éves jubileumra dr. Bohatecet küldte el