Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1932-03-27 / 13. szám

50. oldal

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

1932.

kultuszminisztériummal folytattattak, lehetővé teszik, hogy a lelkész a tanítói helyi javadalom >egy részét is élvezhesse s azonkívül növendékenként az államtól körülbelül 25 pengő jutalmazásban részesüljön az iskolába járó tanulók után fejenként. A mai időben nem megvetendő mellékjövedelem, amelyért, ha tekintetbe vesszük az általa elért eszményi célzatot, érdemes az embernek erejét megfeszíteni s rendelkezésére álló szabad idejét ilyen módon felhasználni.

Kis gyülekezeteink legégetőbb problémája, hogy az egyre növekvő terheket miként bírják meg, a lelkésztanítóság intézményével jelentékenyen enyhül s a súrlódások, amelyek a túlterhelt gyülekezetekben könynyen előállhatnak gyülekezet és belhivatalnokok között, ezzel a minimumra lesznek redukálhatok.*

A vallás- és közoktatásügyi miniszterrel folytatott tárgyalások legutóbbi stádiuma remélni engedi, hogy a pedagógiai ismereteknek azt a mérvét, amely a gyakorló tanítósághoz szükséges, lelkészjelöltjeink külön kurzusokban elsajátíthatják anélkül, hogy a theologiai képzés e miatt legkisebb hátrányt szenvedne. Reméljük, hogy ez a lehetőség, melyet a való életbe átültetni az egyes egyházkerületeknek lesz feladata, meghozza a kis gyülekezetek legnagyobb problémájának megoldását épen ügy, mint ahogyan teljesen kielégíti egyetemes egyházi tanügyi szempontból érdekeinket.

Nem hallgathatjuk el azt a megjegyzésünket, hogy a kérdés felvetője cikkével sajátszerü ellenmondásba került azzal a szereppel, amelyet a zsinaton, mint a közalapi törvényjavaslat előadója töltött be. A közalap eredeti rendeltetése az volt s az ma is, hogy a kisebb és szegényebb gyülekezetek terheinek hordozásához nyújtsanak segélyt a nagyobb és erősebb gyülekezetek. A cikkíró úr a kis gyülekezetek lelkészi állásainak beszüntetésével felszabaduló jövedelmet óhajtja nagyobb gyülekezetek segélyezésére fordítani »ott, ahol sokkal számosabb hívővel biró pontokon az élet anyagi segély hiányában meg sem indulhat, vagy a megdermedés veszélyének van mindjobban kitév«. Teljesen a közalap eredeti céljával és rendeltetésével ellentétes álláspont. Csak rá kívántam erre az ellenmondásra mutatni s néhány szóval azokra a szomorú következményekre, amelyek az indítvány elfogadása nyomán egyházunkra előállanak. A trianoni gyászos békekötés elvitte gyülekezeteinknek felét s a több, mint 2000 gyülekezetből 1000-et hagyott meg számunkra. Ez az indítvány gyülekezeteink egyharmadának létezését tenné kétségessé s mi magunk volnánk azok, akik egyes egyházmegyékben évszázados miszsziót teljesítő gyülekezeteket Ítélnénk halálra. A cikkre beérkezett és közölt válaszok legtöbbje s ezek között különösen dr. Puky Endre nagyértékü válasza igen szépen rámutat arra a fontosságra, amelyet kis gyüle* A lelkésztanítóság intézményének megvalósítása nemcsak ebből a szempontból kívánatos, de kívánatos abból a szempontból is, hogy a lelkész, mint iskolaszéki elnök a tanító működését megfelelő előképzettséggel tudja ellenőrizni. Mindaddig, mig felekezeti iskoláinkat fenntartjuk s ezek egyetemlegesen egyházunk testéhez tartoznak, kívánatos, hogy bennük egyházunk szelleme megfelelően érvényesüljön. Ehhez pedig elengedhetetlen kellék, hogy az, illetve azok, akik az iskola belső életének ellenőrzésére hivatottak és törvény szerint kötelezettek erre a ellenőrzésre előképzettséggel bírjanak. Az új idők, különösen a pedagógia oktatás terén, oly kívánalmakat állítottak fel és valósítottak meg, amelyeknek nem ismerése mellett az iskola belső életének ellenőrzése úgy szólva lehetetlen Ezen a téren is vissza kell szereznünk azt a poziciót, amelyet nem önhibánkból, hanem a külső körülmények következtében elveszítettünk, mert ennek visszaszerzése egyetemes egyházunknak egyetemes érdeke.

kezeteink fenntartása egyházi szempontból képez s arra az áldozatkészségre, amelyet kis gyülekezeteink vallásukhoz és egyházukhoz való ragaszkodásuk révén felmutatnak, például szolgálván e tekintetben nagyobb, »itt-ott dermedni kezdő« gyülekezeteinknek. Meglehet, hogy az élet keresztül gázol kis gyülekezeteinken épen úgy, mint keresztül gázol minden gyengén és erőtlenen, de az életnek ezt a kérlelhetetlen materialista törvényét nekünk szolgálni s egyházi életünkbe átvinni nem szabad, mert a keresztyénség arra van hivatva, hogy a gyengét, az erőtelent igyekezzék megerősíteni. Nekünk az a hivatásunk, hogy a pislogó gyertyabelet ne oltsuk ki, de annak melegítő fényét igyekezzünk minél tovább fenntartani, hogy ez a fény világoljon az emberek előtt s ezért a fényért is dicsőítsék az emberek a mennyei Atyát. Dr. Antal Géza.

A feltámadás és az élet.

Ján. 11., 25-26.

»Uram a te igéd nekem a sötétben szövétnekem. Mind igazak és ámenek, amik szádból ki jöttének.« — így van testvéreim, hiszen a teljes írás Istentől ihletett és alkalmas az üdvösségre való vezérlésre. De vannak az írásnak olyan részletei, amelyeket, amikor hallunk vagy olvasunk, úgy érezzük, mintha ott állanánk a Szentek Szentében és felfedett orcával látnánk az Úr dicsőségét. A nagy isteni kijelentésnek egy-egy részlete szinte ellenállhatatlan erővel vonja oda lelkünket, ahová Pál apostol is elragadtatott: a harmadik égbe, ahol látunk és hallunk csodálatos, titokzatos dolgokat, amiket szem nem látott, fül nem hallott, amit az örökkévaló Isten kegyelemből elkészített az őt szeretőknek.

Felsorolhatatlan számmal vannak ezek az igék, de kell-e mondani, hogy ezek sorában első helyen azok állanak, amelyek Jézus ajkairól hangzottak el. És minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy azok között a beszédek között, amelyek az Ő szájából kijöttenek, nincs felségesebb, mint ez, amelyet húsvéti igehirdetésem alapjául választottam, amelyben benne van a húsvéti öröm, győzedelem, bizonyosság minden édessége, teljessége épen úgy, mint ahogyan egyetlen csöpp mézben is ott van ezernyi virágnak csodás illata.

Testvéreim, ma, ha az Úr felséges kijelentését halljuk, ne keményítsük meg szivünket, hanem fogadjuk be alázattal a húsvéti igét, minden vigasztalásával és elkötelező erejével.

I.

Vigasztalást jelentett ez az Ige és azt hozott azoknak, akiknek körében Jézus ajkairól elhangzott. Uram, akit szeretsz, beteg — így szólt az aggódó szivekből feltörő, sürgető izenet. Igen, betegség, majd halál és ezt követő nagy bánat és mélységes gyász köszöntött be a bethánia házba. Halálnak illata szállt fel a sírból, melybe Lázárt a baráti kezek már három nappal előbb elhelyezték. Az elmúlás feletti panaszos sóhajok, és sirámok verték fel a kedves ház csendjét. Hangzott a fájdalmas szemrehányás is: Uram, miért nem voltál itt, miért nem segítettél a veszély pillanatában. Hogyan esengett utánad és várt téged, az áldott orvost az, aki immár oszladozik, mennyire vártunk, hívtunk téged mi is, akik ott virrasztottunk, kedves betegünk mellett. Testvéreim, nem is kell nagyon megerőltetni a képzeletet, el tudjuk gondolni, mit szenvedtek a bethániai gyászolók, akik napokon és éjszakákon át látszólag hiába sóhajtoztak segítség után.