Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1932-03-27 / 13. szám
1932. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 51. oldal. Gondoljuk csak el, hány gyászos bethániai ház ■és bánatos szív van itt a földön, a mi gyülekezetünk körében is. Ha feltesszük a kérdést, lelkűnknek mire van leggyakrabban és legnagyobb szüksége, akkor mindent mérlegelve ezt felelhetjük: vigasztalásra. Ezért hangzott már az ótestámentumi próféta felé is ez az isteni felhívás: Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! és Jézus nagy és szent ígéretei között is első helyen állt a biztató szózat: Nem hagylak titeket árvákul, jön utánam és én bennem a nagy Vigasztaló, aki veletek marad mindörökké. — Körülvesznek bennünket a szenvedéseknek, nyomorúságoknak és halálnak kötelékei, reánk szakadnak a pokol szorongattatásai (Zsolt. 116, 3.), de ime minden keserv, megpróbáltatás és koporsó felett hangzik a nlagy vigasztaló szózat: A világban sok nyomorwságtok van, de bízzatok, én meggyőztem |a világot és foglyulh vittem a magasságba mindazt, ami lelkieteket a bánat és szomorúság, félelem rabságába ejtette. Úgy van, mindenkor, de különösen most hutsvét ünnepén ott ragyog fel előttünk a feltámadás és élet Fejedelme teljes királyi dicsőségében, ajkain a legnagyobb vigasztalás szent evangéliumával, amely azon a nagy tényen vett örök időkre alapot, hogy Ő a feltámadás és az élet, amely szenvedésre, tövisre, halálra, ennek minden rettentésére, de egyben felkelésre, a legnagyobb győzelemre emlékeztet. És ha a húsvéti vigasztalás áldását, egész hatását a maga teljes nagy jelentőségében akarjuk szemlélni, és értékelni, akkor gondoljuk csak el mit jelentene az, ami ennek ellenkezője. Mit jelentene, ha a húsvéti Ige helyett, ez a szózat hangzott volna: Én vagyok a csalódottság, a megsemmisülés, a sirbanmaradás, a halál; tehát nincs nappal az éjszaka, nincs tavasz a tél és aratás a vetés után. Hiábavaló minden: üres szó és beszéd minden jóság, hűség, könny és felfelé törekvés, nincs más, csak felfelé hajlás és zuhanás; hiú ábránd és a képzelődés szülötte minden húsvéti ige, ének és reménység. Szegény bethániai szivek, mi is lett volna és lenne így veletek... De Istennek hála, nem így van, mert ezt mondja a húsvéti Ige: Nem hiába való! Nem hiába való a te hited, imádságod, reménységed. Megáll az istennek örök Igéje és minden szent ígérete. Az az áldott átszegezett kéz örökre, letörölhetetlenül oda irta minden látszólagos reménytelenség, elmúlás fölé a győzelmi igét: Én a feltámadás és az élet vagyok és aki énbennem hisz, ha meghal is él az. II. De, testvéreim, a jézus ajkairól elhangzott nagy evangélium felséges vigasztaló ereje mellett, egyben dicsőséges célt és benne szent elkötelezést is jelent számunkra. Mert csak úgy lesz igazi húsvéti ünneplésünk, ha mindazt az áldást és ajándékot, amit a husvét jelent, hittel és vágyakozó lélekkel magunkhoz öleljük. Mert felénk is hangzik a nagy kérdés, a kérdések kérdése: Hiszed-e ezt, elfogadod-e, szivedbe zárod-e, tudsz-e élni és meghalni ebbein a hitben és reménységben? Ez más szavakkal ezt teszi, hogy a nagy kijelentést, Én vágyok a feltámadás és az élet, így kell kiegészítenünk: Jézus az én feltámadásom, az én életem. Mert minden azért történt, hogy ezt így elmondhassuk. Ebben van megadva az emberi életnek legdicsőbb célja, tartalma, legszentebb elkötelezése. Mert Krisztus nem azért támadt fel örökéletre és ült az Atya jobbjára, hogy önmagában éljen, és gyönyörködjék a felséges győzelem felett, nem is azért történt minden, hogy mi csak ömledezzünk és elmerengjünk e dicső tény láttára, hanem azért, hogy meglássuk és hittel magunkévá tegyük ennek a dicsőséges, áldásokban bőséges életnek minden szépségét, teljességét. Testi értelemben is van különbség élet és élet között: van szűkös, pislákoló, erőtlen és van egészségtől, örömtől, tettvágytól duzzadó élet. Testvéreim, a húsvéti üzenet számunkra ez: van halottaiból feltámadt, önmagát közlő és szétosztó krisztusi élet, amely cserében hit által az enyém lehet, azért, hogy életem ne legyen elnyomorodott, szegényes, halotti, hanem szépségben, hűségben, tisztaságban, szolgálatban, áldozatban, áldásokban önmagát és másokat boldogító gazdag élet. Milyen felséges cél és feladat, hogy mi arra a nagy döntő jelentőségű kérdésre, hogy mi nekünk az élet, alázattal és hivő, magasságokba vágyó lélekkel ezt a minden üdvösséget magába ölelő választ adjuk: Nekem \az élet Krisztus, aki a feltámadás és az élet, aki szeretett engem és magát adta érettem és nékem. Testvéreim, ebben van a keresztyén élet titokzatos elrejtettségie, mélysége, egyetlensége, kimondhatatlan gazdagsága és dicső jutalma. Ebben ragyog fel annak a nagy Ígéretnek teljessége, hogy az örökkévaló Isten a Krisztusban kegyelemből nekünk mindent felajánlott és megadott, hogy Ő benne elválaszthatatlanul örökre egyek lehetünk Istennel és az Ö megváltottaival. És végül még csak annyit, hogy ez a feltámadt és élő Krisztusból felragyogó élet nem könnyű élet, nem játék, nem séta. A krisztusi élet szenvedést, megpróbáltatást, szolgálatot, gyötrelmet, tövist, keresztet, halált, poklokraszállást is jelent. Nem feledjük hát, hogy ilyen út, a keskeny vezet a feltámadás és a magasságok felé és csak így lehet már itt a földön a mienk az élet, az örökélet, Krisztusban és Krisztus által. Amen. B. Pap István budapesti theol. tanár. ®@®©®®®í3®®@®®®®@©®®®®®®®®®®®®®®@@@@©®@® fai) ® 1 VEGYESEK i ® ® ®©®®®®@®®®®®®@®®®®®®®®®®®©®®®®®®@®®®®®® Lapunk t. olvasóinak és munkatársainak Istentől gazdagon megáldott húsvéti ünnepeket kívánunk. — A tiszántúli református egyházkerület gyülekezetei dr. Erdős Károly egyetemi tanárt, a Lelkészegyesület nagyérdemű szerkesztőjét, egyházkerületi tanácsbiróvá választották. — Érettségi kormányképviselőkül pápai gimnáziumunkhoz a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr az A. csoportba dr. Madai Gyula c. tanker, kir. főigazgató országgyűlési képviselőt, a B. csoportba dr. Szabó Gábor főiskolai tanár, budapesti V. kér. állami reáliskolai tanárt, a csurgói reálgimnáziumhoz Császár Ernő budapesti gyakorló középiskolai tanárt küldötte ki. Hasonló kiküldetésben részesült Faragó János c. tanker, kir. főigazgató, középiskolai felügyelő a miskolci reálgimnáziumhoz, dr. Pongrácz József főisk. igazgató a karcagi reálgimnáziumhoz. — A theológiai internátusalapra Welti B.-né úrnő Báselből 100 svájci frank adományt küldött a theol. igazgató kezéhez. Amikor ezt a nagylelkű adományt e helyen is hálásan köszönjük a főiskola nevében, egyúttal örömmel közöljük, hogy theológiai internátusunkra Benedek Sándor inagyaratádi lelkésztestvérünk hívta fel először Weltiné figyelmét. Weltiné élénk érdeklődést tanúsít a Baselben tanuló magyar diákok iránt és ahol lehet támogatja őket. Vajha példája lelkes követőkre találna főiskolánk megalapítandó új intézményének, a theológiai internátusnak a megvalósításában.