Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1932-03-27 / 13. szám
Negyvenharmadik évfolyam. 13. szám. Pápa, 1932 március 27. Kis gyülekezeteink problémája. Vargha Sándor, a vértesaljai egyházmegye nagyérdemű esperese a Kálvinista Szemlében »A baranyai kérdés« cím alatt olyan kérdést vet fel, amely — mint maga is megjegyzi — valójában nemcsak baranyai, hanem országos kérdés s amellyel hivatalos egyházunk egy, vagy más alakban már évek óta foglalkozik. A kis gyülekezetek problémája ez, melyet különösen akuttá tett a vallás és közoktatásügyi miniszternek a törpeiskolák megszüntetésére vonatkozó törvényjavaslata s amely helyzet súlyossága kimélyült az utóbbi idők gazdasági viszonyainak megromlása következtében. Hogy a kérdés mennyire nem egy egyházmegye, vagy egy egyházkerület kérdése, hanem egyetemes egyházunk kérdése, azt mindennél világosabban illusztrálja az a tény, hogy 500 lelken aluli gyülekezeteink száma 356, összes gyülekezeteinknek 35o/0-a. Illusztrálja továbbá az a tény, hogy ezek a kis gyülekezetek nemcsak tiszáninnen, dunamelléken és dunántúl, hanem a tiszántúli egyházkerületben is megvannak úgy, hogy nemcsak az 'előbb említett három egyházkerület, hanem a reformátusság zömét magában foglaló tiszántúli egyházkerület is kénytelen ennek a problémának szemébe nézni. Csak röviden említjük meg, hogy legtöbb kis gyülekezet van a tiszáninneni egyházkerületben, számszerint 103, az összes gyülekezetek számarányához viszonyítva 47o/o. Azután a dunamelléki kerületben számszerűit 101, az összes gyülekezetek számarányához viszonyítva 400/0. A dunántúli kerületben számszerűit 82, az összes gyülekezetek számarányához viszonyítva 37o/o; a tiszántúli kerületben számszerűit 70, az öszszes gyülekezetek számarányához viszonyítva 20o/0. Ahol tehát a legkedvezőbb a helyzet számarány tekintetében, még ott is a gyülekezetek összes számának 200/0-a az, amelyben a kis egyházak problémáját megoldásra kell vinni, nem is szólva arról, hogy a tiszántúli egyházkerületben is van egyházmegye (a szatmári egyházmegye), melyben a gyülekezeteknek több, mint fele tartozik az 500 leiken aluli gyülekezetek sorába. Nem dunántúli specialitás tehát az, amely évekkel ezelőtt annak az indítványnak megtételére indított, hogy kis gyülekezetekben, ahol már annak a veszélye fenyegetett, hogy az iskola tanulóinak csekély száma miatt az egyház kénytelen lesz iskoláját bezárni, ezt a veszedelmet a lelkésztanítóság intézményével előzzük meg, illetve hárítsuk el egyházunkról, hanem egyetemes egyházi szempontok, mert o/0 szám tekintetében egyházkerületünk csak a harmadik helyen áll s megelőzi azt a kis gyülekezetek számarányált nézve két másik egyházkerület: a tiszáninneni és a dunamelléki. A lelkésztanítóság intézménye voltaképen régi intézménye egyházunknak, melynek visszaállítása azokban a gyülekezetekben, amelyekben két hivatalnok eltartása a gyülekezet terheit elhordozhatatlanná tenné, indokolt annyival is inkább, mert ezekben a kis gyülekezetekben, amelyek iskolájukat kénytelenek voltak a fent említett takarékossági törvény értelmében áldozatul hozni, a lelkész minden nehézség nélkül elvégezheti az iskolás gyermekek tanításával járó feladatokat. Bármennyire méltányoljam is azokat a teendőket, amelyek kis gyülekezeteinkben lelkészeinkre várakoznak, ezek legszínesebb rajza sem változtathatja meg azt a komoly realitást, hogy ilyen kis gyülekezetekben egy egyén ideje is, munkabírása is meg kell, hogy birkózzék azokkal a feladatokkal, melyek a lelkészi teendők mellett az iskolás gyermekek tanításával járnak. Ha arra gondolok, hogy a genfi gyülekezet Béza Tódort lelkészévé és egyúttal főiskolájának rektorává hívta meg s hogy Béza Tódor ezt a kettős feladatot olyan fényesen oldotta meg, hogy a mellett nagy terjedelmű irodalmi munkásságra is maradt ideje és ereje, megszégyenülve kell gondolnom azokra az expectorációkra, amelyek 200 lelkes gyülekezeteinknél a lelkészi teendőket olyan lenyűgözőknek mondják, hogy a lelkésznek semmiképen sem marad ideje az iskolával való foglalkozásra, azzal az iskolával való foglalkozásra, amelyet egyházunk a régi ismert mondás szerint mindig a maga veteményes kertjének tekintett s amellyel való foglalkozás kell, hogy a veteményes kert kertészének igazi benső gyönyörűséget okozzon. Hogy mennyire megfér kis gyülekezetekben a lelkészi clfoglaltatással a lelkésznek más irányú munkakörben igénybe vétele, azt mutatja az a kiterjedt s egyben áldásos munkásság, amelyet lelkészeink a hitelszövetkezetek s ezzel kapcsolatos intézményekben való közreműködésükkel végeznek. Bár jobb szeretném, ha ez irányú munkásságuk inkább csak az irányításra, mint a tényleges részvételre szorítkoznék, mégis elismeréssel említem fel azt az odaadó munkásságot, amelyet számos gyülekezetünk lelkésze ezen a téren kifejt. De ha a lelkésznek van ideje és ereje arra, hogy hivatása körén bizonyos tekintetben mégis kiviileső, bár — elismerem — nagyon üdvös munkatéren érvényesítse szabad idejét és erejét, nem sokkal közelebb fekvő-e, hogy érvényesítse azon a téren, amelyből saját gyülekezetének legnagyobb haszna származik, amely neki is, mint a gyülekezet lelkipásztorának a legszebb foglalkozási kört nyújtja: a jövő nemzedék nevélésének terén. Hiszen ebbeli munkája nem is jutalmazatlan, eltekintve attól az erkölcsi jutalomtól, amely előáll, ha gyülekezetével lélekben annyira összeforr, hogy a felnőttek generációja úgy tekinthet reá mindig, mint akitől ismeretei első alapját megszerezte. Azok a tárgyalások, amelyek a lelkésztanítóság kérdésében a FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. IGAZG. PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ
