Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1932-03-06 / 10. szám
Negyvenharmadik évfolyam. 10. szám. Pápa, 1932 március 6. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE------------------------------------------------- MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. .............. ..................................... FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. IGAZG. PÁPA, FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK. Hozzászólás egy indítványhoz. A Kálvinista Szemle folyó évi január hó 16-i számában Varga Sándor, a vértesaljai ref. egyházmegye esperese, a következő indítványt óhajtja a zsinati és konventi rendkívüli bizottság elé juttatni: »Haladéktalanul állítsák meg az 500 leiken aluli egyházközségek lelkészi állásainak betöltését, ha csak a lelkészi szolgálat szomszédok által való hű és pontos ellátására lehetőség nyílik.« Cikke további részében egy más, egyházmegyei bizottság kiküldését javasolja annak megállapítására, hol szükséges körlelkészségek és lelkésztanítóságok esetleges szervezése. Kifejti azt is, hogy az egyetemes magyar református egyháznak mennyi gondot okoznak a kis lélekszámú ekklézsiák, a segélyek legnagyobb részét reájuk kell fordítani, holott népesebb gyülekezetekben sokkal több eredményt lehetne ezekkel elérni. Ez a kérdés és indítvány bennünket, dunántúliakat, nagyon is érdekel, s jól fontolóra kell vennünk már csak azért is, mert aki felvetette, olyan magas egyházi megbízatásokkal rendelkezik, hogy szavát nem lehet kiáltó szónak tekinteni a pusztában. Amikor cikkét elolvastam, kezembe vettem az Egyetemes Konvent által kiadott legújabb névtárt, s a következő eredményre jutottam: A belsősomogyi egyházmegyében 500-on felül 32, alul 34 A drégelypalánki „ „ „ 5 „ 3 A mezőföldi „ „ „ 29 „ 9 Az őrségiben (leányegyh.),, „ „ 12 „ 1 A pápai „ „ „ 22 „ 6 A tatai „ „ „ 25 „ 6 A veszprémi „ „ »13 „ 23 Összesen tehát: „ „ „ 138 „ 82 Egyházkerületünk 220 anyaegyházából 82 gyülekezetben nem éri el a hívek száma a megállapított mértéket: az 500-at. Elismerem, hogy Varga Sándor javaslatának soraiból kiérzik az egyetemes magyar ref. egyház iránti féltő gond, aggódó szeretet. S hangsúlyozza, hogy nem hirtelen támadt eszméje ez a javaslat, hanem nyolc évi komoly megfontolás eredménye. Teljesen osztom ama nézetét, hogy nekünk is haladnunk kell az idővel, de nem tudom osztani azt a kissé gúnyos megjegyzését: »nem lehet tovább fenntartanunk atyáink nemes luxusát, hogy minden kakaskukorékolásra egy-egy parochia legyen«. igaz, Dunántúlon sok a lelkészi állások száma a hívek lélekszámához arányítva. De elvitathatná-e valaki, hogy a Dunántúl lakosságának műveltségéhez, szellemi fölényéhez hozzájárultak a parochusok is! Nem okoz-e méltán fájdalmat a sok tanítói állásnak megszüntetése?... S egyszerre lelkésztől is, tanítótól is megfosztassanak azok a híveink, kik kisebb falvakban telepedtek le? A mi egyházkerületünkben — ha ez a javaslat elfogadtatnék — egy harmadával kevesebb lenne az anyaegyházak száma, mint amennyi eddig volt. S hiheti-e valaki, hogy a szomszédos gyülekezetek több irányban elfoglalt lelkipásztorai képesek lennének a cikkíró által is megkívánt hű és pontos lelkészi munkát elvégezni? Aki ismeri a dunántúli kálvinista embert, jól tudja — hogy ha talán némi anaygi előnyt nyerne is a lelkészi állás megszüntetése folytán —vallásos és erkölcsi életére sok hátrány származnék ebből. A református hivő inkább viseli az egyházfenntartás terheit, minthogy más falu templomába járjon, hol nincs meg sem a biztos helye, sem megszokott ismerőse s mindig idegennek érzi magát. S a többi egyházi ténykedés: keresztelés, esketés, temetés, nem vonzóbb-e számára, ha akkor végeztetheti el, mikor legjobbnak látja s nem kell más falut megjárni az ilyen ügyekben! Tény és valóság, megnehezedett az idők járása felettünk. De hogy ebből azt a következtetést vonjuk le, hogy a kis exisztenciákat megszüntessük, — nem tartom helyesnek. M.i lesz a négy egyházkerület theologusaival? Már most is oly nagy ezek száma, hogy sokszor még a segédlelkészeket sem lehet elhelyezni. Hol helyezkednek el azok a fiatalok, kik annyi évig vergődtek, hogy egykor önálló emberekké lehessenek? Elsősorban tehát a hallgatók létszámának apasztását kellene elrendelni s úgy lehetne megkezdeni a lelkészi állások redukálását. S nem gondolja-e az igen tisztelt Esperes úr, hogy nagyon veszélyes az a terület, amelyre javaslatával lépett? Az állam, nehéz és válságos helyzetében szinte keresi, kutatja, hol lehetne megtakarításokat elérnie. S egyik vezető emberünk feltárja a helyet, ahol igenis lehet még takarékoskodni. Mert hiszi-e a legoptimistább ember is, hogy rá lehetne bírni a legnyomósabb érvekkel is a kultuszminisztert arra, hogy a megszüntetett lelkészi állások kongruáját, korpótlékát beutalná az egyetemes egyház pénztárába?! ... Verd meg a pásztort és elszélednek a nyájnak juhai! Nem akarom azt állítani, hogy a gyülekezetek fennmaradásának tényezői a lelkipásztorok. De mint a kertészre is szükség van — bár1 nem tud tápláló erőt kölcsönözni sem a fáknak, melyek gyümölcsöket hoznak, sem a palántáknak, melyeket szerető kézzel ápúlgat —, szükség van a kis lélekszámú gyülekezetek hű és gondos ápolására is. Azt elérhetnénk a javaslattal, hogy Dunamelléken, Dunántúl és Tiszáninnen, hol a legtöbb apró gyülekezet van, néhány száz elhelyezkedési lehetőséget megszüntetnénk, de elérhetjük azt is, hogy az
