Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1932-02-21 / 8. szám
30. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1932. elvesztette. Oh nem! A köböl és fából való bálvány ledőlt, de iaz emberi fejlődés minden fokán ugyanaz a bálvány áf formában, új névvel újjászületett. Az emberiség bálványainak újjászületése és metamorfózisa az emberiség kulturális történetének a legérdekfeszítőbb fejezete. A bálványimádás nem hal ki könynyen, mert az emberi ész és az emberi szív az örök újjáépítői az idegen isteneknek. Isten mindig irtotta a bálványt, mert semmi úgy útját nem állta szent akaratának, mint a bálványimádás és az emberiség' mindig földre döntött bálványokon lépett egy lépést magasabbra, mert ü bálvány a legszívósabb és a leggonoszabb ellensége az emberiség fejlődésének és haladásának is. Mindig azok voltak az emberiség hősi korszakai és azok a hősei, — akik bálványokat döntöttek ki, — mert azok felszabadító munkát végeztek. Csodálkozva szemlélem az emberiség történetét, —amint a bálványoktól felemelkedett az élő Isten ismeretére. De amilyen hősies jeljelé emelkedése volt az emberiség és az egyes ember életében, — voltak korszakok, amikor döbbenetes és szégyenletes lejeié zuhanás volt az emberiség élete vissza a bálványokhoz, * Ennek a mi korunknak nagyvárosi életét egyre sűrűbben kezdik úgy megjelölni, hogy észrevétlen és váratlan, de félelmetes biztonsággal fejlődik ki és alakul át s vesz benne hatalmába mindent és mindenkit a modern pogányság. A XX-ik században arra ébred fel a keresztyén emberiség, hogy kultúroentrumai pogány levegőt lehelnek s az emberek keresztyén mázt, de pogány lelkületet hordoznak. Ha azt kérdezed, mi a pogányság? Azt felelhehetem rá: az Isten elemberissítése és az ember isteni té^e. S mi a modern pogányság? Mihelyt megváltozik a viszony Istennel szemben, mihelyt »a modern ember öntudata az Isten szuverén tekintélyét visszautasítja, az elnyomott és megtagadott ösztön, az imádat szükséglete az első legjobbnak látszó tekintély karjaiba veti magát s istenévé teszi s olyan varázserővé ruházza fel, hogy minden tiszteletét, bizodalmát belé helyezi«. (R. Spöri: Die Götter des Abendlandes.) így lett bálványává a mai embernek az állam, az emberiség, a haza. A lélek helyett az anyag. Az anyag félelmes istenség lett. Theológiáfa a tudomány, erkölcsi törvénye az üzlet és Sakrament ormi a technika, a gép. S mindeneket mozgató, alkotó, mindenható, mindent tudó és mindenütt jelen való: a sárga bálvány, az arany. íme itt a modern pogányság — az Isten emberiesítése, elvilágiasítás. S csodálatos, ugyanakkor megkezdődött az ember istenítése. Sokféle bálványa lehet az embernek, a has, az ital, a szórakozás, s ezekre elő kell teremteni a pénzt a föld alól is, — bálványa a természet, vagy más emberek, — de a legelrejtettebb és leghatalmasabb, az embernek önmaga énje, — az önistemtés a leggonoszabb bálvány. Két irányban is kifejti lázadó és prometheusi munkáját, — az emberi szellem útján s az ösztönök féktelen szabadjáraeresztése útján. Szellemesen jegyezte meg valaki, Apolló és Dionisios vivják a harcot az uralomért, de mind a ketten a modern pogányság oltárai köré vonzzák a milliókat. Hogy a modem pogány szellem hódítását tettenérjük, nem mutatok rá 'egyébre, csak a Kerepesi-Hemetőben az utolsó 30 évben felállított síremlékek nagy többségére. Milyen tehetetlenül állnak meg ezek a szobormüvek az örökélet s a halhatatlanság nagy keresztyén hitével szemben. Sehol annyi kétségbeesett angyal nincs,, mint a Kerepesi temető síremlékei között, akik úgy kísérik a megholtat a túlvilágra, a sötétbe, mint a börtönőr a fegyencet a cellába. A síremlékek rettentő tárgyi bizonyítékokkal leplezik le a művészek, de a síremléket állító családok nagyrészének a pogány hitét. A Kerepesi temető hemzseg az embert istenítő s az Istent elemberiesítő és lealacsonyító alkotásoktól. A síremlékek hitvallások, — de ezek a hitvallások az elpogányosodás hitvallásai. »De mégsem Apolló az uralkodó istenség, hanem Dionisios, az éjszaka istene.« Meggyőző erővel írja le ezt a modern Dionisios-kultuszt R. Spöri a Die Götter des Abendlandes c. idézett müvében, akinek legfőbb gondolatait alább idézzük: »A test vallása győzedelmesen vonul be Európa nagyvárosaiba. Hitvallása ez: csak egyetlen valóság van, a test, az ösztönök, az erosz. Ennek a vallásnak nagy liturgiája, vallásos szertartása a divat, amely a legerkölcsösebb hölgyet is Dionisios rabszolgaságába kényszeríti; templomai a sportpályák, a meccsek, a boxmérkőzések, az egyházaknak nagy konkurrensei; kápolnái a wekend-házak, a tánclokálok, körmenetei a strand, a szépségversenyek, a revük, a film, az illusztrált lapok; hangszere a saxofon; s ritmusa az idegeket izgató néger táncok«. — A sexuális elvadulás és rafinéria, a házasság és család széthullása, a gyermekkorlátozás magátólértődöttsége, az élvezethajsza őrületes tempója — a hanyatló Róma napjaira emlékeztetnek. Mihelyt az élő Isten ismerete elvész a szívből —■ ennek a modern bálványimádásnak a karjaiba esik bele ostobán és menthetetlenül a tömegsuggestió ellenállhatatlan kényszerének engedve a gond és felelősség elől menekülő mai ember. Megérezheti mindenki, milyen kínos situáció ma, a test vallása eme fénykorában a Tízparancsolatot prédikálni. Semmit sem érez olyan életellenesnek ez a fajta ember, mint a keresztyénséget, akármennyire a kor ízléséhez akarod is alkalmazni. Hát ennek a világnak tetszését és elismerését akarod megnyerni?! Ennek kedvéért akarsz engedményeket tenni az evangéliomból? * Vannak, akik a kivezető útat nagyon egyszerűnek tartják, kiadják a jelszót: meg kell keresztelni a modern pogányságot. Ám próbálja Dionisiost valaki megkeresztelni! Megkeresztelt pogány marad az és a keresztyén köntös alól a bak lábai továbbra is kilátszanak. Itt szent látszatok és szent csalások nem használnak. Egyet lehet csak tenni. Ezt a modern pogányságot, mint a halálos beteg lázálmait meg kell fejteni. Szavaiban, tetteiben, átkaiban, gúnyjában, aggodalmaiban és elszántságában, látszatok és álomképek után rohanó életszomjúságában a »pogányság rejtett értelme leplezödik le«, az az elrejtett értelem, hogy az ember mind ezeken az útakon: »az elveszett paradicsomot keresi és inkább még járja a csalódások és a kiábrándúlások útját, de a keresést nem hagyja abba, s nem fog megtelepedni az istentől megfosztott hétköznapok szikkadt földjén, nyugtalansága tovább űzi, míg Istenre nem talál«. (Spöri: Die Götter des Abendlandes.) Modern pogánysággal saturált gyülekezeteknek prédikálunk már mi is. Az amit a keresztyénségnek tenni kell, ami nekünk, az igehirdetőknek feladatunk, így áll előttem: nem szabad engedni elaludni az embereket, ennek a modern pogányságnak érzékeket hódító, szemkápráztató varázslatát kell megtörni — ha
