Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1932-12-25 / 52. szám
210. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1932. hetett, kikényszeríthetett és felhasználhatott volna; hanem azért jött, hogy ő szolgáljon, szolgálatában mutassa meg isteni nagyságát, szolgálatával tegye magát naggyá, imádásunk tárgyává, az emberi lélek kenyerévé és italává. De nemcsak tanít és példát ad nekünk a szolgálatra, hanem meg is vált az uralkodás kísértéseitől és beoltja lelkűnkbe a szolgálat lelkét, szenvedélyét. Őbenne jövünk rá, hogy nem attól függ a nagyság, hogy mennyiek fölött uralkodunk, milyen magas polcon állunk, mert hiszen a veréb,, ha felszáll is a torony tetejére, odafenn a magasban is csak veréb marad. Az igazi nagyság és előkelőség a szolgálatunk ellátásának módjától és minőségétől függ; akármilyen kicsiny és jelentéktelen legyen is ez a nekünk kijutó szolgálat. Jézus sejteti meg velünk, hogy milyen más lenne a családi élet, ha a családban mindenki szolgálna a többieknek és a többiekért. Milyen eleven pezsgés volna az egyházi életben, ha az egyház tele volna szolgálni akaró lelkekkel. Mennyivel szebb volna a magyar élet és biztosabb a magyar feltámadás, ha az általános közjóiét, anyagi, erkölcsi, szellemi színvonalemelésnek a szolgálatában összefogna minden párt, osztály, felekezet, a falu és a város, az értelmiség és a munkásosztály. Milyen más lenne a világ gazdasági helyzete, ha a tőke és a munka nem egymás felett uralkodni, hanem egymásnak és Istennek szolgálni akarna. Milyen közel jönne és valóság lenne a világbéke, ha a nemzeteket és fajokat az uralkodásvágy helyett nagy, közös célok és eszmények szolgálata hevítené, jézusban, aki ma is szolgál nekünk és adja az ő életét sokakért, mindnyájunkért, a benne hívőkért, tudunk mi is csak a szolgálat hősei, a szolgálatban igazán nagyok, szabadok, Isten gyermekei lenni. Azért kell a jézusnak közénk s általunk iá mai világba is eljönni; azért kell az ő tanítása, példája, szelleme, királyi hatalma előtt nekünk is meghódolni, e világot is meghódoltatni. A szolgálat hőseire, nagyjaira vár ez a világ s számít Isten ma is folyó, világot megváltó munkájában. A lelkész! továbbképzés. Ha a külföldjárás mérlegét felállítanék, azt hiszem, hogy ma itt a Dunántúlon viszonylag — de csak viszonylag! — elég kedvező lenne a helyzet. Az u .n. »Enyingi Kör«-be tömörült theologus barátaimra gondolok és ezzel kapcsolatban a kerület Nagytiszteletű lelkészsége előtt egy bejelentést teszek: terv szerint a közel jövőben theologiai tanulmánysorozat indul meg: »A Pápai Református Theologiai Akadémia Kiadványai« címmel, melynek első füzetei már készülőiéiben vannak. A cím az Alma Materhez tartozás kifejezése s egyben a munkák értékjelzője. A továbbképzés ügyének a szolgálatát jelenti, tehát mindnyájunkra kötelező, az Alma Mater volt növendékeire nézve pedig egyenesen kettős mértékben kötelező ennek a vállalkozásnak a felkarolása s már most kérem ezzel kapcsolatban a Nagytiszte-. letü Urak jóindulatát. 3. Ezzel eljutottunk a theologiai irodalom kérdéséhez, amelyre a véleményes javaslatok egynémelyike is kitér. A theologiai irodalom a továbbképzés tulajdonképeni eszköze. Minden ilyen irányú konferenciai előadásnak és minden theologiai továbbképző tanfolyamnak az a feladata, hogy a jelenkori theologiai irodalomba bevezessen és tervszerű továbbtanulásra indítson; megszívlelve ennél a dolognál Makkai Sándor súlyos megállapítását, hogy »a magyar református egyházi irodalmi kincs úgyszólva sötétségben és ismeretlenségben kallódik s abszolúte nem termékenyíthet meg egy ma annyira szükséges egyházi irodalmi megújulást és munkát. S ennek két fájdalmas oka van. Az egyik az, hogy a theologiában és az egyházi életben következetesen lebecsültük és elhanyagoltuk azt, ami magyar, ami magyar örökség és kezdés volt és mindig az idegent majmoltuk és portáltuk, a németet vagy az angolt, körülmények és divat szerint... Henyén elfeledtük, hogy a szükségképen külföldi hatásokra megindult magyar prot. és reí. egyházi irodalom XVI. és XVII. századbeli művelői a magyar psychén már átszűrtek annyi értékes tartalmat, amennyi az önálló továbbfejlesztésre és a magunkénak kiépítésére elégséges lett volna... A másik fájdalmas ok pedig az, hogy egyházunknak épen hivatásos munkásai mind ijesztőbb mértékben becsülik le és hanyagolják el az irodalom jelentőségét az egyház életében. Ha ezt a tényt az egyházi munka szempontjából, azaz az evangélizálás, igehirdetés, vallásos nevelés, lelki gondozás és szeretetmunkásság szempontjából nézzük, végzetes veszedelmeknek kell tekintenünk. A lelki munkának két közvetítője, továbbá két fegyvere van, védelmi és támadási szempontból is s ez az élő szó és az írott szó. Az élő szó hatalma pedig rettenetes és siralmas hanyatlást mutat az egyházi munkában és pedig kétségtelenül azért, mert hiányzik az irodalmi alapja, alátámasztása és erőtartálya«. (Dr. Makkai S.: Az erdélyi ref. egyházi irodalom, 5. skv. 1.) 4. Egész külön elaboratumot lehetne írni a lelkészi továbbképzés szempontjából az egyházi lapok szerepéről és hivatásáról. Meg kell vallanunk, hogy egyházi lapjaink ma általában inferioritásban vannak a jobb külföldi egyházi lapokkal szemben. És nem is csoda, ha azt ;a képtelenséget meggondoljuk, hogy nálunk egyházi lapot ma egy-két, legfeljebb négy ember szerkeszt és ír tele hétről-hétre, vagy ha nem bírja már az írást, kénytelen-kelletlen éppen kezeügyébe eső »cikkek«-kel tölt meg. Mit ér a hadvezér, még ha Napokon is az, ha nincs hadserege? Aggasztó diagnózist adott dr. Vass Vince, amikor úgy jellemezte egyházi lapjainkat s a bennük kitermelt specialitásunkat: az »újságíró theologiát«, mint »amelyik nem elég tudományos, mert zsurnalisztikái jellegű, s nem is eléggé zsurnalisztikái jellegű, mert tudományos akar lenni. Ezért alig ér el valami hatást, hacsak azt nem, hogy az igazi tudományt, ha ugyan lehet, mégjobban diszkreditálja a lelkipásztorok előtt«. (Ref. Igehirdető 1930, 664. 1.) Minden vonatkozásban és tartósan külföldi színvonalon álló egyházi lapot csak akkor lehet majd szerkeszteni Magyarországon, ha előbb tervszerű képzés és továbbképzés útján olyan munkatársi gárda nő, amelyik theologiailag megalapozott cikkek írására képes, s ha ezt elértük, akkor elértük azt is, hogy lapjaink viszont valóban jelentőls eszközei lesznek a lelkészi továbbképzésnek, mert itt, a dolog természete szerint kölcsönhatással van dolgunk. — A mondottakból kitűnik, hogy amikor tervszerű továbbképzésről van szó, nem elég, ha csupán a továbbképző kurzusokról beszélünk. Ilyen kurzusok rendezésének a kérdése úgy viszonylik az itt tárgyalt kérdésekhez, mint a háztető a falakhoz és a fundámentomhoz. 5. Tárgyalásra várna még a theologiai továbbképző kurzusok rendezésének a mikéntje és az ezzel kapcsolatos financiális kérdés. Erre azonban a kiszabott idő keretein belül már nem térhetek ki. De
