Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1932-11-20 / 47. szám
Negyvenharmadik évfolyam. 47. szám. Pápa, 1932 november 20. FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONQRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Egyházunk mai feladata. Elnöki megnyitó a kerületi lelkészértekezleten 1932 szept. 19-én. Elmondotta: Dr. Antal Géza. (Folytatás.) Az a harc, amelyet a XVII. században a protestantizmus a maga létéért folytatott az egyre erősbbödő reactio ellen, amely a westfáliai békekötéssel ért véget, tulajdcnképen a protestantizmus szellemi történetében egy korszakot zár le, úgy hogy a westfáliai békekötés évét a protestantizmus szellemi életében is korszaklezáró esztendőnek tekinthetjük. Ez a korszak a hitviták és a hitvallások készítésének korszaka,, melynek a Westminstert hitvallás (1646) mintegy zárókövéül tekinthető. Igaz, hogy még néhány évvel a westfáliai béke után (1675) Svájcban egy új hithitvallást készítenek, a Formula Consensus Helveticát, de ez a hitvallás már nem éri el sem tekintély, sem elterjedtség dolgában a XVI. század folyamán és a XVIi. század első évtizedeiben keletkezett hitvallásokat, amelyek a protestáns hitnézetek dogmatikai kialakulását lezárták. Ezután következett a XVII. század második felében és a XVIII. században egy más irányzat, amely csakhamar erősen fejlődésnek indult és virágzásra jutott, az, amely ,a dogmatikai vitatkozások helyett inkább a vallásnak az etikai tartalmát, az erkölcstannal való szoros kapcsolatát igyekezett előtérbe állítani és hittételek helyett inkább erkölcsi tételeknek felállításában merítette ki munkáját és erejét. Ez irányzat tulajdonképeni megindítója az angol de izmus volt, amely a keresztyén vallás, mint kijelentett vallás mellett a természeti vallás lényegét kutatta s annak lényegét néhány, a keresztyén vallásban is meglevő, főképen etikai alaptételben találta meg. Ez az irányzat Franciaországban és Németországban csakhamar úrrá lett a lelkeken s a német racionálizmusban fejlődött legmagasabb fokra. A racionálizmus hitvallása, amely csak Istent, szabadakaratot és a lélek halhatatlanságát ismerte el alapdogmákul, legtalálóbb kifejezője ennek az irányzatnak s az irányzat etikai jellegének. Az a körülmény, hogy a racionálizmus legfőbb képviselője a XVIII. század végén, Kant, az a filozófus, aki az Isten létének bebizonyíthatatlansága mellett tört lándzsát, egy újabb bizonyítékot állított sorompóba, amellyel az Isten léte mégis az emberi értelem előtt igazolható, t. i. az erkölcsi bizonyítékot, mutatja legjobban, hogy a dogmatika helyébe mint lépett a XVIII. század folyamán az etika s mint foglalta el ez a lelkekben azt a helyet, amelyet az előző századok alatt a dogmatikai kérdések töltöttek be. A XVI1Í. század racionalizmusát a század vége felé és még inkább a XIX. században egy újabb irányzat, a historizmus váltotta fel. A lökést erre is voltaképen az angol deizmus adta meg, de ezt az irányzatot főkép az juttatta a XIX. században diadalra, hogy a fejlődéselmélet ebben az irányzatban jutott, főképen Hegel filozófiájában kifejezésre s ez a bölcseleti fejlődéselmélet összeesett azzal a természettudományi felfogással, amely az univerzumban szintén fejlődést vélt észrevehetni s közelebbről magán a földön és a földi élőlények sorozatában ilyen fejlődést állapított meg. Hegel ,a maga idealizmusával az eszmét tette a "fejlődési törvény alapjává, kiindulási és végső pontjává s követői, akik a történelmi kutatás terén rendkívül nagy érdemeket szereztek, szintén az eszmei fejlődését állapították meg a különböző emberi korokban és mutatták azt fel konkrét példákban. Ez a történelmi kutatás erősen éreztette hatását a kérésztyénség felfogásában is, amennyiben itt is az őskeresztyénség történetének felkutatása s közelebbről magának jézus életének felderítése képezte évtizedeken keresztül a tudósok legfőbb törekvését, akik nemcsak az ujtestamentum könyveit buvárolták át nagy szorgalommal, de az apostoli atyák iratait is s általában mindazokat a reánk maradt históriai emlékeket, amelyek bármi vonatkozásban állottak akár a Megváltó életével és tanításával, akár az őskeresztyénség első kialakulásával. A historizmusnak ezzel az irányával szemben mintegy reakció lépett fel a XIX. század közepén egy újabb irányzat, amely az eszme és annak fejlődése helyébe a történelmi fejlődés alapjául és irányítójául a gazdasági szempontokat állította. Ennek az irányzatnak megindítója M.arx volt, aki Hegjelből indult ugyan ki, de Hegel eszmetanával szemben a történelemben is az akkor divatos materiálisztikus felfogást érvényesítette és vitte keresztül. E szerint a történelmi fejlődésre tisztán a gazdasági tényezők gyakorolnak irányító hatást s ez az irányítás egy egészen új társadalmi kialakulásra vezet, a társadalmi szociálizmusra. Igaz, hogy a szociálizrnusnak már ,a XVIII. század végén és a XIX. század elején is voltak, főkép Franciaországban előharcosai, de alapjait tudományosan M.arx és utána Engels rakták le s -elmondhatjuk, hogy a szociálizmus ma is azokon az alapokon nyugszik, amelyekre a hegeliánus Marx építette a maga rendszerét. Ennek az irányzatnak megerősödését jelentékenyen előmozdította az a körülmény, hogy a XIX. században főkép az ipari termelés az eddigi primitiv módról áttért a gépekkel való termelésre és az azelőtt főkép mezőgazdasággal foglalkozó lakosságnak egyre nagyobb része lett ipari munkássá, amelynek sajátos helyzete nem talált a meglevő társadalmi rendben megfelelő méltánylást úgy, hogy ez az osztály kénytelen volt a maga emberies megélhetési eszközeinek kiküzdéséért a fennálló társadalmi rendszerrel szembe fordulni és egy új, szerinte igazságosabb társadalmi rendnek kialakítására fordítani a maga erejét.
