Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1932-11-20 / 47. szám

186. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1932. Érdekes a szellemi áramlatok szempontjából hogy ezek a szellemi áramlatok néhány évtized alatt milyen hatalomra vergődhetnek, milyen kicsiny kez­detekből állnak elő! Még emlékezem arra az időre, amikor Németországban a szociálizmusnak egyetlen képviselője volt a parlamentben s három évtized alatt a pártoknak úgyszólva leghatalmasabbjává lett. Németországban a szociálizmusnak ez az előre­törése nem maradhatott visszahatás nélkül a keresz­tyén felfogásra s ezért látjuk azokat a törekvéseket! már a XIX. század nyolcadik és kilencedik évtizedei­ben, hogy a keresztyénségnek a szocializmussal szem­ben való állásfoglalását határozottan körülírják, hogy a keresztyénségbe azt, amit a szocializmusban jónak, kívánatosnak látnak, lehetőleg átvegyék, viszont a szo­cializmus eszmerendszerét lehetőleg keresztyén fel­fogás szerint fejlesszék, hogy így magasabb szintézist hozzanak létre a keresztyén világfelfogás és a szociá­lizmusnak materialista felfogása között. Egymásután alakulnak Németországban különböző társulások, amelyek a szociálizmust és a keresztyén­­séget ilyen módon összeegyeztetni, kibékíteni, egy magasabb szintézisben egyesíteni törekszenek. Ezek közül való, hogy csak a fontosabbakat említsük, az evangéliumi szocializmus s a vallásos szociálizmus, de ezeken kívül is működnek különböző társulások a jelzett cél érdekében. (Vége köv.) A református gyülekezeti szegénygondozás elvei falun és városon. A szegénygondozó munkának harmadik ága az állandósító munka. Soha sem szabad a diakónus mun­kát a segítés tényével befejezettnek tartani. Arra kell törekedni, hogy még az időszaki segítésnek is meg­legyenek az állandóan érezhető áldásos utókövetkez­ményei. Ennélkül a munka nélkül befejezetlen torzó maradna csupán a szegénygondozás, azért ezt a mun­kát különösen nagy szeretettel és alapos lelkiismere­tességgel kell folytatni. E munka minden fázisánál figyelembe kell venni a város és falu közt levő nagy különbségeket. Azt, hogy legészen más összetételű a városi nyomorgók tömege, mint a falusiaké, azt, hogy más eszközök ál­lanak a városi gyülekezetek rendelkezésére a szegény­­gondozást illetőleg, mint amelyekkel a falusi gyüle­kezetek rendelkeznek, más problémák vetődnek fel a városi proletáriátussal való foglalkozás közben, mint a falusi gyülekezeti szegénygondozásban. Városon ma a proletáriátus kettős rétegű. Az egyik rétegét a gyári és egyéb munkások tömege képezi, a másik rétegét pedig az u .n. szellem iproletáriátus alkotja, mely a munkához jutni inem tudó intelligens emberek egyre növekedő tömegéből áll. A városi munkásság legna­gyobb része a gép léleknélküli robotosa, melynek az élet élvezésénél magasabbrendű törekvése és a pro­duktív munkánál nagyobb kincse nincs, mert túlnyomó részben teljesen hitetlen. Ez a tömeg, ha elveszti munkaképességét és munkaalkalmát, ezzel elvesztette mindenét s miagát a világ kijátszottjának és kizsákmá­­nyoltjának érzi, akinek jogában áll gyűlölni a fenn­álló világrendet és annak forradalmak általi megsem­misítése útján egy új világot teremteni, melyben meg­lehet neki is a minden embernek kijáró, boldog éle­tet biztosító helye. Mikor e tömegbe elvegyül a sze­­igénygondozó, minden pillanatban éreznie kell, hogy Vulkánok közt visz az útja, le kell számolnia azzal* hogy esetleg még testi épsége is kockán forog. Fel kell vértezve lennie a proletár gondolkodás és psyché teljes ismeretével és lelkében kell hordoznia a pro­letár nyomorgó mindem kérdésének Krisztustól adott tökéletes és kielégítő válaszát. Tudnia 'kell, hogy az, akin segíteni szeretne, első pillanatban legnagyobb ellenségének tartja s ezért arra kell törekednie, hogy felfedeztesse magában a legjobb barátot, ki nemcsak új lány ági lehetőségeket hoz neki, hanem elsősorban is új lelket, új életet a Krisztus által. Van-e ennél di­csőségesebb és boldogítóbo munka, lehet-e az, hogy éppen erre ne legyenek munkások a városi gyüleke­zetek tagjai között? Toborozzunk, hívjunk, hisz a világ várja az Isten fiainak megjelenését! A városi nyomorgók másik rétege, a szellemi proletáriátus tagjai között csakis intelligens szegénygondozók ér­hetnek el maradandóbb sikert. Csak ezek képesek a nyomorba jutott értelmiség problémáinak megérté­sére. Csak ezek találhatják meg a világból való ki­ábrándulás sötét leple alatt még pihegő egykori hit csipkerózsikájához az igazi utat, hogy azt a Krisztus ereje által új életre támasszák. Csak ezektől fogadja el a mentő kezét az Isten lek. Mennyire más a falu szegényeinek csoportja. Nem hívőbb, de egészségesebb lelkében, nem keresztyénibb, de becsületesebb gondolkozásában, nem igazi aláza­tos, de szelidebb követeléseiben. Gondoljunk rájuk és induljunk el feléjük, ki tudja, Isten nem az ő hitre­­ébresztésük által akarja-e új erőkhöz juttatni gyüle­kezeteinket!? G) A szegénygondozás hatása a gyülekezeti életre. Be kell vallanunk, hogy mind ez ideig nem volt rendszeres szegénygondozás egyházmegyénk egyetlen gyülekezetében sem. Veszprémben eddig a leány- és nőegylet végezte a szegénygondozás nehéz munká­ját igaz lelkesedéssel. Tagjai által látogatta a kórházi szegény betegeket és a szegényház református lakóit. Ruhasegélyeket is oszt ki évenként, főleg az iskolás gyermekek között. Pénzadományt is gyakran juttat a szükölködőkhöz. A legutóbbi városi szegénysegélye­zési akcióba is belekapcsolódott, midőn a nyomorban élő családok összeírását lelkiismeretes pontossággal teljesítette. A szegények alkalmakkénti segélyezése más gyülekezeteinkben is folyt. Itt meleg ebéddel lát­ták el a szükölködőket, ott a nyomorgók tüzelőjéről, vagy lakásáról és ruházatáról gondoskodtak. Mind ez azonban nem organizált gyülekezeti szegénygondozás volt. Pedig a szervezett diakoniának kétségkívül áldá­sos következményei lennének a gyülekezeti életre min­denhol. Általa belementetnének és kapcsoltatnának a hitközségi életbe azok a tagok és családok, akik egyéb­ként a közösségi élet számára biztosan elvesznek. Általa állandóan eleven, lüktető erőben tartana az ada­kozás készsége, a segítés, a mentés lelke. Általa min­den gyülekezet szociális építő tényezővé magaszto­sulna és még a legridegebb kritikusa részéről is a legnagyobb elismerést és becsülést követelhetné a maga számára. Általa lenne a gyülekezet, hitét actio ténykedésben megmutató szeretetközösséggé és raj­zoltatnék ki rajta az a gyönyörű vonás, mely messze hirdetné, hogy a magyar református gyülekezet való­ban Krisztus gyülekezete. Imádkozzunk és dolgozzunk azért, hogy valóban ezzé lehessen az Ö kegyelme által, akié a dicsőség örökkön örökké. Felsőörs. (Vége.) Gáty Ferenc ref. lelkész.

Next

/
Thumbnails
Contents