Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1932-11-20 / 47. szám
186. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1932. Érdekes a szellemi áramlatok szempontjából hogy ezek a szellemi áramlatok néhány évtized alatt milyen hatalomra vergődhetnek, milyen kicsiny kezdetekből állnak elő! Még emlékezem arra az időre, amikor Németországban a szociálizmusnak egyetlen képviselője volt a parlamentben s három évtized alatt a pártoknak úgyszólva leghatalmasabbjává lett. Németországban a szociálizmusnak ez az előretörése nem maradhatott visszahatás nélkül a keresztyén felfogásra s ezért látjuk azokat a törekvéseket! már a XIX. század nyolcadik és kilencedik évtizedeiben, hogy a keresztyénségnek a szocializmussal szemben való állásfoglalását határozottan körülírják, hogy a keresztyénségbe azt, amit a szocializmusban jónak, kívánatosnak látnak, lehetőleg átvegyék, viszont a szocializmus eszmerendszerét lehetőleg keresztyén felfogás szerint fejlesszék, hogy így magasabb szintézist hozzanak létre a keresztyén világfelfogás és a szociálizmusnak materialista felfogása között. Egymásután alakulnak Németországban különböző társulások, amelyek a szociálizmust és a keresztyénséget ilyen módon összeegyeztetni, kibékíteni, egy magasabb szintézisben egyesíteni törekszenek. Ezek közül való, hogy csak a fontosabbakat említsük, az evangéliumi szocializmus s a vallásos szociálizmus, de ezeken kívül is működnek különböző társulások a jelzett cél érdekében. (Vége köv.) A református gyülekezeti szegénygondozás elvei falun és városon. A szegénygondozó munkának harmadik ága az állandósító munka. Soha sem szabad a diakónus munkát a segítés tényével befejezettnek tartani. Arra kell törekedni, hogy még az időszaki segítésnek is meglegyenek az állandóan érezhető áldásos utókövetkezményei. Ennélkül a munka nélkül befejezetlen torzó maradna csupán a szegénygondozás, azért ezt a munkát különösen nagy szeretettel és alapos lelkiismeretességgel kell folytatni. E munka minden fázisánál figyelembe kell venni a város és falu közt levő nagy különbségeket. Azt, hogy legészen más összetételű a városi nyomorgók tömege, mint a falusiaké, azt, hogy más eszközök állanak a városi gyülekezetek rendelkezésére a szegénygondozást illetőleg, mint amelyekkel a falusi gyülekezetek rendelkeznek, más problémák vetődnek fel a városi proletáriátussal való foglalkozás közben, mint a falusi gyülekezeti szegénygondozásban. Városon ma a proletáriátus kettős rétegű. Az egyik rétegét a gyári és egyéb munkások tömege képezi, a másik rétegét pedig az u .n. szellem iproletáriátus alkotja, mely a munkához jutni inem tudó intelligens emberek egyre növekedő tömegéből áll. A városi munkásság legnagyobb része a gép léleknélküli robotosa, melynek az élet élvezésénél magasabbrendű törekvése és a produktív munkánál nagyobb kincse nincs, mert túlnyomó részben teljesen hitetlen. Ez a tömeg, ha elveszti munkaképességét és munkaalkalmát, ezzel elvesztette mindenét s miagát a világ kijátszottjának és kizsákmányoltjának érzi, akinek jogában áll gyűlölni a fennálló világrendet és annak forradalmak általi megsemmisítése útján egy új világot teremteni, melyben meglehet neki is a minden embernek kijáró, boldog életet biztosító helye. Mikor e tömegbe elvegyül a szeigénygondozó, minden pillanatban éreznie kell, hogy Vulkánok közt visz az útja, le kell számolnia azzal* hogy esetleg még testi épsége is kockán forog. Fel kell vértezve lennie a proletár gondolkodás és psyché teljes ismeretével és lelkében kell hordoznia a proletár nyomorgó mindem kérdésének Krisztustól adott tökéletes és kielégítő válaszát. Tudnia 'kell, hogy az, akin segíteni szeretne, első pillanatban legnagyobb ellenségének tartja s ezért arra kell törekednie, hogy felfedeztesse magában a legjobb barátot, ki nemcsak új lány ági lehetőségeket hoz neki, hanem elsősorban is új lelket, új életet a Krisztus által. Van-e ennél dicsőségesebb és boldogítóbo munka, lehet-e az, hogy éppen erre ne legyenek munkások a városi gyülekezetek tagjai között? Toborozzunk, hívjunk, hisz a világ várja az Isten fiainak megjelenését! A városi nyomorgók másik rétege, a szellemi proletáriátus tagjai között csakis intelligens szegénygondozók érhetnek el maradandóbb sikert. Csak ezek képesek a nyomorba jutott értelmiség problémáinak megértésére. Csak ezek találhatják meg a világból való kiábrándulás sötét leple alatt még pihegő egykori hit csipkerózsikájához az igazi utat, hogy azt a Krisztus ereje által új életre támasszák. Csak ezektől fogadja el a mentő kezét az Isten lek. Mennyire más a falu szegényeinek csoportja. Nem hívőbb, de egészségesebb lelkében, nem keresztyénibb, de becsületesebb gondolkozásában, nem igazi alázatos, de szelidebb követeléseiben. Gondoljunk rájuk és induljunk el feléjük, ki tudja, Isten nem az ő hitreébresztésük által akarja-e új erőkhöz juttatni gyülekezeteinket!? G) A szegénygondozás hatása a gyülekezeti életre. Be kell vallanunk, hogy mind ez ideig nem volt rendszeres szegénygondozás egyházmegyénk egyetlen gyülekezetében sem. Veszprémben eddig a leány- és nőegylet végezte a szegénygondozás nehéz munkáját igaz lelkesedéssel. Tagjai által látogatta a kórházi szegény betegeket és a szegényház református lakóit. Ruhasegélyeket is oszt ki évenként, főleg az iskolás gyermekek között. Pénzadományt is gyakran juttat a szükölködőkhöz. A legutóbbi városi szegénysegélyezési akcióba is belekapcsolódott, midőn a nyomorban élő családok összeírását lelkiismeretes pontossággal teljesítette. A szegények alkalmakkénti segélyezése más gyülekezeteinkben is folyt. Itt meleg ebéddel látták el a szükölködőket, ott a nyomorgók tüzelőjéről, vagy lakásáról és ruházatáról gondoskodtak. Mind ez azonban nem organizált gyülekezeti szegénygondozás volt. Pedig a szervezett diakoniának kétségkívül áldásos következményei lennének a gyülekezeti életre mindenhol. Általa belementetnének és kapcsoltatnának a hitközségi életbe azok a tagok és családok, akik egyébként a közösségi élet számára biztosan elvesznek. Általa állandóan eleven, lüktető erőben tartana az adakozás készsége, a segítés, a mentés lelke. Általa minden gyülekezet szociális építő tényezővé magasztosulna és még a legridegebb kritikusa részéről is a legnagyobb elismerést és becsülést követelhetné a maga számára. Általa lenne a gyülekezet, hitét actio ténykedésben megmutató szeretetközösséggé és rajzoltatnék ki rajta az a gyönyörű vonás, mely messze hirdetné, hogy a magyar református gyülekezet valóban Krisztus gyülekezete. Imádkozzunk és dolgozzunk azért, hogy valóban ezzé lehessen az Ö kegyelme által, akié a dicsőség örökkön örökké. Felsőörs. (Vége.) Gáty Ferenc ref. lelkész.
