Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1932-09-11 / 37. szám
146. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1932. annak, hogy ennek a tengeri kígyónak a méregfogát ott, ahova visszatér, ki lehessen húzni. A stóla megváltásánál nem hagyható figyelmen kívül az a kérdés, hogy a megváltás összege lehetne-e nagyobb, mint amennyi a kongruabecsléskor stóla1 címen a Jelentő-ívbe mint helyi javadalom felvétetett, s ha nagyobb lenne, nem vonná-e le a különbözetet a kultuszminiszter a kongruából, mint ahogy azt a tanítói fizetéskiegészítő államsegélykenél tapasztaljuk? A stóla kérdése a lelkipásztorkodás szempontjából azon fordul meg, hogy az esetenkinti stólafizetés nem gátolja-e a lelkipásztori munkát és nem teszi-e kétessé annak eredményét? E célból gondoljuk meg, hogy mikor és milyen gyülekezetekben vetődik fel a stólakérdés? Akkor és ott, amikor és ahol destrukció és dekadencia észlelhető. A hírhedt őszirózsás forradalom idején tárgyaltak itt-ott nálunk is a stóláról, de az ellene való kifogások nem a népünk leikéből fakadtak, hanem idegenből hozott vadhajtások voltak. A stólakérdés általában azokban a gyülekezetekben vált akuttá, ahol a hívők nagy tömege miatt az egyéni lelki gondozás szinte lehetetlen és e pásztori munka helyett a belmisszió végezi lélekmentő munkáját sokszor emberfeletti küzdelemmel, de még kevés eredménnyel. A stólakérdés tehát nem a gazdasági válsággal van szoros kapcsolatban; a keresztelésnek, házasságkötésnél az egyházi áldás kikérésének, temetéseknél a lelkészi szolgálat igénybe vételének elmulasztásakor a stólára, mint gátló okra való hivatkozás 99 %-ban sokkal mélyebben fekvő okokat takar, — talán a szocializmus hitetlen materializmusát vagy a szekták térhódítását s az ezekkel való kacérkodást. Ott a lelki élet sokkal sivárabb és reménytelenebb, mint a lezüllött gazdasági élet. Kis gyülekezetekben, hol a lelkipásztor legközvetlenebb érintkezést tart fenn híveivel s útcun-útfélen végzi a pásztori munkát, sohasem hallani kifogásokat a stóla ellen, pedig az egyházi terhek itt mindig nagyobbak, mint a nagy [gyülekezetekben. Az igazi református hivő a stólát a lelkészi palást megbecsülésének tartja, valósággal büszke reá és nem is tiltakozik ellene a szegényebb sorsú sem. Igaz református családban örömet jelent a gyermek, — ha nem jelent örömet, akkor nem is születik meg, — a szülők nem is gondolnak arra, hogy a stóla miatt meg ne kereszteltetnék. Házasságkötéskor van arany jegygyűrű, mirtuszkoszoru stb. Hát csak éppen stólára nem volna? Van! De a lelkészi szolgálat legyen: lelkészi szolgálat, ünnepélyes istenitisztelet, a násznép és a gyülekezet részvételével, —■ és akkor szívesen kerül elő a stóla, ha a szív nem szegényebb, mint az erszény. Temetésnél a rendtartás három formájú temetést ir elő. Választhatnak a gyászoló felek, de ahol a predikációs temetés még szokásban van, ott az iskolásgyermektől kezdve minden halottat prédikációval temethetnek; tehát nem idegenkednek a nagyobb stólától sem, csak lelkészi szolgálatot kívánnak érte. A veszteséggel sújtott felek nem tartják felesleges tehernek a stólát, mert a lelki viigasztalódást, az örök igét, mit a lelkészi szolgálat nyújt nekik, Isten drága ajándékának tekintik. Az esetenkinti stóla szedése tehát nem görbít akadályt a lelkészi szolgálat elé, — egészséges gyülekezetben. A jobbmóduak szívesen fizetik, az egészen szegényekkel szemben pedig a stóla kérdését ezelőtt kétezer esztendővel elintézte Krisztus a szeretet törvényében és elintézte egyházkerületünk ama rendelkezésével, hogy szegényektől stóla nem vehető. Az az eljárás, mikor a lelkész szegény szülők gyermekének keresztelésekor a stólát és a komagarast a szülésznőtől visszaküldi a csecsemő kelengyéjére; szegény pár esketésekor — ha nem fényűző módon viselkedik — a stólát a menyasszonynak adja vissza azzal a kívánsággal, hogy az olyan legyen erszényében, mint a sareptai Asszony korsójában az olaj s vékájában a liszt, — mikor a temetési stóláit igaz részvéte jeléül nem fogadja el, mindebben a hivő a keresztyén szeretet munkáját látja s érette hálás, ragaszkodó lesz lelkészéhez, egyházához. Ily módon a stóla nem akadálya, hanem alkalmas eszköze lesz a pásztori munkának. Tagadhatatlan azonban, hogy ahol a stóla iránti ellenszenv — bármilyen okból — fellép, ott az sok keserűséget, néha megaláztatást, vagy anyagi veszteséget okoz a lelkésznek és gyülekezeti munkáját nem kis mértékben nehezíti meg, mert az rendesen a lelkészi szolgálat lekicsinylésével, sőt megvetésével jár. Ezen a bajon segíteni lenne hivatva a stóla megváltása, bár nem sok a segítés reménye, mert az ellenszenv nem a stólalfizetés módja, hanem a stóla ellen irányul, ami pedig változott formában a megváltás után is fennmaraldna, csak másokra hárulna át — a tehertől szabadultak nagy örömére. Több eredménnyel biztat megértő presbitérium és egy új, a lelkipásztorral szorosabb kapcsolatban levő, az egyházhoz tartozást mélyen érző nemzedék nevelése. E ponton a stóla kérdése a kúra pasztorális és a belmisszió kérdése. Végh János. Harangszentelés Keszthelyen. Két hónappal újonnan épült templomuk felszentelése után folyó hó 4-én ismét lélekemelő örömünnepre sereglettek össze keszthelyi kisded ref. egyházunk hívei, amikor Püspök úr felszentelte az egyház »Gályarab« nevű harangját, mely dr. Eőry Szabó Jenő nyug. kir. törvényszéki elnök, kúriai biró és felesége Surgóth Ilona nemes áldozatkészségéből a templom eddig üresen állott tornyából messze csengő hangon hirdeti Istennek dicsőségét. Püspök úr nővére és titkára kíséretében folyó hó 3-án, szombaton délután indult vonaton székhelyéről. Tapolcán az egy órai várakozási idő alatt Molnár Bertalan vasúti vendéglős, a tapolcai fiókegyház lelkes és buzgó presbitere fogadta s vendégelte meg Püspök urat, ki tovább utaztában Balatongyörökön kiszállott s a nemes adományozó, Eőry Szabó Jenő úr vendégszerető villájában költötte el a vacsorát s töltötte az éjszakát. Vasárnap reggel gyönyörű napsugaras időben a festői szépségű balatonparti országúton Eőry Szabó Jenő urék kíséretében kocsival vonult be Keszthelyre, hol a templom előtt Sárközy Lujzika meleg szavakkal üdvözölte Püspök urat, a lelkész kis leánya, Németh Ibolyka pedig pompás szegfű-csokorral kedveskedett. Pontban 10 órakor vette kezdetét az ünnepi istenitisztelet az áhítatos és örvendező hívekkel megtelt templomban. Fennálló ének volt a 63. dics. 1. verse, főéneknek pedig a szárnyaló hálaadó zsoltár, a CV. zs. 1—3. verse zengett a hívek íajakán. Az urasztala előtt előfohászt mondott, a Kol. III. 12—4 7. verseit olvasta fel s buzgó előimával Fazekas Mihály püspöki titkár vezette be az ünnepi istentiszteletet. A 31. dics. eléneklése után Farkas Sándor, az alsósegesdi egyház nagy szónoki készséggel megáldott ifjú lelkésze lépett a szószékre s alapigékül felvéve Gal. VI. 10. és Jakab IV. 17. vermeit, a harang fenséges szerepének vázolása után