Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1932-09-11 / 37. szám
1932. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 147. oldal. mély koncepciójú, gyönyörű képekkel átszőtt, megragadó beszédben szólott a jó cselekedetekről, a nemes áldozatkészségről s lelkeket megrázó erővel mutatott rá annak bűnére, aki tudna jót cselekedni s nem cselekszi. Az ünneplő közönséget mindvégig lebilincselő beszéd után Kulcsár Gyula somogyszobi kántortanító szóló-éneke következett, ki »Az Úrnak nagy kegyelme, hogy még nincsen végünk« kezdetű éneket énekelte a saját maga által szerzett magyaros motivumu dallamra. Utána Püspök úr hatalmasan szárnyaló felszentelő imádságban kérte az Úr megszentelő kegyelmét és áldását az egyház új és legelső harangjára és a nemesszívű adakozó házaspárra. A biblikus szépségekben és megragadó erőben gazdag áhítatos felszentelő imádság az öröm és hála könnyeit csalta ki az ünneplő közönség szeméből. Az úri ima és Püspök úr áldása után a XC. zsoltár 9. versét énekelte el a gyülekezet. Az ének elhangzása után díszközgyűléssé alakult át a gyülekezet, melyet Németh Károly lelkész vezetett s melynek egyetlen tárgya a harangadományozás és felszentelés tényének megörökítése volt. Előadásából, mely egyúttal az adományozás történetét is elénk tárja, hadd idézzük a következőket: »Az adakozókat Isten dicsőségének szolgálata és egy történeti múlt késztette e nemes cselekedetre. A történeti múlt Magyarország gyászévtizedébe kapcsolódik. Sülye Komáromi István előbb győri, később ácsi lelkészt s a tatai egyházmegye esperesét 1674 március 5-én a pozsonyi vértörvériyszék elé idézik több száz protestáns paptársával, ahol ápűilis 4-én fej- és jószágvesztésre ítélik, mely Ítélet értelmében május 8-án a lipótvári börtönbe vetik. Innen 1675 március 18-án útnak indítják az elítélteket gyalog Nápolyba, hova május 7-én érkeznek s 8-án 50 darab aranyon eladatott gályarabnak A rabságból 1676 február 11-én szabadül s néhány évi helvéciai tartózkodás után hazatérve, újra elfoglalja ácsi kathedráját. A hivatalos történeti feljegyzés mellett apáról fiúra száll leányágon is ennek a történeti múltnak az emléke. így jut el a kegyes adakozóhoz, kinek édes atyja a serdülő ifjúnak így adja át: »fiam, tudod-e, hogy te egyenes leszármazottja vagy Sülve Komáromi István ácsi lelkésznek, ki hitéért és magyarságáért gályarabságot szenvedett. Tudod, én erre büszkébb voltam életemben, mintha a Habsburg ház legmagasabb rendjelét őrizné a család, hát te se felejtsd soha, mivel tartozol a múltnak«. És nem felejtette el. Átadja ezt az emléket ércbe öntve a keszthelyi gyülekezetnek és az új falak egyszerre két és félszáz esztendős történeti múlttal szentelődnek meg, hogy nemzedék után nemzedéket hívjanak Isten dicsőségének és a magyar hazának szolgálatára. A harangot M.agvarország aranykoszorus mestere, Szlezák László öntötte. Gyönyörű munkát végzett. Tiszta ércsúlya 821 kg., a koszorúja 199, az ütője 41 kg. Hangja »F«. Az egyik oldalán a hollandi sza-1 badító gálya domborművű képe van, alatta a gályarabok énekéből a négy első sor. A másik oldalon az adakozó házaspár domborművű képe s fölötte ez a bibliai idézet: »Uram, Te voltál nekünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre.«, alatta pedig: »Isten dicsőségére és gályarab őse, Sülye Komáromi István emlékére adományozta a keszthelyi ref. kér. gyülekezetnek Eőry Szabó Jenő és felesége Surgóth Ilona. Anno 1932«. A domborművű arcképek elhelvezése_ a gyülekezet gondolata és elhatározása volt s bizony még ma sem békült meg vele az adományozó kálvinista puritánsága, viszont az egyház ezt a képet történeti emléknek szánta. — A díszközgyűlés után megszólalt a harang s az ünneplő közönség áhítatos lélekkel gyönyörködött az új »Gályarab« harang tisztán csengő s az egyetemi templom harangjára emlékeztető hangjában. Istenitisztelet után a lelkészlakon a melegszívű lelkészpár szűkebb körű ebéden látta vendégül Püspök urat, a közreműködő lelkészeket, köztük a gyülekezet volt gondozó lelkészét, Kádár Lajos nagykanizsai lelkészt. Püspök úr a délután háromnegyed négykor induló vonattal a nemesszívű adományozó és titkárja kíséretében távozott a felemelő szép ünnepélyről s a lelkes, nagy és szép jövőre hivatott keszthelyi gyülekezetből. (f* ~ ^ [2 KÖNYVISMERTETÉS 4 lEYJ A nyíregyházai Leánykálvineum ezidei Értesítőjét Dohai Sándorné igazgató adta ki. A 12 tagú tantestületből álló ifjú intézet lelkes és áldásos munkát fejt ki a nőnevelés mezején. Az intézetnek polgári iskolai és továbbképző tagozata van. A továbbképzőben a gyakorlati élet szükségesebb tudnivalóiban (kézimunka, varrás, háztartás, modern nyelv, könyvvitel, gyorsírás, gépirás) nyertek a növendékek gondos kiképzést. A két tagozatban az összes növendékek száma 212 volt, köztük 4 külföldi honos. A tanulás eredményét illetőleg 188 sikerrel vizsgázott, 17 tanuló pedig javítóra bukott. Az intézettel kapcsolatos Internátus ellátási díjait a jövő évre 100 P-vel leszállították, úgy hogy a teljes díj egy évre 750, illetőleg lelkész- és tanítógyermekek részére 550 pengő lesz. Ugyancsak leszállították a tandíjat is. Idők jele! ©®®®®®®©®®®@®®®@®®®®®®®®®®®®®®i2)@@s@©®®© ® (3) 1 VEGYESEK 1 © @ @®®®®®©®®®©®®®@®®©®©®®©®@®®®®©@©@©@®@®s — Alapkőletétel! ünnep. A pápai református egyház e hó 20-án tartja épülő új temploma alapkőletételi ünnepét. Hivő lélekkel évtizedek óta várt ez örömünnepére a következő meghívót bocsátotta ki az egyház : „Meghívó. A pápai református egyház 1932. évi szeptember hó 20-án, kedden, d. e. 11 órakor tartja Istenbe vetett hittel és bizodalommal megkezdett új templomának alapkőletételt ünnepélyét, amelyre t Cimet atyafiságos szeretettel hivja meg az egyház presbitériuma. Az épülő templom javára kitett perselyeinket az ünneplő közönség áldozatos szeretetébe ajánljuk. Az ünnepélyt az épülő új templom falai között a következő programmal tartjuk meg: 1. Közének. XC% zsoltár, 1. v. 2. Imádkozik és Bibliát olvas Jakab Áron esperes. 3. Karének. Énekli a gyülekezeti énekkar. 4. Alapkőletételi beszédet tart Ólé Sándor lelkész. 5. Az alapkőben elhelyezendő okmányt felolvassa Szűcs Dezső tanár, presb. jegyző. 6. Közének CXXII. zsoltár, 2. v. 7. Imádkozik és áldást mond dr. Antal Géza püspök. 8. Himnusz. Énekli a közönség. 9. Az alapokmányok elhelyezése. 10. Az alapkőhöz járulás és adományokkal kapcsolatos ünnepélyes kalapácsütések. (Az adományok az épülő templom céljaira szolgálnak)“ — Az őrségi ref. egyházmegyében elrendelt általános tisztujításra beérkezett szavazatokat szeptember 3-án bontották fel Körmenden. A szavazatok általános többséggel, a legtöbb állásnál egyhangúlag a régi tisztikart választotta meg az egyházmegye. Szívből gratulálunk.