Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1931-04-05 / 14. szám
1931. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 59. oldal nemzetségből való legyen is, közel vagy távol hirdesse a pogányoknak a szabadulást. De valahogy mégis úgy van, hogy Molnár Mária testvérünk, az irtózatos messzeség dacára is — vagy talán még annál is inkább — mindenkinél közelebb áll szivünkhöz. Az ő életéért, egészségéért, munkájáért jobban aggódunk, érette forróbban imádkozunk! Hogyne, hiszen ő teljesen a mienk, testvérebb testvérünk, mert keresztyénsége mellett hozzánk köti őt magyarsága is, sőt ezen felül még az a tudat is, hogy ő az első igazán magyar misszionárius, aki a magyar felelősségérzet ébredezésének első tanúbizonysága a missziói területeken. Mindezt most átgondolva teljesen megérthető, ha egy esztendővel ezelőtt csaknem siró megdöbbenéssel fogadtuk súlyos betegségének hirét. És akkor imádkozásunk még forróbban ostromolta a Mindenhatót azért, hogy ha szent tetszésével találkozik, tartsa meg őt a mi számunkra, a pogányok számára, a Jézus Krisztus számára. Isten csodát tett. Abból a betegségből, melyet európai ember, vagy még európai orvos is csak hírből ismer, ott a messze idegenben meggyógyult. Igen, csodát tett vele az Űr, áldassék; érette szent neve. Mint testvérünk, maga írta, még végezni valója van a földön, még szüksége van reá az Űrnak. Kisérje őt továbbra is az Isten kegyelme, tartsa meg őt továbbra is a maga munkájában s tegyen általa hívőkké hitetleneket. Mi pedig imádkozzunk tovább is érte s dicsőítsük nagy kegyelméért a mennyei Atyát. Isten kegyelmének további jele volt a tavalyi évben a Budapesten tartott, nagy, missziói konferencia. Mennyi áldás származott belőle! Ki tudná felmérni? Itt csak két tényre mutatok rá ezzel kapcsolatban. Az egyik az, hogy egész serege a különböző munkaterületeken munkálkodó misszionáriusoknak fordult meg akkor Budapesten s kereste fel később a magyar városokat. Október 9-én bennünket is felkeresett egyikük. Uhlig Ernő német származású missziói superintendens, aki a Csendes óceán szigetein működött. Kedves, bensőséges órát töltöttünk vele együtt. Valamit megláttunk általa, amit nagyon nehéz megtapasztalni anélkül, hogy a kint folyó munka tanúbizonyságát ne lássa az ember. Láttuk benne, éreztük szavaiból, hogy hogyan lehet egyedül az evangéliumra támaszkodva, egyedül az Istenben bízva élni távol idegenek közt a legszentebb cél szolgálatában. Előadása nagy bizonyságtevés volt. Sokáig emlékezni fogunk rá. S most arra gondolunk, hogy ha a csonka haza sok városában hallgatták őt és más misszionáriust a magyar keresztyének, akkor ennek a csendes magvetésnek aratása is lesz. Bárcsak minél nagyobb lenne az. Bárcsak teremne harminc, hatvan és százannyi is! — A másik igen fontos tény, amire a budapesti missziói konferenciával kapcsolatban rá kell mutatnom, a missziói szövetség református ágának megalakulása. Az evangélikus missziói szövetség már régebben megalakult s végzi a maga munkáját hitfelei közt, most a református ág külön alakulása van hivatva végezni a reformátusok között a szövetség eddigi munkáját. Lehet vitatkozni róla, hogy vájjon mikor remélhető nagyobb eredménye a missziói munkának, akkor-e, ha egyetemes keresztyén, felekezetmentes alapon történik, vagy ha az egyes felekezetek külön veszik fel munkaprogrammjukba ezt a munkaágat is. Mondom, erről lehet vitatkozni. De egy reménységet mégis hozzáfűzök & református ág megalakulásához. Szeretném, ha ennek a megalakulásnak az eredménye az lenne, hogy nemcsak a református hívek igen kis töredéke kapcsolódnék bele az ilyenformán felekezeti alapon folyó munkába, hanem, hogy ezzel eljutnánk odáig, hogy a magyarországi református egyházak alvó lelkiismerete egyetemlegesen felébredne s tenné meg, amit a misszió érdekében tennie kell. Vajha ez az eredménye lenne a református ág megalakulásának, ne pedig az erők szétforgácsolódása. Még egy jelét akarom megemlíteni az isteni kegyelemnek, melyet a múlt évben tapasztalhattunk meg. S ez a magyar missziói szövetség feladatának igazi megtalálása volt. Régóta kérdés volt már a missziói szövetség számára, hogy hol lehetne a magyar missziói munkának igazi területe. Mig most végre Isten megmutatta ezt is. Kezünk ügyében, szemünk előtt volt eddig is, csoda, hogy eddig nem gondoltunk rá! A mohamedán, török missziói terület ez, mely itt van szinte szomszédságunkban, a Balkánon s Kisázsiában. A mohamedánok megtérítése régtől fogva egyik legégetőbb problémája a keresztyénségnek. Mert hiveinek száma a világon a keresztyének száma után következik. Nagy hatalom hát! Éppen azért, különösen amerikai, angol és holland missziói egyesületek már régen ezen a területen végzik munkájukat. Ámde természetesen elsősorban ott, ahol az említett népeknek gyarmataik vannak, vagy egyéb érdekeltségük van: Egyiptomban és Indiában. Magyar részről az első lépés ez irányban az elmúlt évben tétetett meg. Kiment az első török misszionárius, Döbrössy Lajos ref. lelkész személyében Bulgáriába. Egyelőre még előkészület az ő munkája, csak annak elvégzése után kezdheti meg az igazi nagy munkát. Vajha az Isten alkalmassá tenné elhívott szolgáját ennek a munkának végzésére s adna neki lelki s testi erőt, élő hitet és alkalmas eszközöket arra, hogy előrevihesse az evangélium világosságát a mohamedánok között. Imádságainkkal erősítsük őt és kisérjük nehéz útján. De nem volnánk igazán őszinték, ha csak mindezekért a felsorolt s az egész magyar szövetséget ért áldásokért borulnánk le a Mindenható előtt hálás szívvel. Megtapasztaltuk mi az Ő kegyelmét a mi kis csoportunkban is. A pápai csoport működéséről íme néhány száraz adat: Tagjaink száma a kimaradások és elköltözések mellett is 47-re emelkedett. Összejövetelt tartottunk minden hónap utolsó péntekjén. Ez összejöveteleknek lefolyása a már megszokott és kipróbált volt. Minden alkalommal énekléssel, imádkozással és Igeolvasással kezdtük meg az összejövetelt. Azután vezetőnk (egy esetben Tóth Endre titkár, máskor mindig Pongrácz József elnök) tartott rövid ismertetéseket a miszsziói munka haladásáról s a misszionáriusok munkájáról. így ismertetéseket hallottunk Francia-Nyugat- Afrikáról, Kina, Ecquador, Egyiptom missziói területeiről, Don Crawford, Genier misszionáriusokról és a szerecsen prófétákról és pedig mindig az elnökünk részére megküldött legfrissebb jelentések és híradások alapján. Ha mindezek az előadások megjelenhetnének magyarul, nyeresége lehetne a magyar missziói irodalomnak és a magyar keresztyénségnek. Mi igen sok áldást nyertünk általuk. — Titkárunk egy alkalommal a keresztyének pogányságáról beszélt. Azután megint ének és bibliaolvasás következett, majd egyenkénti és közös imádkozás zárta be az összejövetelt. Az egyes összejöveteleken a résztvevők száma 8—16 között váltakozott. A résztvevők az összejövetelek végén alamizsnálkodással is kimutatták a misszió iránti szerete-