Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1931-03-29 / 13. szám
Negyvenkettedik évfolyam. 13. szám. Pápa, 1931 március 29. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE .................................................................. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. -.......................—.............................. FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. IGAZG. PÁPA, FŐ- .A, FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÓK Király vagy-e hát Te csakugyan? Pilátusnak ez a kételkedő, hitetlenkedő s talán szánakozó kérdése, melyet az előtte álló, sehogysem királyi külsejű Jézushoz intéz, nagyon sokszor megismétlődő kérdése korunk Pilátusainak, Tamásainak, sőt hivőinek is. Virágvasárnapján, amikor »A nagy király jön« s Hozsannák zúgnak az ajkakról, sok ember lelkében felvetődik a kérdés: Király vagy-é hát Te csakugyan? A jeruzsálemi zsidók ezen a napon királyként üdvözölték Jézust. Fényes bevonulást rendeztek számára. Elhalmozták tiszteletüknek, szeretetüknek és hódolatuknak minden jelével. A Dávid Fia Ő! Hozsanna néki! A Király jön, éljen, éljen!... S amikor megtörténik a fényes bevonulás, akkor elmúlik minden. A király nem siet igényeit érvényesíteni, a nép várakozását betölteni. A templomba megy, korbáccsal kezében s aztán elvonul Bethaniába. A tömeg megzavarodik. Az ünnepi zaj vésztjósló morajlássá változik. S minden arcon ez a kesernyés kérdés rajzolódik: Mi volt ez? Hát király-é Jézus csakugyan? Pedig Jézusnak megvannak az igényei a királyságra. A nagy vallatásnál Pilátus előtt így nyilatkozik: Te mondottad, hogy én király vagyok. De hát mi akkor ez a királyság? Mintha a látszat nem fedezné itt a valóságot! Először az a látszat, hogy Jézus mindenek által elismert király, még ellenségei: a farizeusok és a papi tanács is meglapul, mig a nagy bevonulás tart s nem zavarja meg az ünneplést. Csak Ö maga nem látszik átérezni a tömeghangulat jelentőségét. A látszat a királyság mellett szól, a valóság ellene. A Pilátus előtt lefolyt párbeszédnél a látszat teljesen ellene van Jézusra nézve minden királyi feltételnek. Az át nem aludt éjszaka a maga minden kinos gyötrődésével nagyon megviselte Jézust. A papi tanács előtt lefolyt vallatás kimerítette. S most, amint ott áll Pilátus előtt, bizony nem olyan a külseje, mint a királyoké szokott lenni! Ez a látszat. De a valóságnak annak kell lenni, amit Jézus mond: Én király vagyok. Eddigi kételkedő kérdésünk, mikor e két jelenetet így egymás mellé állítjuk — a virágvasárnapi királybevonulást, amikor csak Jézus nem akar tudni királyi igényekről —, meg a nagypénteki Pilátus-jelenetet, amikor csak gúnyos vád és nevetség az, ami virágvasárnapján történt, de amikor viszont Jézus határozottan állást foglal királysága mellett —, egy más kérdést vált ki belőlünk: mi hát itt a látszat és mi a való? És az eddigi kételkedő kérdés most már zörgető, követelő, rimánkodó kéréssé változik, amelyre adandó felelet eldönti életsorsunkat, jövendőnket, eldönti a világ életét is, a kérdés: Király vagy-é hát Te csakugyan? És a feleletet, a valóságot, amely eloszlat minden, a látszat folytán előállható kétséget, amely eldönti életünk további sorsát, maga Jézus adja meg Pilátus előtt: Én azért születtem és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról! Van-e, lehet-e ennél nagyobb királyi igény? Virágvasárnap nagyvigasságos hangulatába a szamárháton vonuló, hallgatagságba merülő Jézus arcáról ugyanez a valóság sugárzik. De egész élete, tettei, minden működése ezt a valóságot hirdeti, amit egy más alkalommal Ő maga így fejezett ki: az én országom nem e világból való. De nem hárítja el magától a királyoknak járó üdvözletét. Annál kevésbbé, mert hiszen halni indul. Amint nem hárította el magától nem sokkal előbb a nárdus kenettel való megkenetést sem. Tudta, hogy a vég közel! Utolsó diadalűtja volt ez. Még néhány napi tanítás s aztán a kereszt következik. — De ha elfogadta is a tiszteletadást, ha királyi fenségben vonult is át az ünneplő sokaság közepette, lénye csak azt fejezte ki, amiről számos alkalommal bizonyságot tett: az odafelvalókkal törődjetek! Virágvasárnap igazi értelme, valósága épen abban rejlik, hogy Jézus minden látszat dacára sem tévesztette el szeme elől az egyetlen, igazi célt, az Ö országának érdekét, az emberiség megváltását! A Jézus királysága valóságos királyság. Igazabb, szentebb, nagyobb, mint a zsidók kivánt királysága. A látszat-királyság felett messze magasodik a valóságos királyság. Ne tévesszen meg hát bennünket a virágvasárnap látszata: Jézus vonakodása, elutasítása a zsidó királysággal szemben. Ha eífqgadta volna azt a királyságot, akkor nem lehetett volna csak igazán király! Az ö királyságát nem vethette kockára olyan kicsj dologért, mint a zsidó királyság. Előtte más királyság eszménye állott. Az emberiség a maga bűneivel, vált ság-áhítozásával s Ő ezeket akarta megtartani! Emellett lehetett bármilyen szent és magasztos nemzeti cél a zsidó nemzeti felszabadulás, az elfogadott, zsidó királysággal összekötött, zsidó felszabadulás gondolata, az emberiség felszabadulásának gondolatával szemben az eltörpült, megsemmisült. Jézus királysága sokkal nagyobb, sokkal szentebb, igazabb, mint a virágvasárnapi ujjongó tömeg képzeletében élő királyság. Az Atya neki mindent és mindeneket lábai alá Vetett, hogy uralkodjék. Az ember Fiának teljes hatalom adatott mennyben és földön. Jézus királysága felől nem lehetünk kétségben, nem hitetlenkedhetünk. Hitünk, eszünk, minden érzésünk tudja, látja, érzi, meggyőződéssel vallja, hogy Jézus Krisztus király, nagy király, nagyobb mint a föld minden fejedelme. Ő mindannyiunknak Ura, királya, birtokosa! Épen ezért nem maradhatunk le a virágvasárnapi ünneplő tömegtől. Zúgjon hát ajkunkról is a kiáltás: Hozsánna! Áldott a Király, Jézus! Dr. Tóth Endre.
