Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1931-12-13 / 50. szám
Negyvenkettedik évfolyam. 50. szám. Pápa, 1931 december 13. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE .............-...........—..............-......... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ..........................-....................• FELELŐS SZERKESZTŐ: DR. PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. IGAZQ. PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ Márton István az iskolaépítő.* Márton István Iszkaszentgyörgyön született 1760 november 23-án. Tiz éves korában atyja a szentkirályszabadjai partiéul,aris iskolába vitte tanulni. Pár év múlva elkerült a kecskeméti nagyobb iskolába, majd pedig későbben a debreceni kollégiumba. Huszonhat esztendős korában kiment a debreceni kollégiumból a nánási partikula igazgatására, három év múlva pedig Németoírszágba, az akkor igen hires göttingai egyetemre ment tanulni s 1790-ben, harminc esztendős korában végezte be tanulmányait. Ebben az évben meghívták a pápai iskola rektorának s itt tanárkodott 41 esztendőn keresztül s 1831-ben, szeptember 21-én halt meg kolerában. Temetési végtisztességtétele a nagy kolerajárvány miatt csak hónapokkal később, december 11-én ment végbe. Síremlékét 1833- ban, emlékszobrát pedig 1874-ben leplezték le. íme ez, egészen rövidre összefogva, dátumszerűen egy emberi élet váza, azé az életé, akit e földön Márton Istvánnak hívtak. Ezeket a dátumokat, ezt a csontvázat húsba és vérbe kell öltöztetni, meg kell lelkesíteni s csak akkor tudjuk elképzelni, ki is lehetett Márton István. Mikor 1790 december vége felé először állott meg tanítványai előtt, ott a mai ókollégium Szent László utcai épületrészében, ahol mindössze három tanteremben folyt a tanítás, vájjon milyen gondolatai lehettek? Bizonyára átgondolta, hogy ebben a kis iskolában valamikor egy rektorprofesszor mellett hat, vagy hét tanító is működött. Az elemi ismereteken kívül tanítottak itt filozófiáig és theologiáig mindent. S most ebben az iskolában a conjugation és mondattanon kívül jóformán semmit sem taníthat. Képzeljük csak el. Márton István harminc esztendős koráig tanult, megjárt két hires hazai főiskolát, tanult ,az igen hires göttingai egyetemen. Közben Nánáson egy kisebbfajta középiskolát is vezetett. Volt tehát ismerete, tudománya elég. Szerzett tanításbeli tapasztalatot is. Vájjon kecsegtető volt-e számára, ha további életében egy ilyen kis iskolát fog vezetni, mint akkor volt a pápai iskola, — vagy még inkább az, hogy egy-két esztendei rektorkodás után kimenjen ő is valamelyik dunántúli faluba lelkésznek, mint elődei, a volt pápai rektorok cselekedték. Bizonyára nem. Eszményei is voltak nagy tudománya mellé. És volt akarata is tenni, alkotni. És itt előtte volt a cselekvési tér. Nagy lehetőségek. Felemelni a pápai iskolát újra arra a színvonalra, vagy ha lehet, még magasabbra, mint a teveli száműzetés előtt volt századokon keresztül. Igaz, hogy ennek nagyon sok akadálya volt. Mindenekelőtt a pápai egy* Irta és a főiskola december 9-iki Márton-ünepélyén elmondotta dr. Tóth Endre theol. tanár. FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THE( L TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK. ház, az iskola akkori fenntartójának nagy szegénysége. Azután a többi öt dunántúli iskolának féltékenysége és versenyzése. De Márton az az ember volt, akit a várható akadályok nem csüggesztettek el, sőt inkább erősebben sarkaltak a cél elérésére minden akadályon keresztül. És neki is látott eszménye megvalósításának. Pénz nélkül házat építeni senki sem tudhat! És Márton nekilátott pénz nélkül megépíteni egy kétemeletes főiskolát! De azért nem volt vakmerő. Volt hite. Hite Istenben és a dunántúli református hívekben. És- az erős hitü ember hite nem szégyenült meg. Alig három esztendővel azután, hogy Márton elfoglalta kathedráját a pápai iskolában, 1794-ben már ott állott készen a mai Petőfi-utcában, a ma is meglevő ókollégiumnak, az akkori méreteket számítva még hatalmasabbnak tetsző épülete. Pedig az építési költségeknek tizede sem volt meg. Az egészet kölcsönből kellett megépíteni. De azzal az erős hittel épült az az iskola a dunántúli hívek áldozatos szeretetére támaszkodva, hogy rövidesen nem lesz azon semmi adósság. És úgy is volt. Márton hatalmas szelleme megtalálta a módját, hogy a dunántúli híveknek szivükhöz nőjjön a pápai iskola. Kitartó munka, fáradságot nem ismerő agilitás meghozta a gyümölcsöt rövidesek, úgy hogy 1797-ben már a dunántúli kerület a maga kerületi anyaiskolájának ismerte el a pápai főiskolát, sőt 1804-ben a magyarországi négy egyházkerület a debreceni és pataki iskolák mellé az országos anyaiskolák sorába is felvette a pápai főiskolát! Márton eme nagy munkájában igen jó segítőkre talált a pápai diákokban. Leveleit, üzeneteit ezek hordták szerteszét Dunántúl, sőt az egész országban. Igaz, hogy a diákoknak is nagy érdekük fűződött hozzá, hogy Márton nagy törekvése sikerüljön, hogy a pápai főiskola anyaiskolává legyen, amelyik segítségre és támogatásra tarthat számot. Márton előtt teljesen nyilvánvaló volt, hogy a pápai főiskola csak akkor lesz életképes, ha anyaisko= Iává lehet, olyan iskolává, mely számíthat az egyházak támogató készségére a növendékek és általában az egész intézmény segítésében. Hogy mennyire szükséges volt, elgondolása szerint egy ilyen anyaiskola, erre vonatkozó nézetét bőven kifejti a Keresztyén theologusi morál c. nagy munkájának elöljáró beszédében. Érdemes egy-két pillanatra elidőznünk ez elvek vizsgálatánál. M.eglepő mindjárt az, hogy egy professzor nyomtatásban kiadott tudományos munkáját tanítványainak, »\a pápai refornwtum collegiumban theologiát és filozófiát tanuló, nagy remétiységii iff,oknak, mint kedves hallgatóinak és barátinak« ajánlja s mintegy húsz oldalas lelőljáró beszédet intéz hozzájuk. Mindenekelőtt megindokolja, hogy azért ajánlja
