Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1931-11-01 / 44. szám
Negyvenkettedik évfolyam. 44. szám. Pápa, 1931 november 1. FELELŐS SZERKESZTŐ: DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL IGAZG. PÁPA, FÖMUNKATÁRSÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. A bizonyságok fellege. Emlékezünk. A mi emlékezésünk megszentelt emlékezés! Végig jár tekintetünk ama nagy eseményeken és azok hősein, akik valamikor magukra vállaltak minden szenvedést inkább, csakhogy elvégezzék azt a szolgálatot, melyet vettek az Úrtól. Ezen a napon a reformációra emlékezünk. A reformáció nagy munkájára s a munkát elvégező hithősökre: a reformátorokra. Mi is volt a reformáció s kik voltak a reformátorok!? Oh nyíljon meg a múlt sötétsége. Emlékezésünk fénye világítsa be letűnt századok homályát. Ezelőtt négyszáz esztendővel ott indul meg a reformáció nagy munkája egy kicsiny barátcellában, hol egy sápadtarcu, megsanyargatott testű szerzetes lázas szemekkel olvassa a szent könyvnek: a Bibliának lapjait. Szomjas lelke epedve issza, szívja fel az Ige beszédét. A választ hosszú, kínos órák, kínos évek kérdésére: Üdvösséget, lelki üdvösséget hogyan szerezhet ember? A válasz, amelyet nem adtak meg neki az aszkézis minden gyötrelmei sem, feléje hangzik a szent könyv lapjairól: Megigazulunk egyedül hit által! — Nem sápadt, nem megtört szemű többé a szerzetes: Luther. Tüzes arccal, lángoló ajakkal hirdeti immár minden szomjuhozónak: Megigazulunk egyedül hit által! S aztán ott folytatódik a reformáció egy véres csatamezőn, Svájcban, a kappeli síkon. Ahol a lelkiismeret szabadságáért kezében karddal küzdő Zwingli életét áldozva is így szól: a testet megölhetik, de a lelket nem: Mert a lélek azé, akitől jött: az Atyáé. Az a mártírhalál, az a csendes halott minden prédikációnál hangosabban hirdeti: A lélek az Isten. A testet megölhetik, de a lelket nem! És változik a kép. A reformáció pályája új fejezethez jut. Egy gyenge törékeny férfi, leküzdve a test minden gyengeségét, áll a vele szembe forduló, vad indulatoktól fűtött libertinusok előtt. És gyenge testtel, de szilárd szóval űzi vissza a reá fegyverrel törőkét az Ur testének és vérének szent jegyei elől. S ha kérdeznéd tőle, mi adott neki erre erőt, vagy mi adott neki erőt arra is, hogy felesége halottas ágya mellett is — minden fájdalmat és gyászt lebirva Írjon leveleket messze országokban élő, soha nem látott emberekhez, ő a gyenge testű, erős lelkű Kálvin válaszként felfelé mutat: Onnan jő minden erő. Csak az Isten kegyelmétől függ minden. Mi magunk semmik vagyunk. Soli Deo Gloria! És folytatódik a reformáció története. És mutatja képek hosszú sorát. Beszél csodálatos bátorságról, halált megvető, szenvedésekkel dacoló gyenge emberekről. És minden diadalmas élet és minden jajszavakba fiúit, erőszakos halállal végződő élet egyetlen nagy bizonyságtétel szavát kiáltja felénk, mind arról beszél, ami a reformációnak lényege: hadüzenet és háboruviselés a lélek szabadságáért, az Isten dicsőségéért. És ez a harc, ez a küzdelem talált hősöket, akik dacolva mindennel, — sokszor, úgy látszott még a józan ésszel is — odaadják életüket az igaznak megismert eszményért: a lélek szabadságáért, a megtalált üdvösségért. A sötétségből világosságra vágyódok serege szaporodott, növekedett és szenvedésen, gályákon át, és elbukásokon át is megy előre a maga utján az egyedüli cél: az Isten felé. Ébredjünk fel. Elragadt a képzelet. Szépet álmodtunk. Hát ilyen volt a tegnap? Oh miért nem lehet ilyen a ma is? De nem álom volt ez! Valóság volt. S a ma? Ez, ez az álom, ebből kell felébredni egy áj reformációra, egy új lelki szabadságharcra. Erős hittel, élő hittel. Ne ilyen botorkálás legyen az életünk! Merjünk hinni, merjünk élni! Az emlékezés eltűnő alakjai rámutatnak a szent könyv lapjaira s eltűnésük után is hangzik még felénk sóhajszerü hangjuk: Az Isten dicsőségét munkáljátok, mint mi tettük. Ne elégedjetek meg reánk való emlékezéssel. Tudjátok, hogy ki küzdött mi általunk, kinek voltunk eszközök a kezében? Ő rá gondoljatok s a ma is szebb lesz, dicsőséges, szent élet lesz. j Pap Gábor honvédfőhadnagy, püspök kéziratos verses munkái. A főiskola jubileumának napján a posta Géniből érkezett expresszajánlott küldeményt kézbesített, mely a Református Főiskola Igazgatójának volt címezve. Azt hittem, valami üdvözlő irat lesz, amilyen akkorában külföldről is számos érkezett, de nagy örömömre a levél tartalma sokkal több volt egyszerű üdvözlésnél. A levelet dr. Máday Andor, Európaszerte ismert tudós, jelenleg a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal főkönyvtárosa írta, akinek Istenben boldogult édesanyja, Máday Izidorné született Nagy Linda úrnő, főiskolánknál 10.000 K-s alapítványt tett 1910-ben külföldön tanuló theologusok segélyezésére. A levélhez volt csatolva Pap Gábor későbbi dunántúli ref. püspöknek 180 lapra terjedő, 1849-ben sajátkezüleg másolt verses kötete, valamint Pap Gábornak e kötethez írt kisérő levele. De beszéljenek maguk a levelek. Máday Andor úr levele következőkép hangzik: Génévé, 1931 szeptember 5. A Pápai Református Főiskola Igazgatójának Pápa. Mélyen tisztelt Igazgató Úr! Engedje meg, hogy a Főiskola jubileumán,
