Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1931-10-11 / 41. szám
Negyvenkettedik évfolyam. 41. szám. Pápa, 1931 október 11. DDNÁNTŰLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE .......................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ..................-....................-........ FELELŐS SZERKESZTŐ: DR. PONGRÄCZ JÓZSEF THEOL- IGAZG. PÁPA, FC ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ 1531 október 11. Négyszáz éve ma, hogy a svájci reformáció úttörője Zwingli Ulrik, a reformált szellemű zürichi csapatokkal kivonult a katholikus kantonok túlerőben levő támadó hadsorai elé. A harcosok megingásának láttára a vezérek visszavonulásról kezdtek tanakodni, de Zwingli, aki zürichi tizenhárom éves lelkész működése alatt a város szellemi vezérévé nőtte ki magát és szinte polgármester és vezérkari főnök is volt egy személyben, a szorongatott csapatok támogatása mellett döntött. De a túlerő győzedelmet vett, s Zwingli a csatatéren lehelte ki hősi lelkét. Testének megölésével azonban nem gátolta meg a reformáció munkájának folytatását. Buliinger Zwingli utóda a zürichi lelkipásztorságban tovább folytatja a reformáció munkáját, amely Kálvinban éri el kiteljesedését és lesz világot formáló erővé. A kappeli síkon 1838 óta hatalmas sziklatömbbe helyezett fekete márványtábla hirdeti Zwingli emlékét. Álljunk meg a próféta-hős emlékjele mellett, s gondoljunk vissza hálával Zwingli nevére, munkásságára. Életében, munkásságában megtaláljuk, miként más nagyoknál is: 1. az örök emberit és 2. az időszerűt (a modernet). A Zwing liana legújabb füzetében Farner O. azzal kezdi Zwingli személyiségének jellemzését, hogy nem akar „hős-kultuszt“-! űzni, mert semmi sem bánthatná jobban Zwinglit, mint a nevének dicsőítése : neki ugyanis az volt fontos, mit üzent isten általa a világnak. Személyiségét őmaga nem tartotta fontosnak, s kijelentette: „Ha mindenki elolvasná irataimat, nyugodtan elfelejthetnék a nevemet“. Heves ifjú volt, s így nem volt mentes a hibáktól, ballépésektől, a 16. század egyetemi hallgatói életében sok volt a zaj, nyugtalanság, sokszor előfordult a mulatság, szerencsejáték és az erkölcsi tisztaság törvényének áthágása. Zwingli, a férfi, lehiggadt, megtisztult, megtért és újjászületett. Hosszasan vívódott, míg új emberré vált: négy éven át tusakodik önmagával glarusi lelkészsége idején „eközben megismerte a kétségbeesést, és megtalálta a hitet“. Az Újszövetségbe való belemélyedés vezeti ki a mélységből, miként az Erfurtban és Wittenbergben tépelődő Luthert. Harminckétéves koráig csak könyv volt neki a Biblia, Isten pedig eszme csupán; most megtalálja az Igét, amellyel az élő Isten szól az emberhez. Ráeszmél bűnös emberi voltára, s mialatt súlyos betegségben a halállal vívódik, a testi ember meggyógyul benne, de a régi ember meghal: átadja magát az üdvözítő Krisztusnak. A régi ember szerette a tréfát, vidámságot, ez a vidorság most eltűnik belőle; látszólag komor lesz, de „ezt a szörnyű komolyságot át meg átszövi valami nagyon hatalmas örvendezés, de nem a természeti életből, hanem a kegyelem hite által beléplántálódott öröm.“ így lesz a FŐMUNKATÁRSÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR.TÓTH LAJOS THEOL TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. pihenést is alig ismerő munkának, a keresztyén tevékenységnek embere: Isten szerszáma vagyok, jó szerszámnak kell lennem, s tudnom, hogy e szerszám egykor elkopik és elvettetik. Ez az érzés nem leverő, sőt éppen ez tesz hőssé: „Krisztus ügyéért elhasználódni a legnagyobb dicsőség, s a legédesebb boldogság“. íme az örök emberi Zwingli életében: esendő ember ő is, de tévedések után új emberré lesz, mert megtalálja komoly kereséssel a kegyelem útját. Típus és példa ő, aki világosan beszél hozzánk; int és vonz. 2. Megrázó képet fest Zwingli a Commentarius Előszavában a kor viszonyairól. „ . . . a legkapzsibb emberek szemet vakító sötétségével voltunk megverve .. . Idegen Isteneket fogadtunk be, sokkal képtelenebbeket, mint aminőket bármely nép bármikor tisztelt . . . . . . Mint nyugtalankodnak a fejedelmek majdnem mindnyájan . . . Nem zavar-e fel mindent a hírvágy ? a keresztyén nép mennyi és mily sokféle adónak, járuléknak, dézsmának terhe alatt nyög ... A keresztyén népnek kevélysége, fényűzése felülmúlja mindazon népek e nemű bűneit, amelyek valaha emiatt hírhedtek voltak. Hogy visszatérjünk oda, ahonnan kiindultunk, kénytelenek vagyunk bevallani, miszerint a világ gyökeres javításra szorul: az egész világ romlott, bűnös, szemérmetlen ... Az új ige nem lehet más, mint az Istené, aki mindannyiszor figyelmeztet, valahányszor bűnbe rohanunk, s inig azt meg nem hallgatjuk —■ büntet“. Nem talál-e Zwingli jellemzése a mi napjainkra is, s van-e más orvosság bajainkra, mint amit ő ajánl? Még időszerűbbé teszi Zwinglit az a körülmény, hogy éles harcot kell folytatnia a hitújítás radikálisai, a baptisták ellen, akik azt vallják, hogy a megtért és újrakeresztelt keresztyénnek nincs szüksége semmi felsőségre, hatóságra. Vagyonközösségben akarnak élni, mint egymást szerető keresztyének állam nélkül. Kommunisták és anarchisták ők; s Zwingli nem habozik velük felvenni a harcot. Sorra cáfolja tételeiket, s így szól: „De minek beszéljünk annyit? Van-e olyan jó nép, táplálhatunk-e reményt arra nézve, hogy az emberek oly ártatlanságban fognak élni, hogy vétkezni senki sem fog? Csak akkor szüntethetünk meg minden kormányt, minden elöljáróságot, ha minden bűn kihal, ha többé nem vétkezik senki sem szóval, sem cselekedettel. De ez csak ama jobb hazában következhetik be, itt ebben a világban ilyen ártatlan élet nem lesz soha“. A magánvagyon elvét is megvédelmezi Zwingli, de hangsúlyozza, hogy a vagyont csupán sáfárságra kapja az ember, amellyel úgy kell gazdálkodni, hogy a szükölködőknek is jusson a javakból. Keresztyén államot, keresztyén kormányzást kíván Zwingli, s így ezen a ponton is irányt mutat, s erélyével, amellyel a zavargókon úrrá lett, követésre int. Dr. Trócsányi Dezső.
