Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1931-10-11 / 41. szám

196. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. ■ • 1931.

Az imádkozó Jézus.

Irta és a pápai református theol. akadémia tanévmegnyitó ünnepélyén 1931. évi szeptember 17-én felolvasta dr. Pongrác^ József theol. igazgató. (Folytatás.)

A legelső feljegyzések egyike (Mk. 135. Érdekes e helyre nézve Weiss Bernát cikke Ein Tag in Kaplrnaum, a Heinrici Emlékkönyvben, Leipzig, 1914.) jó bevezetésül szolgál arra nézve, hogy megtudjuk, mi volt Jézus számára az imádság. Itt azt olvassuk, hogy kora reggel, még szürkületkor felkelvén, kiméne és elméne egy puszta helyre és ott imádkozék. Az előző versekben munkával túlzsúfolt napról van említés. Én azt olvasom ki ebből a jelenetből, hogy Jézusra nézve az imádság nem az volt, amit a legtöbb ember ért alatta: valami kérés felbocsátása Istenhez, hanem együttlét Istennel. Akit szeretünk, azzal vágyódunk együtt lenni. Egy ismerősöm beszélte, hogy kis fiát nem találta sehol és végre megtalálta férje irodájában, ott ült a padlón, csendesen játszadozva. Mikor kérdezték tőle, miért mentél be apukához, azt felelte: hogy ott legyek vele. Az igazi imádságban mindig ez a legfontosabb: együtt lenni Istennel. Ágoston annyira szokásává tette ezt, hogy a Vallomások, nem más tulajdonképen, mint hosszú imádság. Isten színe előtt feltárja egész valóját, vágyait, gondolatait, nem rejtegetve semmit. Nem csak azért vágyik a lélek Isten után, hogy ürességét betöltse, hanem hogy kiöntse azt, amivel szive telve van.

Azt is megállapíthatjuk Márk adatából, hogy Jézus, bármennyire valóság volt is rá nézve az élet minden pillanatában az Atya, mégis szükségét érezte annak, hogy mikor még nem ébredt fel a világ, nem kezdődött meg a harc, már akkor elvonult a magányba, hogy ott egyedül legyen Istennel. Luther irja, hogy sok a dolga és ép azért az nap a rendesnél tovább társalog Istennel. Biztosra vehetjük, hogy Jézus is azért ment el korán reggel távol a házaktól, mert tudta, hogy az elmúlt nap után megint nehéz munka vár reá. Aki emberekkel foglalkozott, az tudja, minő fáradsággal jár egész nap az emberekkel egyénenként foglalkozni.

Jézusnak tehát szüksége volt a magányra, úgy az időt, mint a helyet tekintve. A kora reggel és az éjszaka volt az Ö csendes óráinak az ideje. Egyik adat szerint egész éjjel imádkozott. A hely magányát pedig ott találta fel a természet ölében. Csak az érti meg Jézus szokását, aki maga is megtapasztalta valaminő mértékben, minő csodálatos hatással van a természet az emberi lélekre. Egyszer utaztam végig az Alföldön és kinézve a robogó vonatból, elfogott a gondolat, minő csodálatos az Alföld egyenessége. Oda tért a gondolatom az Örökkévalóhoz, a szabadság, a nyíltság, az egyenesség Istenéhez s könnyebb volt hinnem Istenben, mert a természet segített a gyönge léleknek. Alles Vergänglich ist nur ein Gleichniss ! Sok ember megtalálná önmagát, ha rá jönne arra, hogy mily közel van az Isten. Ha nem tud elvonatkozni a munkától, vagy a gondoktól a közvetlen környezete következtében, tegyen pár lépést és kint lehet a szabad természetben.

De Jézus nemcsak a magányban imádkozott. Ismerte a társaságban való imádkozást is. Olvassuk, hogy két-három tanítványt maga mellé vesz és velük együtt imádkozik. A 12 mintegy család volt körülötte és Ő szorgalmasan gyakorolta a házi istentiszteletet. Ismerte az együttes imádság értékét is: „Ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön, minden dolog felől, amit csak kérnek, megadja nekik az én mennyei Atyám“. (Mt. 1819.) Az egyesült imádság olyan formán hat a lélekre, mint a társalgás az elmére. Sok ember elméje,

amikor egyedül van, nagyon lassú mozgású és alig lehet belőle valami gondolatot kicsalni. De amikor valakivel találkozik és beszédbe elegyedik, átváltozik, egyszerre mozgékony és bátor lesz, tűz be jön és oly eszméket vált ki' belőle a társalgás, hogy maga is meglepődik. így van az, amikor ketten vagy hárman jönnek össze (Mt. 18J0), hogy imádkozzanak; az egyiknek az imádsága tűzre lobbantja a másiknak a lelkét is és a másik újabb magaslatokra vezeti társát is.

Az imádság alkalmai megszámlálhatatlanok, lehetetlen volna őket összegyűjteni. Az életet nem lehet teljes pontossággal leírni. Jézusnak is kétségkívül minden nap meg volt a maga indoka az imádságra, mint ahogy nekünk meg van, de mégis néhány oly alkalom, amikor imádkozott, igen sok tanulságot rejt számunkra.

1. Azt találjuk, hogy különösen imádkozott olyankor, amikor életének valamely elhatározó lépése előtt állt. Egyike a legfontosabb lépéseknek, amelyeket valaha tett, az volt, amikor kiválasztotta a tanítványok seregéből a 12-t, hogy legyenek az ő apostolai. Ettől a ténytől függött a keresztyénség egész jövendője. És mit csinált Ő a nevezetes esemény előtt?: „És lön azokban a napokban kiméne a hegyre imádkozni és az éjszakát az Istenhez való imádkozásban folté el és mikor megvirrada, előszóiítá az ő tanítványait és kiválaszta azok közül 12-t, akiket apostoloknak neveze“ (Lk 6. 12-13.). A választást egy egész éjtszakai imádkozás előzte meg, mert a választás olyan nagyfontosságú volt mind rá, mind azokra, mind az egész világra nézve. Ugyancsak hasonló előkészületet tett akkor is, amikor először közölte tanítványaival, hogy neki szenvednie és meghalnia kell (Lk 9. 18-22.)Jézus tehát, amikor valami nehéz kötelesség várt rá, akkor különösen imádkozott. Amint Stalker mondja gyönyörű elmélkedéseiben (Imago Christi, London, 1889, 135 — 136 1.) „vájjon nem egyszerüsítené-e nehézségeinket, ha mi is hasonló módon támadnánk meg azokat-? Végtelenül megélesítené az értelmi belátást, amellyel a problémáinkba behatolunk és megerősítené a kezet, amellyel a kötelességet végre akarjuk hajtani. A lét kerekei simábban forognának és. szándékaink sokkal biztosabban jutnának kijelölt céljukhoz, ha minden reggel szemlét tartanánk a kötelességeink felett Isten előtt.“

De Jézus nemcsak a nagy események előtt, hanem utánuk is imádkozott. Ez megint oly lecke amit ha nem tanulunk meg, igen veszedelmes helyzetekbe juthatunk. Amikor valami nagy munkát végez az ember nagy erőfeszítése árán, a kisértő azt mondathatja velünk, mi már elvégeztük a magunk részét, többet nem tehetünk. Sok ember azt szeretné ha valami nagy győzelemmel tudná nyilvános pályáját befejezni és akkor ottan a tömeg tapsai között visszavonulhatna. Mert a kivívott győzelemmel dicsekednék azután egész életében, azon élősködnék. Jobb ha Jézus iskolájának az utasítását fogadjuk meg, Jézus nem dicsekedett, nem vonult vissza, hanem új erőt gyűjtött az új szolgálathoz azzal, hogy Istennel társalgóit. .. .

(Folyt, köv.)

— Adakozás a pápai templomra. Jezerneczky József és neje Csajthay Zsuzsánna pápai lakosok 200 pengőt fizettek a pápai templomra. Megható volt látni, amint egy szép, fehér kendőből kirakta, egyenként kiolvasta a szegény asszony az éveken át összerakosgatott ezüstpénzeket. A templomra gyűjtögette és most könnyezve letette a legszentebb oltárra. íme: a szeretet hosszútűrö és — soha el nem fogy. . ;