Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1931-09-06 / 36. szám

1931.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

155. olda.l

Igen érdekes megfigyelni, hogy a nők részéről a támogatás főleg az iskolának abban a korszakában, lesz jelentős, amikor az iskolafenntartó egyház nehéz viszonyok közé kerül. Mintha itt is érvényesülne a régi mondás: teher alatt nő a pálma. Bizonyára, ha megvolnának a pápai református egyház legrégibb jegyző- és anyakönyvei és ha az iskola irattárát nem érte volna annyi veszteség az Adásztevelre kiköltözés előtt, akkor a névsor sokkal bővebb volna, mert egész bizonyos, hogy mindig voltak kegyes Thábiták városunkban, akik nemcsak a közönséges szegényt látták meg, hanem a foltos ruhában, lyukas cipőben járó diákokat is és szívesen jöttek a szegény sorsban lévő múzsafiak felsegítésére.

Mável a XVIII. századból, hála dr. Tóth Endre barátom évekre terjedő kutatásainak, aki nekem is a következőkben nagy segítségemre volt, már részletes adataink vannak, itt nevekkel is bőven szolgálhatunk. Ez a század a folytonos vérveszteség, egy darabig a teljes elnyomatás korszaka volt egyházra és iskolára egyaránt. Ebben a században, mint az azelőttiekben is a pápai gyülekezet asszonyai voltak azok, akik sorban főztek a diákoknak. Ez maga nagy segítség volt, de ezenkívül még pénzt is adományoztak. 1715- ben Komáromi Kata elvállalja, hogy a pápai iskola egyik praeceptorának fizetését, 10 tallért élete végéig ő fizeti. 1721-bien Pordán Eőri Ferencné Szily Erzsébet az egyháznak házat, a prédikátoroknak, Kövesdi János iskolatanítónak, az öreg diákoknak, neutralistáknak s mendikánsoknak is végrendeletében pénzt hagyományoz. Kövesdi János még ékszert is kapott. 1723-ban özv. Szabó Péterné Somogyi Ilona a scholabeli öreg diákoknak, neutralistáknak s a nyo,morgó mendikánsoknak pénzt hagyományoz.

1724-ben özvegy Pablényi Jánosné Sáfrány Kata végrendeletileg hagy az iskola szükségeire hat vég szűrt, melynek fele árából professzor Ujváry András, a diákok, neutralisták és mendikánsok is részeltessenek, fele ára pedig az iskola közszükségeire, könyvekre, vagy valamely közelebb való szükségre fordíttassék. 1732-ben Telekesi Török István özvegye Komáromi Kata a pápai ref. egyháznak 4000, a professzornak 50, az öregdiákok és neutrálistáknak 100 frt. alapítványt tett. Ennek az alapítványnak, mely a soproni liceumhain tanuló, Pápáról ment három református diáknak szólt, különösen nagy jelentősége lett akkor, amikor az iskola csak algimnáziumi jellegű volt. Ennek segítségével mentek el főgimnáziumi ta,nulmányaikat folytatni Sopronba diákjaink.

1735-ben özvegy Iváncsi Jánosné Hágó Ilona gyertyákat osztat ki a diákoknak, amiknek bizonyára megörültek, mert korán kellett felkelniük.

A budapesti 'theologia Ráday-könyvtárában érdekes levelet talált dr. Tóth Endre 1737-ből, melyben Szoboszlai István iskolatanító és Kálnai Ferenc szenior Ráday Pál kegyes özvegyét, tekintetes, nemze,-* tes Kajali Klára asszonyt, »nekik kegyes Patronájukat« keresik meg segélykérőlevelükkel Pécelen (Rádaykönyvtár 506. szám 4°). Tulajdonképen nem más ez a levél, mint supplicationalis patens, amilyennek egy példányát 1725-ből közölte Kis Ernő, a főiskola történetének nagyérdemű megirója, műve 95—6. lapján. Ilyen leveleket adtak a diákoknak már 1634-ben, aminek ta [nagykőrösi városi számadáskönyvekben találhatjuk nyomát. Az útra kelt, segélykérő diákok ezzel igazolták magukat útjukon a gyülekezeteknél és pártfogóknál. A Rádaynéhoz írt segélykérőlevélben bizalommal kérik a nagy asszonyt: »Midőn a kegyelmes

Úristen a maga szent áldását megmutatta a Tekintetes Asszonynak, azért azon áldásnak avagy csak legkisebbik részecskéjét ne sajnálja Istennek bemutatni és ezen tövissek közé tétetett Pápai Rfta Oskolának felsegéllésére fordíttatni, amely is az ő régi, jó, kegyes diákjaitul és táplálódul megfosztatván, kényteleníttetett az Isten háza szomorú sorsán és külső szükségein szánakozó híveket ez Rákosi János és Nagy András alázatos követei által megtalálni, midőn azért ezen gyámoltalan veteményes kertnek követei a többi adakozó hívek között a Tekintetes Asszonyt is megtalálják, méltóztassék őket venni jó szívvel és általuk a megnevezett úr örökségéhez Istentől ingyen vett javaiból e mostani szűk időhöz képest tiszta szívből származott vidám és illendő alamizsnálkodással lenni ne tartsa kicsiny dolognak...« Az ilyen szupplikánsok bejárták az egész országot és nemcsak kitűnő anekdotákat és új nótákat hoztak haza, hanem gyűjtöttek gabonát, pénzt az iskolának és szereztek maguknak emberismeretet, tapasztalatot, helyzetekben miként találják fel magukat, hogy érintkezzenek különböző állású, rangú és jellemű emberekkel. Ez a szupplikáció lényeges részét képezte a kollégiumi nevelésnek, mert ez valósággal az életre nevelt. Szereztek az ifjak az egész országra kiterjedő ismeretséget, összeköttetéseket; sajnos, hogy a modern világ ezt a szép szokást megszüntette az összes kollégiumokban.

1741-ben Komáromi Zsuzsánna hagyományoz kisebb összegeket a pápai iskola tanítónak és a diákoknak. 1746-ban Gyulai Ferenc generálisné Bánffy Mária 40 frt. segélyt küld a kollégiumnak.

Hogy mennyire szükség volt a támogatásra ebben a korszakban is, mutatja az a körülmény, hogy egy 1737-ből való kimutatás szerint az iskola 100 növendéke közül 20 volt az öregdiák, 53 a klasszista, 27 pedig szolgla volt, aki abból élt, hogy a többieket kiszolgálta a bentlakásban. Ezek voltak, akik takarítottak, söpörtek és pedig naponta kétszer kellett !az iskolában minden szobát kisöpörni; ezek hordták a vizet, ezek fűtöttek be s szolgálataik fejében ingyen tanulhattak.

A női szemek meglátnak olyant, amit a férfiak nem vesznek észre. Ezért ad Kappanyos Istvánná Lukács Panna asszony 1748-ban »Isten anyaszentegyházához s annak szolgáihoz viseltető buzgóságából... a nőtelen mester számára egy abroszt, két asztalkeszkenőt, egy kendőt, két vánkoshéjjat, egy felsőlepedőt, egy alsó lepedőt«. (Dr. Tóth Endre adata a pápai ref. egyház számadáskönyvéből, 1748 márc. 18), Azok a női szivek, amelyek oly csodás szépségű úrasztali térítőkkel ajándékozták meg a pápai gyülekezetét, ime gondoltak a szegény nőtlen tanárra is. Ezzel a Kappanyosné-féle adománnyal még egyszer találkozunk, az 1761-iki jegyzőkönyvben, amelyben azt olvassuk, hogy mivel a professzor megházasodott, a végrendelkező meghagyása szerint ez ágynemű neki többé nem jár, azért hozattassék be tőle.

1753-ban kapta az iskola és az egyház is egyik legnagyobb adományát, a Szondy-Kenessey alapítványt. Szondy Zsuzsánna életének sok részlete nincs felderítve, azt sem tudjuk, hogy hol ismerkedett meg férjével, Kenessey István urammal. Az egyik elbeszélés szerint losonci lelkészné volt, de férje Chernél Gábor vagy meghalt, vagy elvált tőle. Kenessey mint kuruc katona Losoncon is járt és akkor ismerkedett; meg az özveggyel és 1709 nov. 9-én el is vette feleségül. Szondy Zsuzsánna atyja Szondy János, anyja