Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1931-07-19 / 29. szám
124. oldal DUNÁNTÚL! PROTESTÁNS LÁP. 1931. tott szegény embernek felkiáltása: Lehet, hogy van Isten, de az nem jó, hanem csak gonosz Isten lehet, ha mindazt tűri, ami a világon végbemegy. (Keeble.) Testvéreim! Ha betévedt volna közénk ma este egy elbeszélés- vagy regényíró, bizonyára a legjobb ismerettel állíthatta volna ki mindnyájunkról a szegénységi és egyben erkölcsi bizonyítványt: szegény, de becsületes népek! Ha Agur fohászkodva emeli fel a szivét, bizonyára elfogad minket is az imaközösségébe, hogy vele együtt fohászkodjunk a két nagy véglet szírijei és szakadékai közötti helyes eligazodásért. Azt hiszem, hogy az a gondolat, mely összehozott ma este minket, már meg is gazdagított, anélkül, hogy megrontott volna. Szeretetvendégségünkön és szeretetvendégségünkről a kevésből sokat akarunk adni, mert a kevéshez, amit adhatunk, önként, jó szívvel odaadjuk a szivünket is. Másokat akarunk szolgálni és másokkal együtt, megelégedett szivekkel összedobbanva akarjuk az Isten országát szolgálni. Nem anyagi jólét amire vágyunk, hanem az a kívánságunk, hogy anyagi nehézségek soha meg ne akadályozzanak minket lelki céljaink elérésében. Az anyagi dolgokkal való élésnek és az anyagiak felhasználásának eszményivétételét sehol és soha jobban el nem érhetjük, mint a mi szeretetvendégségeinken, mikor mindent, amink van és azon felül még örvendező szivünket is felajánljuk Jézusnak és az Ő kicsinyeinek szeretetére és szolgálatára.* * A pápai Ref. Nőegylet szeretetvendégségere. Dr. Incze Gábor. A keresztyénség unió mozgalmának a jelenlegi helyzete. Az oekumenikus konferenciák mindenütt nagy visszhangra találtak. El kell azonban ismerni, hogy magának a mozgalomnak nem sikerült erősen megszerveződni. Nehéz közös akciókra lépni olyan mozgalomban, amely a ker.-ség több ágát akarja összehozni. A mozgalom folytatására megválasztott bizottság, mely később oekumenikus tanács nevet vett fel, a maga évente változó elnökével nem képez könnyen kezelhető szervezetet. Épen ezért a chexbresi ülésén (1930 aug.) a mozgalom szervezetének újjáalakításához járult hozzá az oekumenikus tanács, mely szükségessé teszi minden országban a nemzeti szervezetek megalakulását. Mik a jelenlegi eredmények? Történt-e már valahol közeledés gyakorlati téren, vagy elvi kérdésekben? Egyik nagy eredmény a genfi szociális kutatások intézménye, mely a nemzetközi munkaügyi hivatal megállapításainak a segítségével kutatja, hogy a faji és osztályharc legapróbb kérdéseiben milyen magatartást kell tanúsítania az egyháznak. A konferencia szellemének a hatása érezhető a két skót presbiteri egyház 1929-ben történt edinburghi egyesülésében, amely egyházak mindezideig külön dolgoztak missziói területeken is. Ugyancsak rövid időn belül az angolországi methodizmus három ága fog egyesülni. A délvidéki misszióban szintén egység készül az anglikán és a nem konformista egyházak között. Fontos eredmény a tények megállapítása, amelynek alapján különösen két dolgot kell hangsúlyozni: először is, hogy az interkonfessionalismus a vallás minimuma, mig az esetleges egységnek a célja: teljesség, a maximum s ebből folyik a második tétel: először a lelkekben kell megvalósítani az egységet s csak azután lehet szó szorosabb külső egységről. A római pápa már 1927-ben kifejtette álláspontját az unió törekvésekkel szemben. A »Mortalium animos« encyklikában megtiltja híveinek a »pankeresztyén« nem katholikus mozgalmakban való részvételét. Kívánja bár, hogy a keresztyének között a szeretet uralkodjék, de szerinte a szeretet csak a tanok közösségében lehetséges. Róma szerint csak egyetlen út van az egyházak egysége felé: visszatérés a római egyház kebelébe. Az encyklika ellen erős támadások hangoztak el minden egyház részéről. Az a felfogása, hogy a szeretet csak a »tanokban összefoglalt« hitből jöhet és minden dogma egyformán a kijelentésből származik, »az egyház iránti közönyösségnek, pogányságnak és atheizmusnak lehet melegágyává«.1 A protestantizmus számára pedig legfontosabb, az egyházak uniójánál is fontosabb kérdés az, hogy megmentse a lelki kincseit. Első követelménye az, hogy az élet központja továbbra is a keresztyén hit maradjon s a külső formáknak a belső élet ne legyen alárendelve. Épen ezért számára az egység a lelki elmélyedéstől függ. A kálvinizmus jelenlegi megújhodása és a barthi theológia nem áll úgy ellentétben az uniótörekvésekkel, mint ahogy egyes theológusok (pl. Maurice Neeser) igyekeznek azt feltüntetni. Kálvin egyik legnagyobb hive volt az egyházak uniójának. Nagy erőfeszítéseket tett Zwingli és Lutherrel való kiegyezés érdekében. »Nem kell elszakadni bármilyen szétágazás miatt sem« (quaelibet dissentio) írja 1539 május 19-én. Aláhúzza Chrysostomus gondolatát: »a mi filozófiánk alapja ,az alázat« s jelmondata volt, hogy a békéért el kell viselni mindent és mindazt, ami elviselhető. Kálvin átfogó lélek volt s ő az egész emberiséget nézte. Tény, hogy az oekumenikus konferenciák szelleme a »keressétek először az Istennek országát« elvben domborodott ki s Barth Istenországa fogalma eschatologikus, azaz hirdeti, hogy a gonoszság pillanatnyi győzelmének meg kell előznie a jónak a győzelmét s ezt a háborúk siettetik. De ez nem mond többet, minthogy a földön minden csak a relativitás szemszögéből tekinthető s egyedül Isten abszolút, aki mindenben szuverénitása számára tartja fenn a döntést. S ha az ember lelkében végtelen kötelességek érzése mellett azok betöltésére való képtelenségének a tudata ébred is fel, mégsem ragaszkodunk ez utóbbihoz, mert kiölné azt a felelősségtudatot, amellyel Istennek tartozunk. E sorok írója megkérte Wilfred Monod párisi lelkész és theol. tanárt, az unió mozgalmak egyik legkimaslóbb vezérét, — bár a francia ref. egyház nem kálvini irányzatához tartozik — hogy a Dunántúli Prot. Lap számára foglalja össze véleményét a kálvinizmusnak ebben a mozgalomban elkövetkező szerepéről. A következőkben adta: »A kálvinizmus miszsziója sokkal reálisabb ma, mint valaha is volt. Nem tulajdonítok ugyan Kálvin tanítása minden részletének azonos értéket. Pl. meg vagyok győződve, hogy az oeekumenikus kongreszuson a predestináció dogmája képtelen egyengetni az egyházak közeledésének az útját. De viszont a legszilárdabb bizalommal viseltetem a kálvinizmus alapprincipiumai jövendő diadala iránt. Következőleg sorolom el őket: 1. Vallásos princípiuma: az isteni kegyelem hit által van megragadva s a Szentlélek bizonyságtétele által igazolva. 2. Morális princípiuma: bűnbánat, erkölcsi tisztaság, az életben való feltétlen fegyelem, jó magaviselet által felfokozott istenfélelem. 3. Egyházi princípiuma: a szertartás nem materializált, nem mágikus és nem nélkü-1 Bertrand: Protestantisme 1931. 222 1.
