Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1931-07-19 / 29. szám

Negyvenkettedik évfolyam.

29. szám.

Pápa, 1931 Julius 19.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE

•.................................................................. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. -.................-...........................................

FELELŐS SZERKESZTŐ: DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL IGAZG. PÁPA, FÖMUNKATÁRSÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEC L FŐISKOLA, Ah 1HEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK.

Agur fohásza.

Szegénységet vagy gazdagságot ne adj nékem, táplálj engem hozzám illendő eledellel. Hogy megelégedvén meg ne tagadjalak és azt ne mondjam : Kicsoda az Úr ? Se pedig megszegényedvén ne lopjak és gonoszul ne éljek az én Istenem nevével.

Péld. 30., 8—9.

Csak egyik oldalát világították meg ennek a bibliai résznek a regény- és elbeszéiésirók, mikor hőseik közül egyiket vagy másikat így jellemezték:: »szegény, de becsületes ember«. Nehéz problémának kell lennie annak valóban, hogy valaki szegénységében is becsületes maradhasson, különben nem kellene különös nyomatékkai hangsúlyozni, hogy szegény, de ugyanakkor becsületes is. Az Ige tartalmának másik oldalát már nehezebben merjük nyíltan tételbe foglalni, azt, hogy gazdag úr, de becsületes. Nem merjük nyíltan kimondani, azonban kisebb vagy nagyobb bizalmas körben barátok vagy családtagok, ha valakinek elhelyezkedéséről, anyagi boldogulásáról beszélnek, egy keserű mosollyal vagy félreismerhettlen kézmozdulattal hej de sokszor erősítik meg egy olyan világban, mikor csaknem mindenki nem a jövedelméből, hanem a mellékkeresetéből él, hej de sokszor erősítik meg azt, hogy a gazdagnak épolyan nehéz becsületesnek maradni és úgy élni, mint amilyen nehéz a szegénynek!

Agur, akitől felolvasott Igénk való, azért fohászkodik, hogy a végletektől: a földre sújtó szegénységtől és a mérhetetlen gazdagságtól mentsen meg mindenkit az Isten. Ahelyett azonban,, hogy a nagy végleteket kikerültük volna, manapság mindkettőnek az áldozatai vagyunk. A fenyegető ellentétek soha sem voltak talán kirívóbbak, mint ma. Arról le kell mondanunk, hogy mindenki palotában lakjék és a világ minden gyümölcse asztalára és minden kincse az ölébe hulljék. Nivellálni a legmagasabb hegycsúcsokhoz nem lehet a völgyeket. Krőzussá ésl dollárkirályokká nem tehető a világon mindenki. Te kell mondanunk a másik kiegyenlítési műveletről is, hogy a legideálisabb élet a paraszti életsor, melyet a jasznaja-poljanai bölcs ajánl a világnak. A tolsztoji elgondolás, az igényeknek kioltása és eldugaszolása megtörné az életlendületet, eltemetné a kultúrát és a civilizációt. Amig a mérhetetlen gazdagság elpuhít és megront, addig a primitiv életviszonyok szegénysége elvadít, kegyetlenné tesz és a barlangi embernek husáng-erkölcstanát jelenti.

Nagyon akadémikusszinű lenne azonban minden mi fejtegetésünk, ha csak arról szólanánk, hogy mi esik jobban az embernek: a szegénység vagy a gazdagság, mert kétségtelen, hogy télnek idején jól fűtött teremben kellemesebb az élet, mint rozoga vityilóban, tiszta ruhában járni jobb, mint kopott-foídott rongyokban, jobb tudni, hogy gyermekeink számára

biztos a jövendő, mint aggódni amiatt, hogy vájjon holnap lesz-e betevő falatjuk. Nem vitás tehát, hogy az anyagi javak: javak, melyekre mindenki vágyik, aki magát, hozzátartozóit, hazáját, egyházát biztosítani akarja a jövendő minden meglepetései közepette is. Agur fohászában sokkal fontosabb és súlyosabb kérdésről esik szó, arról, hogy az embernek a jellemét mennyire emeli, illetőleg milyen mértékben veszélyezteti a gazdagság vagy a szegénység. A gazdag ember mindenhatónak tartja magát, pénzével mindent és mindenkit meg akar vásárolni, biztosítja magának a korlátlan szabadságot és független uralmat. Parányi lépés kell ahhoz, hogy dölyfében, gőgjében odavágja: Kicsoda iaz Úr? Mi közöm nekem Hozzá? Nekem ugyan ne parancsolgasson!... A szegény ember ezzel szemben mérhetetlen nyomorúságában, tehetetlenségében, éhségében és fázásában olyan könnyen nyitja fel mások zárait, hogy erőszakos úton szerezze meg magának azt, amit felebaráti szeretetből elfelejtett neki nyújtani a társadalom: kenyeret, meleget, munkát és életet.

Agur nem Ítél, nem mondja, hogy ki a hibásabb és melyik a vétkesebb, hanem imádkozik, felemeli a szivét, mert érzi, hogy önmagában az ember képes mind a két végletre, a körülmények diktálása szerint. Ne higyjék a földhöz ragadt szegények, hogy ők jobbak lennének, mint azok, akik ellen ma elégedetlenkednek, ha a helyükbe kerülnének és ne higyjék a hatalmasok, hogy ők nem követnének el kétségbeesett helyzetükben olyan lépéseket, melyek magukkal vonják az igazságszolgáltatásnak büntetését. Agur érzi, hogy az ember olyan, mint a viasz, kit a körülmények formálnak, magunk :nem vagyunk képesek magunkat alakítani, azért emeli fel szivét, hogy nyúljon le ahhoz Isten és tulajdon kezével formáljon minket.

Vallási tekintetben nem fontos, hogy szegény-e az ember, vagy pedig gazdag. Jézus nem mondja, hogy a gazdagok nem jutnak be a mennyeknek az országába, hanem csak azt mondja, hogy a gazdagok nehezebben mennek át oda, mint a teve megy át a tű fokán. A gazdagságnak olyan kinövései, túlsúlyai vannak, melyektől nehéz szabadulni, nehéz levetni a gőgöt, elbizakodottságot, megelégedettséget, mely annyira ellentéte a lelki szegénységnek, az örök sóvárgásnak és szomjúhozásnak. A szegény embernek testi éhsége és az ehhez hasonlói lelki éhsége kétségtelenül nagy mozgató erő. A többrevágyás és nagyobbraemelkedés, ez a lendítő ereje az emberi fejlődésnek és haladásnak. Ezt a felfelé vágyakozást össze kell kapcsolni Istennek lehajló és segítségünkre siető kegyelmével !

Az Istennel való kapcsolatot épúgy széttörheti a gőgös gazdagnak istenellenes viselkedése, mint az ebből fakadó, szegények részéről meginduló istenkáromlás. Milyen rettenetesen hangzik a földre suj-