Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1931-01-11 / 2. szám

Negyvenkettedik évfolyam

Pápa, 1931 január 11.

2. szám.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE----- - - —— MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. — -FELELŐS SZERKESZTŐ : FONORÁCZ JÓZSEF THEOL IGAZQ. PÁPA, FŐ- .A, FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK.

A keresztyén misszió indító oka és célja*

Sokan félreértik, hogy miért végzünk keresztyén missziót és hogy tulajdonképen mit is csinálunk. Sok oldalról és forrásból illeti nagyon szigorú kritika a misszió íegész kérdését. Ami engem illet, szivesen veszem ezt a kritikát. Ha van létjogosultsága annak, amit csinálunk, akkor nem fog ártani neki a kritika; ha pedig nincs, jobb ha ez minél hamarább kiderül.

Elneveztek minket nemzetközi fogadatlan prókátoroknak. Keleten hittel kalmárkodóknak, lázas egyházi embereknek, akik megkerüljük a földet és a tengert, csakhogy valakit a mi hitünkre téríthessünk. Más oldalról az a kritika ér, hogy faji felsőbbségi tudatunkat elégítjük ki azáltal, hogy más népek hasznos szolgálatára megyünk, mi vagyunk az imperiálizmus barátságos oldala, elől megyünk mi és az iskolák, kórházak és emberbaráti munkáink nyelvén beleszólunk a viszonyokba, utánunk pedig jön az imperializmus s a birodalom nevében elfoglalja az előkészített helyet, vagy a kapitalizmus veszi át és zsákmányolja ki azt a területet, melyet rettenthetetlen misszionáriusok nyitottak meg. Ismét azt mondják, bizonyos szellemi impertinencia kell ahhoz, hogy valaki egy olyan néphez menjen, amelyik egy Gandhit, vagy egy Tagoret adott a világnak. Sőt azt is hallhatjuk, hogy az egész missziói munka voltaképen csak egy nagy tévedés, mivel a nem keresztyén kutatók szerint Jézus utolsó parancsa, hogy menjünk el és minden népnek hirdessük az evangéliumot, — betoldás, s így az egész misszió egy téves eszmén alapszik.

Mindezek komoly kritikák; igazságosan és becsületesen keli velük foglalkoznunk. Ha a misszió ügye igényt tart a jövőben is az egyház érdeklődésére és szeretetére, akkor ezt az ügyet értelmileg is tisztáznunk kell, mert ami nem ragadja meg az értelmet, az nem fogja sokáig hatalmában tartani a szivet sem. E mellett legyen szabad megjegyeznem, hogyha a keresztyénséget nem érdemes terjeszteni, akkor arra sem méltó, hogy megtartsuk azt. Ha nem tudjuk továbbadni, nem is tudjuk megőrizni.

A múltban érvényes indítóokok közül, ma már egyik-másik érvényét vesztette. Azokban a napokban, amikor én misszionárius lettem, az a gondolat uralkodott, hogy a pogány világban az emberi lelkek nagy zuhataga ömlik alá a kárhozatba s mi azért vagyunk, hogy minél többet megmentsünk közülük. Akár helyes volt ez a gondolat, akár nem, többé nem szerepel a külmisszió indító okai között. A háború végén az volt az általános felfogás, hogy a világ bajainak csodaszere a demokrácia és Amerikának, mint a de* E. Stanley Jones Krisztus India ország útján c. kötetéből.

mokratikus ideál megtestesítőjének az a feladata, hogy a keresztyénségtől áthatott demokráciát az egész világon elterjessze. A Methodista Centennáriumot és az Egyházközi Világmozgalmat életrehivó gondolatok jórészét ez a szellem hatotta át. Most látjuk, hogy a demokrácia, akármilyen eszményi is, nem csodaszer a világ betegségei ellen, mert az emberi életet megbénító bűnök ép úgy virágoznak a demokrácia mellett, mint az önkényuralom alatt. Egy gondolkodó hindu elolvasván Bryce: Modern demokráciák cimü könyvét, letette és barátjának azt mondotta róla: »Végeredményében a demokrácia csak ideál és addig sohasem fog megvalósulni, mig istenorszá^ga el nem jön a földre úgy, ahogy meg van a mennyben«. Nekünk a demokráciánál mélyebbre kell hatolnunk.

Volt idő, mikor sokan azt gondolták, hogy azért vagyunk Keleten, hogy azt általában nyugatosítsuk. Élénk emlékezetemben van egy húsz év előtti előadás, melyet egy kiváló keresztyén szerkesztő tartott a következő sorok alapján:

»Az éj sötétjéből a vil4g a világosság felé halad. Hajnalodik mindenfelé.«

Az egész előadás, annak előszámlálása volt, hogy Bombayban villamos kocsik, Afrikában amerikai ekék vannak s Japánban európai ruhákban járnak. Ez jelezte azt, hogy »hajnalodik mindenfelé«. Őszintén megmondom, nem nyújtanám ki a kezemet sem azért, hogy Keletet nyugatosítsam, de bízom abban, hogy életem odaáldozására is volna erőm, csakhogy keresztyénné tehessem. Nem tudom elég világosan kifejezni, hogy ez a két dolog nem hasonló jelentésű. A világháború alatt mintegy kísérteties villanáson keresztül, megláttuk, hogy a mi civilizációnkból még sok minden pogány. Valaki egyszer így imádkozott: Szeretném látni a világot egészen leplezetlenül! [gén! Mi láttuk azt leplezetlenül és pogány múltúnk zord formái meredtek felénk a mélyből. Az a pogány múlt külsőleg ragyogó civilizációnk felszín alatti életéből sok mindent tartott irányítása alatt. Modern városaink kendőzetlen arcának látása kigyógyítana könnyelmű optimizmusunkból. Nem, a pogányság nem olyan valami, amiről a térképre mutatva, azt mondhatjuk, »itt van« és »ott van«, mert nem földrajzi adat, hanem szellemi valóság. A világ mindkét felén a gondolkozás, a szándék és a szellem hatalmas területei még mindig po~ gányok. Pogányság egyaránt lehet Keleten és Nyugaton.

Mindezideig nincs »keresztyén nemzet«; vannak krisztianizált egyének és csoportok, de egyetlen nép közösségi élete sem nyugszik Jézus felfogásán. Krisztianizációnk csak részleges. Ez nem jelenti azt, hogy mi nem értékeljük a megtörtént krisztiánizációt s nem vagyunk hálásak iránta, csak azt jelenti, hogy bár nem vagyunk vakok azzal a ténnyel szemben, hogy valószínűleg a mi civilizációnk a legjobb az eddig fel-