Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1930-02-16 / 7. szám

Negyvenegyedik évfolyam.

7. szám.

Pápa, 1930 február 16.

DÜNÁNTŰLI PROTESTÁNS LÁP

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE

• ....................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. —— FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. IGAZG. PÁPA, FŐ- .» FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL,

ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. «3® TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK 1NTÉZENDŐK

Mit jelent a „világmisszió“ gondolata?*

A megdicsőülés hegyén a tanítványok szeme elől eltűnt az egész világ „és mikor nagy hirtelen körültekintének, senkit sem látának többé maguk körül, egyedül a Jézust“. Boldog elragadtatással szólották: „Jó nékünk itt lenni!“ Hajlékot szerettek volna építeni s a világtól elszakadva, egyedül és kizárólag a megdicsőült Krisztus fényes orcájának szemléletében óhajtottak volna élni. Jézus azonban szól: Keljetek fel! s leparancsolja őket ismét a nyomorúságok völgyébe. A keresztyén élet gyökerében misszió, küldetés. A keresztyén egyház gyökerében missziói egyház. A keresztyén theológia gyökerében a misszió tudománya. „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.“ Ezekkel a szavakkal vezeti be Jézus missziói parancsolatát. A keresztyén életet, a keresztyén egyházat és a keresztyén theológiát azzal a misszióval ruházta fel, hogy minden személyes életerőt, minden közösségi erőkifejtést és minden tudományos igazságot, mint az igazi hatalom forrásait, mind az Ö királyságának a szolgálatába kell állítanunk. Mindannak, amit mi „keresztyéninek nevezünk, mind ki kell lépnie önmagából, a saját élete síkjából s önmagán túleső feladatok szolgálatába kell állania. Sem a személyes élet, sem az egyházi élet, sem a tudományos élet nem öncélú élet. Hogy menynyire nem az, azt letagadhatatlanul igazolja az a tény, hogy a keresztyénség akkor kezdett válságba jutni, amikor, különböző befolyások elfogadásával, az élet elkülönített provinciájává vált. „Vallásos“ életté más életkörök mellett, „egyháztársadalmi“ életté, más társadalmi közösségek mellett, sajátos „világnézeteié, más világnézetek mellett. Krisztus nem az élet egy részét, nem a világ egy darabját, nem az igazság egy sugarát, hanem az egész életet, az egész; világot, az egész igazságot kívánja és követeli az Ő királysága szolgálatába állítani. Nem keresztyén élet az, amely a boldog élmények élvezetében, elragadtatott látások szemléletében, vagy misztikus elmélyülések bensőségességében éli a maga életét. Nem keresztyén egyház az a közösség, amely csak önmagát szervezi, adminisztrálja és kormányozza s amelynek alapja önmagában van. Nem keresztyén theológia az a tudomány, amely esoterikus fontoskodással uralkodni akar az igazság felett. A keresztyénség minden vonatkozásában, úgy is mint személyes élet, úgy is mint egyházi közösség, úgy is mint világnézet és tudomány, tehát minden, ami a keresztyén név kategóriájának meghatározása alatt áll, mind miszszió, mert Isten üzenetét, merőben más minőségű akaratának parancsát, mint az Ő átteremtő Igéjét, tettben megjelenő igazságát hozza ebbe a világba és ennek a világnak.

* Dr. Tavaszy Sándor: A kálvinizmus világmissziója c., a Soli Deo Gloria kiadásában megjelent müvéből.

A misszió tehát misszió és nem propaganda. Más a propaganda és más a misszió. A propaganda célja valamely egyéni, vagy pártérdek szolgálata, a misszió célja pedig túl van minden egyéni és pártérdek szolgálatán. A propaganda mindig az egyéni, vagy klikkérdek önérvényesülésének elvén, a misszió pedig az ön megtagadás és önfeláldozás elvén nyugszik. A propaganda csak az eredményen csügg, a misszióra nézve csak feladatok vannak, mert az eredmények felmérése egyedül Isten dolga. A propaganda mindig az elismerésre pályázik, a misszióra nézve közömbös az elismerés, mert Isten előtt az ember számára nincs sem érdem, sem elismerés. A propaganda törtet és gyűlöl, a misszió csak szolgál és szeret. íme! tehát a misszió emberfeletti követelményeket támaszt, a missziót tehát ember nem űzheti s mégis az embernek kell űznie. A propaganda merőben emberi, a misszió pedig merőben isteni. A kettő közötti ki nem egyenlíthető, minőségi különbség éppen abban áll, hogy a propaganda alanya az ember, a misszió alanya pedig Isten és pedig a Szentlélek-Isten. Míg a propaganda tehát az erőkifejtésen, a misszió az engedelmességen fordul meg. A missziót a Szentlélek űzi és nem az ember, de nem az ember nélkül, a' propagandát az ember űzi és nem Isten, de Isten nélkül. Ahol a propaganda vetette meg a lábát, ott a misszió holtpontra jutott, mert Isten az emberrel nem konkurrál, de az Istennel konkurráló embert Isten ítélet alá veti s ítéletét végre is hajtja azáltal, hogy figyelmén, tervén és örök végzésén kívül hagyja.

Mit jelent ez a megállapításunk, hogy a misszió alanya nem az ember, hanem az Isten? — Az Apostolok cselekedeteiről irott könyv, emez első misszjó történet, arról tesz bizonyságot, hogy misszió az Úr Jézus tette, „Krisztus élete folytatása“ („alle Mission Fortsetzung des Christuslebens“). A misszióban Krisztus az, aki tanít, ment, gyógyít és ítél. Épen ezért a missziói feladat az ember részéről semmi más, mint felébreszteni a figyelmet, felkelteni a hódolatot Isten csodálatos tette és szava előtt, minden népek között.“**

hs végül a misszió mindig „világmisszió“ abban az értelemben, hogy mindig egyetemes, „hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére“.

A missziót „világmisszióvá“ tehát nem valamely eláltalánosító kozmopolita idea, nem is a humanitás internacionális gondolata, de nem is a kulturális idealizmus teszi, hanem Isten országának örök reménysége és mindeneket átfogó valósága. Ha a misszió alanya a Szentlélek-Isten, aki tovább viszi a Krisztus újjáteremtő

** K. Hartenstein: Was hat die Theologie Karl Barths der Mission zu sagen ? („Zwischen den Zeiten“) VI. Jhg. 1. Heft, 66-ik lap.