Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1930-02-16 / 7. szám

30. oldal.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

1929.

életét, akkor a misszió előtt csak az eljövendő, új Aeon, Isten élő és valóságos országa állhat Istenországa reménysége nélkül nincs keresztyén élet, nincs keresztyén munka, nincs keresztyén igazság, mert Istenországának biztos ismereten, rendíthetetlen bizodalmon alapuló reménysége nélkül nincs győzelem a bűn és halál felett. Istenországa szuverén módon, tökéletesen szabadon áll és uralkodik minden nyelvi, népi, nemzeti, politikai és kulturális ellentét felett. Akiben nem él az Istenországának a reménysége, annak élete, szive, elméje és akarata béna, munkája bizonytalan. A misszió csak „világmisszió“ lehet, mert a missziónak csak az Istentől elszakadt, istenellenes világ nagy összefüggésének ismerete és az Istentől jövő világ hite ad erőt és lendületet. Minden népi, nemzeti és felekezeti-egyházi misszió sajnálatos zugüggyé válik magában, viszont erőt, belső szilárdságot, határozottságot nyer az Istenországa reménységének nagy összefüggésében. ístenországának reménysége a záloga annak, hogy a mi munkánk, a mi küldetésünk nem hiábavaló, a mi életfutásunk nem bizonytalan.

A „világmisszió“ gondolata tehát azt jelenti, hogy az Isten által újjáteremtett ember, ez a megigazított bűnös, kilép önmagából s abban az egyházi közösségben, amelyet a Szentlélek-Isten teremtett, orgánumává válik annak a világot átfogó küldetésnek, annak a világhadjáratnak, amelyet Isten a világ kezdetétől, a világ végezetéig folytat Szentlelke és Igéje által s amelynek minden győzelme beleömlik Istenországa láthatatlan, de élő, ható és valóságos közösségébe.

Elpusztult somogyi református egyházak.

Marcali és Nagy gomba (politikailag egyesült). Marcali 1500-ban a vidék legnagyobb községe, 70— 80 házat számlált, míg Gomba akkor is nagyon kicsi volt, úgyhogy a vezetőszerep teljesen Marcalinak jutott mellette. Osztozott is mindig sorsában. 1634 előtt Marcalinak és Gombának volt ref. lelkésze, 1634-ben azonban a kiskomáromi zsinat jegyzőkönyvében levő összeírás úgy emlékezik meg róluk, mint amelyet az evangélikusok elfoglaltak. Első ev. papjaként Szakonyai Kóbor Andrást ismerjük, aki ’ valószínűen reformátusból lett evangélikussá, kiről az emlékek mindent mondanak, csak jót nem. Ebben az időben négyen voltak ilyen áttértek, akiket alaposan lefest Kanizsai püspök, legenyhébb kifejezését citálom csak: »örülök, ha ilyenektől megszabadulok«. Szakonyai nem igen maradhatott Marcaliban; ismét református lelkész van itt Szigeti István 1636-tól még 1657-ben is. Távoztával, illetve a török uralom terjedésével lezáródik a gyülekezetről való tudósítás. 60—70 évvel későbbi időkben a már kath. Marcali mégegyszer előtérbe lép, itt kínozták akkor vallásunk martyrjait.

Csánki i. m, 107., 118., Thury E.: A dunántúli ref. egyházker. története. I. 283., 303., 339., Földváry i. m. II. 19., 26. 11. Thury kéziratai a főisk. könyvtárban.

Mertiye, Ecseny, Mernyeszetdmiklós. A siófoki vasútvonal mellett. Mernye először 1337-ben fordul elő a pápai tizedjegyzékben, a későbbi időkből több Mernyéről van tudomásunk: neveik: Bódogasszonyrnernye, Almernye, Wasanusmernye. Hozzátartozik Szentmiklós, ma puszta, azelőtt falu, épúgy Ecseny, melyet sokáig a Pernesziek bírtak. Ma kevés kivétellel németajkú evangélikusok lakják. 1634-ben egy lelkész kormányzása alá tartozik ez a három gyülekezet,

melynek papja Bertóthi Márton nem igen szeretett gyűlésekre járni és Kanizsai püspök ezért megfenyegette, hogy katonákkal fogja felkisértetni, ha másként a kötelességéről megfeledkezik. (1632.) 1634-ben

Séllyei András a lelkésze, akinek idejéből a következő kis feljegyzés fennmaradt: »A miniszter kívánja a parochiális háznak a megsározását, a konyhának a megpadlásolását és hogy a pelengért megcsináltassák. Sallarium flór 10. triticum cubuc 23. A mernyeiek, ha szolgálatják akarják venni, nekie magának fizessenek, a pásztornak, melyet a szentmiklósiak nem elleneznek«. 1640-ben Fider Mihály, 1657-ben Szentlőrinci János a papja. Azután nem találkozunk többet a nevével, homály takarja történetét.

Csánki i. m. 59., 107., Thury i. m. I. 283., 294., 339. II. Thury kéziratai a főisk. könyvtárban.

Nemesvid. A királyi szakácsok faluja, a török azonban épúgy kezelte őket, mintha pórnép lettek volna. Kiskomárom várához akart velük követ hordetni és amikor nem engedelmeskedtek, a martalócokat szabadította rájuk. Kiskomáromhoz nagyon közel fekszik, Kanizsai Pálfi János idejében az egyházmegyének egyik erőssége. Ami ritkaság, lelkészeit egyedül tartotta el, kiknek nevét majd félszázadon keresztül — dacára, hogy gyakran változtak — ismerjük. Sajnos, hogy csak ennyit. Deáki Dániel 1623—, Ferrarius Tamás 1628—, Séllyei András 1632—, Hercegszőllősi János 1636— (amikor kikelt a parochiális ház gondozatlansága ellen), Pelsőci András 1640—, Körmendi Péter 1642—, Pelsőci András 1643—, Herceg Benedek 1644—, Bátorkeszi Mihály 1647—, Bűi Péter 1656—?

Csánkii. m. 120. 1. Mazy, prof, egyhtört. adattár. IX. 53., 109., Thury i. m. 1. 284., 294., 304., 339. 11. Kiskomáromi anyakönyv a kerületi levéltárban. Thury Adatok stb. Dun. Prot. Lap. 1897. 47. skk. Thury kéziratai a főisk. kvfárban.

(Folyt, köv.) Beck Gergely.

iF .. ~ ^

Ír KONYVISMERTETES *1

—.................................................................-----------------Karácsony Sándor: A tanulás mesterfogásai.

Kiadja a Középfokú Iskolák Országos Református Miszsziói Bizottsága. 1930. Török-nyomda Mezőtúr. 233 1. Ára ?

A háborút megelőző magyar élet egyik legnagyobb bűne volt a tékozlás. Hatalmas birtokok úsztak el a kártyán, vagy kerültek dobra átdorbézolt éjszakák következményeképen. Igaz, hogy nem tartozott mindenki a tékozlók közé. Voltak tiszteletreméltó családok, sőt néprétegek, melyek gyűjtöttek akkor, amikor mások tékozoltak; de a közízlést nem ők irányították. Divatos dolog volt tékozlónak lenni s a közvélemény a romantika aranyos ködén át legtöbbször hősöknek látta a tékozlókat.

Az időnek még kevesebb becse volt, mint a pénznek. Ugyan ki nézett haragos szemmel a drága esztendőket elfecsérlő ősjogászra és ki kérte számon a magyar intelligenciától a középiskolában jól-rosszúl eltöltött nyolc esztendőt?

Még soha senki sem ítélte meg a tékozlást oly szigorúan, mint Krisztus. „Aki velem nem gyűjt, tékozol“, hirdette és a talentumokról szóló példázatában azt is megmutatta, hogy Isten ítétete alá esik nemcsak az, aki elvesztegeti azt, amije van, hanem az is, aki nem gyarapítja.

Természetes tehát, hogy a helytelen közfelfogás csak addig érezhette magát biztonságban, míg a kérész-