Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1930-12-14 / 50. szám

238. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1930. Másnap, szeptember 10-én délelőtt 10 órakor harangoznak be istentiszteletre. Lépcsőkön megyünk fel a magas dombon épült templomhoz, melyet telje­sen megtölt az ünneplő sokaság. A templom belseje ízlésesen van festve, a bejárat, a szószék és urasztala környéke cserépvirágokkal van díszítve, a karzatokon és oszlopokon cserlevélből és virágból girland, az egész Szolár István főjegyző és felesége nemes ízlé­sét dicsérik, kik a templom feldíszítésének kedves gonddal járó munkáját önként vállalták. Bemenőre énekeljük a LXXXIV. zsoltár 1. és 2. versét ének közben érkezik meg a helyi lelkész édes atyja és édes anyja (a csehektől megszállott Ipolypásztóról), majd Kovács Sebestyén József helybeli lelkész szárnyaló imát mond. Utána az énekkar Törzsök Gábor kántor­tanító vezetésével az »Örök Isten leborulva imádunk« kezdetű éneket énekli, miközben Püspök úr megy fel a szószékre s Máté XXI. r. 28—31. versei alapján ha­talmas erővel szólott az Úrnak való áldozatos, oda­adó szolgálatról, ki a mi erőtlenségünkben megdi­­csőíti a maga fenséges erejét. Püspök úr főpásztori imádsága után az énekkar a Himnuszt énekelte el, majd a gyülekezet a CXXII. zsolt. 2. s a XC. zsolt. 1. és 8. versének eléneklése közben távozott a temp­lomból. A templom előtt az egész gyülekezet meg­várta Püspök urat, kinek az ige hirdetéséért Szabó Bálint presbiter mondott köszönetét. Istentisztelet után az iskolában folyt le a pres­biteri gyűlés, melyet Medgyasszay Vince egyházke­rületi főjegyző imája vezetett be. Püspök úr a pres­bitérium tagjaival megbeszéli az egyházlátogatási kér­dések alapján a gyülekezet ügyeit s a valláserkölcsi életre vonatkozólag Püspök úr kéri a presbitériumot, hogy saját példájukkal vezessék a gyülekezetét a Krisztus tiszta útjára. Élénk megbeszélés tárgyát ké­pezte a világi hatóság által erősen kifogásolt régebbi iskolaépület ügye, melyet Püspök úr és kísérete kü­lön is megtekintett. A gyűlés Fazekas Mihály püspöki titkár imájával zárult. Itt az iskolában kedves jelenet is folyt le: a perőcsényi asszonyok igen szép kézi­munkával lepték meg Püspök urat az egyházlátogatás emlékére, mely állott egy abroszból és hat szalvétá­ból és egy másik térítőből. Az abroszon a következő felirat olvasható: »Perőcsényi asszonyok emléke. 1930«. s benne és a szalvétákban A. G. monogramm. A presbiteri gyűlés után a lelkészi irodában folyt le a küldöttségek tisztelgése, melyek során Tep­­lán Gergely kemencei esperes-plebános a róm. kath. egyház, Fidel Gergely presbiter a ref. egyház, Szabó János biró a község és Törzsök Gábor kántortantíó a tanítótestület nevében köszöntötték Püspök urat, ki mindegyik küldöttségnek külön-külön válaszolt. Egy órakor 50 terítékes diszebéd volt a kultur­­házban, melyen résztvett Karafiáth Jenő országgyű­lési képviselő, a képviselőház háznagya is. Ebéd alatt felköszöntőt mondottak: Püspök úr az ország kor­mányzójára, továbbá Fidel Bálint, Medgyasszay Vince, Nagy István, Teplán Gergely, Kovács Sebestyén Jó­zsef lelkész és Karafiáth Jenő képviselő. A vasárnapi iskola és vezetője.* Az utóbbi két évtized tanúsága szerint a termé­szetes nevelő eszközök fegyverével a gyermek nevelé­sében épen ott vagyunk, ahol a civilizáció van a po­­gányvilágban evangélium nélkül. Az ősember csiszol­* Előadás a tatai vasárnapi iskolai konferencián. tabb lesz, a néger európai ruhába bújik és európai szokásokat majmol, az önképzés szüksége felébred benne, de hogy önmagát legyőzze, ura legyen önma­gának, az igazságot megismerje és szolgálja, épen olyan kevéssé tudja, mint fekete haját fehérre mosni. Valahol olvastam, hogy az emberevők hazájában egy kulturexpedició vezetőjét megkérdezték, hogy vadembereivel eljutott-e már addig, hogy embertársait (nem falják fel. A felelet így hangzott: Nem, ezt még nem értük el, de annyira mindenesetre eljutottunk, hogy a vadak, ha egy embert felfaltak, utána fogaikat fogkefével megmosták. Ez mindenesetre kultúra a va­dak között, nem több a semminél. A világ mai állapo­tából ítélve, az evangélium nélküli nevelés ügye kö­rülbelül ezen a magaslaton áll. A gyermeknevelés evangéliumi úttörői a magyar református egyházban régen meglátták, hogy a gyer­­mekpasztoráció, gyermekistentisztelet az újabb nem­zedékek lelki életében, a jövő gyülekezetének a kiala­kulásában — hézagpótló. 1780-ban, most 150 éve, az az angol nyomdász, aki először szólt a vasárnapi is­kolában az evangélium nyelvén, megérezte a lelkineve­lésnek ezt a hézagpótlóját. Németországban 1913-ban ünnepelték a vasárnapi iskola 50 éves jubileumát. Ün­nepi iratjukban a gyermeket így aposztrofálták: Die kleinen Majestäten. Mi magyar reformátusok a haj­nalt köszöntjük a vasárnapi iskolában. Aki útra kél, munkába kezd, tudnia kell, hová akar jutni. Minden értelmes ember útjának és mun­kájának van célja, e szerint intézi dolgait. Olyan na­gyon fontos munkában, mint a gyermek lelkének irá­nyítása, szükséges a cél ismerése. A célkitűzésben az emberek nem értenek egyet. Egyik nagyon magasan, másik nagyon alacsonyan je­löli meg; sokan, mondhatni a legtöbb család és iskola, nagyon is egyoldalú, földi célok elérését tűzi a gyer­­meg elé. Ha rövid úton derék, munkás emberekké let­tek, akik hivatásuk betöltésének szükséges ismeretével és képességeivel rendelkeznek, a mindennapi élet mér­téke szerint a világban való előbbrejutásra készen vannak: célt értek. Mennyivel más befolyással van embertársaira az a keresztyén ember, aki amellett, hogy földi hivatása betöltésében igen derék, igen ügyes ember: egyúttal só és világosság. Ha a nevelésnek egyetlen, legmagasabb, földi célja volna, amelyre tör az élet, a gyermek, az ifjú, akkor senki sem akarná azt, amit Isten megjelölt. Isten teremtette az embert képére, halhatatlan lélek­kel ruházta fel, látnia kell, hogy a legfelségesebb célt a teremtés koronája szem elől tévesztette, sokkal ala­csonyabbal megelégszik, mint az Ő örökkévaló ren­deltetése. Ebbe a magasztos rendeltetésbe a gyermek is bele van számítva. Jézus, az isteni gyermekbarát mondja: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket. Nem is kell nagyon kényszeríteni őket. Hogy a gyer­mek alaplelkülete vallásos, minél többet foglalkozunk velük, annál nyilvánvalóbb lesz. Milyen könnyű a gyer­meknek hinni a láthatatlan istenben és imádkozni a láthatatlan Úr Jézus Krisztushoz, alapvallásossága még nincs beletemetve a földi vágyakba. Nagyon előkelő hivatást töltünk be, amikor ezt a nemes erőt, ezt a belső szükségletét a gyermeknek kifejlődni se­gítjük. A vasárnapi iskolában Isten szövetségesei [mellé állunk és a gyermekszívben a nagyon is egy­oldalú, földi célokkal szemben, az örökkévaló célok érdekében mindent belevetünk \a mérleg serpenyőjébe. Legyetek szentek, mert én szent vagyok, az Úr

Next

/
Thumbnails
Contents