Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1930-12-14 / 50. szám
1930. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 239. oldal. a ti Istenetek — így szól az írás. Ilyen felségesen, gondolkodik Isten rólunk; önmagunk lealacsonyítása, ha mi alacsonyabban gondolkodunk magunkról. Aki teremtett, legjobban tudja, hová tartozunk, Ö tudja a legjobban azt is, hová estünk a teremtéstől. Isten Igéjében nem adott elérhetetlen célt, úgy hogy a hozzá vezető utat meg ne jelölte volna, ez az út, egyetlen út: Krisztus. Én vagyok az út, az élet és az igazság. Aki őt nem ismeri, ismerni nem akarja, annak számára a bibliai életcél érthetetlen és elérhetetlen. De az által, amit Krisztusban nyertünk, amit a Feltámadott jelent nekünk, oda jutunk, ahová Isten szán bennünket. Krisztusban Isten dicsőségének ragyogása, lényegének megtestesülése, minden rendelkezésünkre áll, a cél, az eszköz, az út, az erő. A vasárnapi iskola ■előtt élőképként álljanak azok az asszonyok (Márk. 10.-ben), akik gyermekeiket Jézushoz vitték, hogy megérintse őket. Jézus megismerése nem máról holnapra való feladat, az életfeladat. Olyan valaki is, mint Pál apostol (Filip. 3) nem mondja magát késznek. A legtöbb esetben meg kell elégedni azzal az eredménnyel, ha Isten Igéje által a gyermekszívben Jézushoz irányt tudtunk szabni. Szemeink elé állítjuk Őt teljes szépségében, a szorgalom, szeretet, buzgóság tékozlásával tisztelni és szeretni tanítjuk Őt. Mély benyomást támasztunk Jézusról, vágyakozást utána Isten gyermekének szivében. Ha sokáig nem látható is eredmény, ez kétségbe nem ejt, mi reménységgel vetünk. A gyermekmegtérés nem a vasárnapi iskolai ínunka feladata. Bár szól az Ige a gyermeknek is: Aki újjá nem születik, nem látja meg Isten országát, de hogy ez mikor történjék meg, azt Istennek nem írhatjuk elő. A megtérés az élet iskolában az önismeretben és Isten megismerésében való elmélyülés után szokott jönni. Hála, ha vannak gyermekek, akik öntudatos Krisztuskövetők, ha nincsenek ilyenek, az nem jelenti a munka eredménytelenségét. Áz élet hányszor állítja elibénk azt a képet, hogy a gyermekifjú években a szívbe hullt örökélet szikra éveken át rejtve maradt és bizonyos időpontban lángra gyűlt. Akkor jön Isten és viszi a gyermek-embert a kereső pásztor szerelmével a fájdalom, a szenvedés, a szükség, a megkisértés életiskolájába és az Ige, a szikra, amely a földi élet pora, gondja hamuja alatt várt, lángra gyúl a szívben és jön a születés napja egy életnek, egy új életnek, az Istennel való életnek. A keresztyén ember — mondja a missziónak egy nagy embere — olyan ember, aki tud várni. A mi várakozásunk azonban áttörhetetlen bizalom abban, hogy Isten a szivet kellő időben s jól átalakítja. A gyermekek számára úgy kell nekünk a Krisztus evangéliumát minden hűséggel és buzgósággal hirdetni, hogy Jézusról mély benyomást nyerve megbizonyosodjanak, ügy hogy előbb vagy utóbb, amikor Isten akarja, ez hitté, új életté legyen. A családi vallásos nevelés és az iskolai hitoktatás, tapasztalásunk szerint, a gyermek lelki nevelésében űrt hagy, amelynek betöltésére nőtt a vasárnapi iskola, tehát hézagpótló. Még abban az esetben is, ha a család és iskola valóban a református keresztyén életelvek szerint, mély vallásos hatást gyakorolva teljesíti szolgálatát, a vasárnapi iskola jogosultsága és jelentősége fennáll. Milyen nagy tévedésben van az a fiatal lelkésztársam, akivel erről a kérdésről sokat vitáztunk; a vasárnapi iskola nem felesleges, még abban az esetben sem, ha a család és iskola hivatását jól végzi, — ebben az esetben csak kölcsönös segítésről van szó, de a vasárnapi iskola feladatát nem végezték el. A kicsinyek is^ tagjai a gyülekezetnek, joguk van a vasárnap megszenteléséhez, ami nem a napi munkaszünetet jelenti, hanem a lélek felfrissülését Isten Igéje által. A lényeg az, hogy vasárnaponként várja a gyermek a lélek eledelét. A gyülekezeti istentisztelet nem a gyermek számára van beállítva. Mivel a gyermek értelmének felette áll, megszokja gondolatébredés nélkül elhagyni a templomot s rájön arra. aminek később szomorú hatását tapasztaljuk, hogy a gyülekezeti istentisztelet számára az unalom helye. Ha a gyermeknek joga van a vasárnap megszenteléséhez, akkor ahhoz is joga van, hogy az istentisztelet korához, felfogó képessége erejéhez mért legyen, enélkül a lélek nem kap táplálékot, így nem is épül. A gyermek így jut el — amit igen sok felnőtt nem tud — az istentisztelet igaz értelmére, amikor u. i. nem Istennek teszünk szolgálatot, de ő közli ajándékait és adományait. A vasárnapi iskola által a gyermeket a vasárnap hozzámért bensőséges megszentelésére segítjük. Mivel tápláljuk a gyermekek lelkét, hogy növekedjék a belé helyezett isteni rendeltetés? Egyetlenegy eszköze van: Isten Igéje. A szentirás a lelkitáplálkozás éléstára, amelyből hozunk a gyermekeknek. Ember kell csak ahhoz, aki ebből a kincses házból, mindig mindenre figyelemmel, rendszeretve, osztályozva, szabadon választva, a megfelelőt hozza. Isten odaadja vezetőnek a gyermek lelkét ápolásra, de oda adja a bibliát is, minden készletével a nevelésnek. Ehhez csak az kell, hogy Isten ajándékainak jó házigazdái legyünk. A vasárnapi iskolában a gyermek előtt a bibliát kedvessé kell tenni. Az ilyen gyermek, akivel így törődtek az egyházban, mint lelki életének adóját, lelki édes anyját szereti, hűséges tagja lesz az ekklézsiának. Ez a vasárnapi iskola célja. Sok? Nem arról van szó, hogy lehetőleg kényelmes, fáradság nélküli cél álljon előttünk, hanem arról, ami az Igazság, hogy az Istentől igényelt cél álljon előttünk. Elérjük? Bizonyosan nem a teljes mértékben, — ebben a világban minden befejezetlen. Ha az irányt szem elől nem tévesztve, az alkalmat, erőt, hűséget a cél megközelítésére használjuk, — jó munkát végeztünk. * Bármilyen fontos feladatot végez is a vasárnapi iskola vezetője és szükséges munkát és pompás célt lát maga előtt, mégis sok oka van arra, hogy alázatos maradjon a háttérben. Soha ne feledjük Márk 9-ben az ördöngős-néma gyermek képét, akivel szemben a szülők, tanítványok tehetetlenül álltak. Annyit elérhettek, hogy kevesebbszer esett tűzbe, vízbe, de a gonosz lelket Jézus tudta kiűzni. Megfontolásra méltó, hogy a vasárnapi iskolai vezető minden munkájával sem tud egy lelket sem megmenteni, minden erejével és művészetével sem tud senkit az örök élet bizonyosságára eljuttatni. Ez Isten dolga. Hát mi mit tehetünk? Arra képesek lehetünk, hogy a sirkövet elhengerítjük, de az életre hivó Igét Jézus mondja: »Lázár, jöjj ki«. Mi rá mutathatunk a betegségre, de Jézus a gyógyító. Megdönthetetlen szabály, aki lelket akar Istenhez vinni, annak a Teremtő kezében kell lenni. Aki Jézust megszerettetni akarja, annak magának is szeretni kell. Aki Jézust nem ismeri, nem tudja megismertetni. Aki életet akar támasztani, pem lehet halott; világosságot nem támaszthat a sötétség. Aki bizalmat akar kelteni, bíznia kell Istenben. Aki a gyermek sze
