Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1930-11-02 / 44. szám
Negyvenegyedik évfolyam. 44. szám. Pápa, 1930 november 2. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATA-LOS KÖZLÖNYE .......................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ......................................................... FELELŐS SZERKESZTŐ : PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL IOAZG. PÁPA, FŐ- .ifc, FŐMŰNK ATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEf L. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDCK. Őrölt reformáció Ha az Egyház Krisztus teste, a változhatatlan Atya öröktől fogva való elképzelésének megtestesülése, akkor mintha jogosulatlan volna, hogy Ecclesia semper re for mari debei, mert az Örökkévaló munkáját tennénk kifogás tárgyává. Lehet-e, szabad-e arra még gondolni is, hogy javítsuk, újítsunk rajta, hogy formáljuk? Nem szentségtörés-e az, ha hozzányúlunk és változtatni akarjuk? Az Egyházat Isten alapította, organizmussá, élő szervezetté formálta, emberi közösséggé tette és mint ilyen tagjaiban, egyetemében állandóan ég, kopik, csorbul, gyengül, betegségekbe esik; épúgy, mint az emberi szervezetet orvosolni, gyógyítani, javítani kell, rászorul a pótlásra, a kiegészítésre, kopott formájának eredeti alakba való visszaformálására: a reformációra. Ecclesia semper ref or mari debet! Nagyon jogosult ez a követelmény, ha nem tévesztjük szem elől, hogy nem a láthatatlan Egyházra vonatkozik, hanem a bűnös emberek vállán és szivében hordozott láthatóra. A láthatatlan Egyházat nem kell reformálni, azt élteti, kormányozza, diadalra viszi felekezeti, faji határokon és szakadékokon keresztül is Istennek Szentlelke. A láthatónak reformációja éppen abban áll, hogy Isten kijelentése és hitünk ereje segítségével igyekezünk ehhez a láthatatlanhoz formálni, tőle való elhajlását kijavítani, kisiklásaiból visszaemelni, hogy a mindenkori Egyház egyre közelebb jusson, vagy legalább ne távolodjék el az eszménytől, az örökkévaló, változhatatlan és láthatatlan Egyháztól. Amíg emberekből fog állani az Egyház, addig mindig lesznek benne botlások, elerőtlenedések, hűtlen eltérések, tudatos lázadások, vagy gyengeségből származó eltévelyedések, de amig Isten Lelke a bibliai kijelentésben és a hitben szivünket megragadja és ráirányítja a láthatatlan Egyházra, addig mindig igyekezni fog a földi Egyház a hiányok pótlására, kiegészítésére, addig mindig lesz reformáció. Az a reformáció, melyet a XVL században Luther és Kálvin szolgáltak, nem magában álló jelenség, hanem tarajosabb és zúgóbb hullámfodor volt annak az örök reformáló folyamatnak a hátán, melyet Izrael prófétái indítottak meg az egy Istenhez való visszatérés és a kézzel csinált istenek összetörése érdekében és amelyet Idvezítőnk koronázott meg az Egyház célja, istentiszteletének mikéntje előirásával, szemben a ceremóniákkal és papok áldozati szertartásával: Az Isten lélek és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják! A reformációt a Szentlélek diktálja, felfedvén az eszménytől való elhajlásokat és képesítvén a gyenge ember lelkét arra, hogy a helyes útra visszatérjen és azon megmaradjon. Áldjuk az Istent a mai napon, hogy hitünknek hőseit olyan nagyokká és ingathafatlanokká tette, áldjuk azért, hogy a reformáció hullámverése átfolyt a magyar lelkeken is és megtanított a Szentlélek az Egyház reformációja mellett olyan feladatok megoldására is, melyet a református és evangélikus keresztyén Egyház tagjai előtt nem végeztetett el senki mással magyar hazánkban. Az elhanyagolt és lenézett magyar nyelvet reformátoraink helyezték a nemzeti nyelvet megillető polcra. A reformált keresztyén hiten levőknek köszönhető, hogy Isten Aki zsidóul és görögül és végre diákul Szól vala rigen, szól néked az itt magyarul. A renaissance és humanizmus latin-görög-olasz műveltsége után, mely különben sem ért el a nép szélesebb rétegeihez, hogy két pogány közt egy hazáért való harcaiban megszületett a magyar irodalmi nyelv és vele együtt a nép nagyobb tömegeit felemelő és pallérozó iskoláztatás, az szintén a reformáció iskoláinak, a túri, pápai, pataki iskoláknak köszönhető. Nemcsak az egyes ember lelkének Istenhez való viszonyát javította meg és tette olyanná, amilyennek azt Krisztus elképzelte és kívánta, hanem az egész magyar nemzetet is visszaállította olyan egészséges alakjába, amilyenben Szent István korában indult el keresztyénségének első esztendeiben, mikor az idegenlelkü és idegenszavu Gellért püspök fennmaradt nyilatkozata tanúsága szerint Audis symphoniam Hungarorum? a magyarok magyar nyelven örültek, énekeltek (bizonyára magyarul imádkoztak is!). A reformáció mentő munka volt mindig, veszendőbe menő drága kincseknek utolsó órában való biztosítása. Mentette az Isten és ember között való igazi kapcsolatot és mentette a nemzeti értékeket. Természetszerűleg kapcsolódott össze mindenhol a nemzeti szabadságmozgalmakkal és acélozta meg az önállóságért és öncéiuságért küzdőknek izmait, derekát és csatavasát. Magyarországon talán jobban, mint bárhol másutt összekapcsolódott az evangélium szerint reformált Egyházak ügye a nemzet fennmaradásával és szabadságával. Istennek a magyar protestantizmussal épúgy, mint a magyar nemzettel való különleges céljait mutatja, hogy a kettőt annyira egymásnak ajándékozta. És Istennek kegyelmes céljára mutat az is, hogy az Egyház szüntelen való reformációját hazai evangéliumi Egyházainkban belülről végezteti, belülről indíttatja meg, vagy belévezeti a kívülről jövő indításokat is. Lehetett sok fogyatkozása a magyar református Egyháznak 400 esztendő során, azonban a benne élő Szentlélek ennek az Egyháznak az egysége felett őrködött Körmendtől Sepsiszentgyörgyig olyan
