Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1930-01-19 / 3. szám
FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. IGAZG. PÁPA, FŐ- « FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK. A gyülekezeti nőegylet munkája és feladatai * Református Nőegyletünk az utóbbi időben sokat beszéltetett magáról a szeretetház vásárlása alkalmával s ezért szükségesnek láttuk, hogy a Nőegylet munkájáról és feladatáról tájékozást nyújtsunk, hogy azt a programmot, melyet 33 évvel ezelőtt egyesületünk alapítói adtak, a változott viszonyokhoz mérten megújítsuk. Az egyesület alapításának alapgondolata ,két mondatban "foglalható össze: a szegény ügy felkarolása és !a hitélet erősítése. Ugyanez a feladata most is a Nőegyletnek. Semmivel sem több, de méreteiben sokkal nagyobb mértékben kitágult keretekben. Alapításunk története visszanyúlik a béke boldog idejébe, melyre úgy tekintünk vissza, mint aranykorba, pedig csak 15 év választ el tőle s mégis mintha századokat éltünk volna át azóta. A külső körülményeknek ez az óriási változása maga után kell, hogy vonja a belső átalakulást is. Erkölcsi világunkban is utol kell érni önmagunkat s megfeszített erővel dolgozni, hogy a nagy távolságot behozzuk. Abban áz időben, a boldog 90-es években, mikor ez az egyesület megalakult, nem volt többről szó, mint néhány szegény gyermeknek karácsonyi felruházásáról, egy-egy ceruza és irka kiosztásáról időnként az iskolában. Ha végiglapozzuk a naplókat, egy, legfeljebb két öreg asszony csekély havi segélyezéséről. Nem volt többre szükség. A Nőegylet akkori tagjai teljesen megfeleltek akkori feladatuknak. Mások voltak az életviszonyok, mások az emberek, mások a szükségletek. De vájjon ma ki mondhatná azt, hogy ennyivel eleget tett a szegényügy terén a mai kor kívánalmainak? Ki mondhatná azt, hogy ma, ha valaki fillért nyújt a kolduló szegénynek, megoldotta a szegényügyet? Minél rohamosabb a technikai haladás és bonyolultabbá lesz társadalmi életünk, annál jobban összefüződnek, egybekapcsolódnak az emberi érdekek s annál több és nagyobb követelménnyel lépnek fel az egyénnel szemben is. Szükség van tehát kölcsönös együttmunkálkodásra, hogy közösen munkáljuk boldogulásunkat. Az ember igazi rendeltetése mz egyének közötti szakadékok áthidalása, közös gondolkozás és közös célokért való munkában«. Akármilyen nemes lélek hat is át valakit, közös feladatokat egyénileg 'megoldani nem tud. Az önkéntes együttmunkálkodásra nyújt alkalmat az egyház a maga szervei, az u. n. egyesületei által, amikor súlyos szociális problémákat igyekszik megoldani a köz javára. Ha szembe nézünk az élettel, meg* Irta és a Pápai Református Nőegylet 1930 január 12-iki szeretetvendégségéri felolvasta Pongrácz Józsefné. látjuk, hogy ma már idejét múlta az az elavult felfogás, hogy ha valaki elvégzi a napi munkáját, eltartja a családját, megfizeti az adóját és alkalmilag segélyt ad a jótékonysági célokra, teljesen eleget tett keresztyén felebaráti kötelességének. Az élet sürget, erkölcsi világunk méssze elmaradt értelmi világunk iramától. Az emberiség életérdeke követeli tőlünk, hogy vegyük ki részünket a haladó munkából. Mikor néhány évvel ezelőtt egy református hittestvérünk egy pinceodu kőlépcsőjén ülve halt meg, mert a város által az otthontalan öregeknek átengedett hely olyan szűk volt, hogy nem fértek el fekvő helyzetben, megborzadtunk Cseh- Szombathy Lászlóné kedves nőegyleti elnökünkkel a látványtól. Ki van köztünk ma, aki ezt az állapotot elfogadhatónak találná s nyugodtan hajtaná fejét álomra kényelmes otthonában, abban a tudatban, hogy a dolgok egészen rendben vannak. Bizonyára egyikünk sem. De még itt sem állhatunk meg. Mert ha megvalósul is az a törekvésünk, hogy egyszer minden szegény elhagyott öregünk nyugalmas otthonra lel, még mindig ott vannak a munkanélküli, sok gyermekes családok hideg, fűtetlen szobáikkal, ruhátlan, éhező gyermekeikkel, s még nagyobb erkölcsi nyomorúságaikkal. Valóban életté vált a Bibliának az a szava: »A mélységből kiáltok hozzád Uram!« Az egyház, mint ilyen nem mehet minden nyomorgó után. Amint az egyház Isten kezében eszköz, hogy örökkévaló terveit általa megvalósítsa az emberiség életében, épen úgy a Nőegylet az egyháznak az a szerve, mellyel szociális feladatát végrehajtja a gyülekezetben. Minél gazdagabb lelki élete van az egyháznak, illetve tagjai minél inkább át Kannak hatva az isteni szolgálat füzétől, annál inkább megfelel az egyház isteni küldetésének s épen azért« (nagy elmarad dottságról tesz bizonyságot az, aki azt1 hiszi, hogy az: egyház létjogosultságát felekezeti viták döntik el. Minél tisztább erkölcsi világot teremteni s? (minél töké«* letesebb erkölcsi lényeket adni a világnak — ezen fordul meg a felekezetek jövendő sorsa. Ezzel tisztád ban kell lenni ref. Nőegyletünk minden tagjának s itt jutok el programmunk második pontjához, a hitéleterősítéshez. Ne gondolja senki, hogy mikor mi ia Nőegylet* bibliakörökbe, vallásos estélyekre hívjuk a mi református híveinket, holmi egyéni vállalkozásról van szó. Az a tiz éves kitartó munka, melyet a Nőegylet végez a hitélet ápolása terén, legjobban meggyőzhet mindenkit arról, hogy itt nem egyik, vagy másik ember kedvteléséről van szó, mert az egyéni vállalkozás régen ellankadt volna már a mostoha körülmények miatt, melyek minden lelki munkával vele járnak. Ma sokkal nagyobb dologról van szó, arról, hogy az egyház keze elérjen azokhoz is, akik a templomon keresztül nem érhetők el. Arról, hogy öntudatos híveket adjon Isten Pápa, 1930 január 19. 3. szám. Negyvenegyedik évfolyam.
