Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1930-06-22 / 25. szám
Negyvenegyedik évfolyam. 25. szám. Pápa, 1930 junius 22. FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. IGAZG. PÁPA, FŐ- .A, FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. @*9 TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. Kapuzáráskor. „Ismét egyik esztendeje, Istentől kimért ideje Telék el a múlandóságnak“, a tanintézetek életében. Lepergett egy esztendő az iskolák homokóráján. Ott álltam a nagy tömegben, a kollégium falai között, mikor a maturandusok búcsúztak. 399-ik búcsúzó osztály ! 399-ik család, amelyet vérével táplált a Pelikán, amely könnyezve vett búcsút az enyhelyet, nyughelyét, békét és kényelmet adó drága intézettől, a hőnszerető Alma Matertől, mindnyájunk édesanyjától, a nagy időkre visszanéző kollégiumtól. Ott álltam én is a tömegben, amely megkönnyezte a búcsúzó és elvonuló, „ballagó“ diákságot. És én is megkönnyeztem, mert nagy érzések kerítették hatalmukba lelkemet. Letelt 399 év a pápai kollégium életében. Jön a 400-ik! Óh micsoda időket élt áf és míg a mérték bételt: micsoda szenvedéseket élt át ez az intézet! Mi várt mindig azokra az ifjakra, akik az elmúlt 399 év folyamán kirajzottak ennek anyai öléből és mi vár azokra, akik most és még ezután repülnek ki az áldott fészekből ? Mit látott, mit tett, mit szenvedett és mit alkotott ez az intézet Bálint paptól kezdve Sztárayn, Huszár Gálon és Dávidon, Kocsi Csergő Bálinton, Séllyei Istvánon, a nagy Mándi Márton Istvánon, Tóth Ferencen, Tarczyn, Bocsoron, Kerkapolyn és Antal Gáboron át a jelenkorig ? Sok-sok jeles professzora, jóltevője és tanítványa személyén keresztül ? Menjetek csak be a kollégium dísztermébe, nézzétek meg annak arcképcsarnokát — amely pedig korántsem teljes — és átérzítek Petőfi szavainak az igazságát: „Mi Ö nekünk? Azt el nem mondhatom, Mert nincsen rá szó, nincs rá fogalom“. A nagy múlt nagy jövőre kötelez. A jövő pedig a tanítványok, az egyének életén keresztül rajzolódik ki. Azoknak az ifjaknak, akiknek elhangzik ajkán a búcsúszó, akik befejezték itt tanulmányaikat, azzal az eltökéléssel kell távozniok, hogy hívek lesznek a múlthoz, az eszményekhez, a kötelességekhez. A kollégium felett átviharzottak a török hódoltság, a német elnyomás, a kuruc-lábanc háborúk és a 48-as szabadságharc idejének viharai és a reformációt sújtó néma szenvedések sorvasztó, böjti szelei. Valamennyiből kiláboltunk. Kibírtuk a szenvedéseket és — állunk és élünk. Annak a szellemnek a kitermelésében, amely azt művelte, hogy el ne merüljön a haza és el ne aludjék a világosság : mekkora része lehetett a pápai kollégiumnak! Azt ma már talán nehéz lenne lemérni, de nézd meg azt az arcképcsarnokot és olvasd az iskola történetét, megérzed, hogy sok része, nagyon sok része volt! És ez kötelez téged: nemes tanuló Ifjúság! Nem térhetsz ki a köteleztetés alól. Aki egyszer ennek az intézetnek a gyermeke, az arra van kötelezve, hogy olyan életet éljen, amely méltóan kapcsolódik bele a kollégium életébe. Századok néznek le rád a pápai kollégium falairól és arra köteleznek, hogy a századokhoz legyen méltó a te életed is. Akárhová visz el a te életed útja: vidékre vagy a fővárosba, egyetemre, főiskolára vagy kis hivatalba, neked nem lehet, nem szabad kisszerű, önös, vagy közönyös életet élni. Századok néznek le rád! Élj az eszményeknek, hogy élhess a hazádnak és élj az Egyházadnak, hogy azon keresztül tudj hatni, alkotni és gyarapítani ..." Olyan szép volt a tanévzáró ünnepély a kollégiumban is és a testvérintézetben: a nőnevelő-intézetben is. És olyan édes reménységgel töltött el engem a jövőre nézve. Olyan szellem van ott, amely ápolja a múltat, hogy építhesse a jövőt. Nem is lehet ez máskép. Maga a fenntartó testület és a tanári karok a biztosítékai ennek. Kedves dolog volt a képzőtársaságtól, hogy egy új költőt és egy régit, egy soha el nem avulót, de mindig frisset és újat mutatott be nekünk a versenyszavalaton. Ezt azért tette, hogy bemutassa a jelent, hogy nem állt meg az élet s viszont a régi klaszikus (Arany János) bemutatásával azt akarta szemléltetni, hogy a jelennek a klasszikus múltba kell belegyökerezni, hogy jól megfogózhassék a magyar talajban és így kivirágozhassék a magyar jövendő. Kedves dolog volt a Nőnevelő-intézettől, hogy Kisfaludy Károly emlékének hódolt, megrázó erejii, klasszikus költeményeinek bemutatásával. Láttuk, hogy mily pusztíthatatlan értékeink vannak nekünk a múltból, amik megőriznek minket, ha mi is szivünkhöz szorítva őrizzük azokat. Akikhez érdemes hűnek lenni, amikért érdemes élni s amiknek birtokában lehetséges is élni! Szivünk mélyéről tört elő a Szózat: légy híve óh magyar! Ha ezeket így összeadom, mérlegelem: édes reménységgel telik meg a szívem. Az a szellem él a két testvér intézetben, amely megfelel az ősi kollégium szellemének. Csak aztán hívek is legyünk hozzá mindhalálig. Mert enélkül az erény nélkül nem adatik nekünk az élet koronája. Pedig ezért1 imádkozunk folytonosan. Az életért! Hogy ne merüljön alá nemzeti létünk a semmivélét fekete óceánjába, hanem éljen nemzetünk és lobogjon evangéliumi világosságunk. Akkor hát semmi megtorpanás, semmi lemondás, semmi álmosság és semmi közönyösség! Hanem legyünk hívek az élethez és — miénk lesz az élet! ó. S. — A csőri gyülekezetben június 1-től 7-ig minden este bűnbánó esti istentiszteletek voltak a pünkösdi úrvacsorához előkészítőül. Pap K. Ödön lelkész sikerült sorozatban hét prédikációt tartott ezekről a témákról: Június 1-én: »Vársz-e pünkösdöt?« (a délutáni templomozást is megtartották azért bibliamagyarázattal); jún. 2-án: »Imádkozzál, a Lélek jönni fog«; június 3-án: »Éget és tisztít«; június 4-én: »Vigasztal«; június 5-én: »Újjászül«; június 6-án: »Elszakít a világ«-tól; június 7-én: »A Lélek szerint való gyülekezet«.
