Dunántúli Protestáns Lap, 1929 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1929-05-19 / 20. szám
1929 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 87. oldal. gyasszay Vince, Miklós Géza, Pongrácz József és Bene Kálmán vettek részt. Május 2-án a szabálytalan választásokra és a megtorló intézkedésekre vonatkozó pontokat tárgyalta a zsinat, ahol lehetett a pontokat szigorították. E tárgyhoz kerületünkből Medgyasszay Vince és Miklós Géza szólt hozzá. Gróf Ráday indítványát Benedek Sándor indítványára letették az egyházkerülethez, Márk Endre felszólalására pedig az egyházmegyékhez is. Több bizottsági jelentés beterjesztése után a zsinat ez időszakát dr. Baltazár Dezső püspök buzgó imádsággal 1 órakor zárta be. Három fontos ügyet intézett el a zsinat ez ülésszakon : az egyház liturgiájáról szóló szabályrendeletet, a lelkészválasztási törvényt és a tudományügyi bizottság javaslatát. Az elnökség fáradhatatlan munkáját a zsinat nevében dr. Ravasz László püspök köszönte meg ékes szavakkal. Püspöki egyházlátogatás a tatai egyházmegyében. Örkény pusztánál várta Püspök urat Bönyrétalap község elöljárósága. Elsősorban Lippay Gyula, a pusztai járás főbírója, majd Kovács József főjegyző a község nevében köszöntik Püspök urat. A győri kísérőktől búcsút veszünk s átülünk a Bőnyről kivonult kocsikra, melynek élén a bábolnai ménesbirtok négyes fogata viszi Püspök urat. Az evangélikus és református templom harangjainak zúgása közben, tűzoltók és fehérruhás leányok sorfala között érünk a lelkészlakra, melynek fenyőgalyakkal díszített, »Isten hozott« felirattal ellátott kapujában Sáhó István lelkész üdvözli Püspök urat s leplezetlen őszinteséggel tárja fel azt a szomorú állapotot, mely a templomlátogatás tekintetében gyülekezetében uralkodik. Majd Szabó Juliska I. osztályos árva kisleány köszönti Püspök urat s egy szép virágcsokrot nyújt át. Pár percnyi pihenő után templomba megyünk. Felállónak énekeljük a 4. dicséretet, főéneknek a XXV. zsolt. 1—2. versét. Előimát Sáhó István helybeli lelkész mond s utána a gyülekezet énekkara Csizmazia Imre tanító vezetésével az »Égi Atyánk, nagy Istenünk« kezdeti! éneket énekli. Majd Püspök úr felmegy a szószékre s a LXXXIV. zsoltár 11. verse alapján az Úr házának buzgó látogatására serkenti a gyülekezetei Beszéd után ismét az énekkar énekli a »Kél és száll a szív viharja« kezdetű éneket s a XXV. zsoltár 6. versének hangjai mellett hagyjuk el a templomot. Istentisztelet után Püspök úr a lelkészlakon fogadja a küldöttségeket; Szekeres Sándor evangélikus lelkész az ág. hitv. ev. egyház, Kovács József főjegyző a község, dr. Mihályffy Ernő földbirtokos, felsőházi póttag a róm. kath. egyház, Vajda Vilmos hitközségi elnök az izr. fiókegyház. Gombás István rétalapi állami tanító a tanítótestület küldöttsége élén üdvözlik Püspök urat, ki mindegyik üdvözlésre kiilönkülön válaszolt. A tanítói kar tagjai között ott láttuk a gyülekezet egyik volt neves lelkészének, Décsy Bálintnak unokáját, kiről Püspök úr egyházi beszédében megemlékezett. A küldöttségek fogadása után ugyancsak a lelkészlakon volt a presbiteri gyűlés, melyet Fazekas Mihály püspöki titkár imája vezetett be. Püspök úr buzdította a presbitérium csekély számban megjelent tagjait a gyülekezeti élet hiányainak kiküszöbölésére, a templomlátogatásra és áldozatkészségre. Presbitérium bemutatta Püspök úrnak a gyülekezetnek egyik urvacsorai kelyhét, mely az 1320— 50. évek táján készült magyar ötvös műremek. A presbiteri gyűlést Sáhó István helybeli lelkész imája zárta be. Vacsorára Püspök úr és kísérete a lelkészlaknak volt kedvesen fogadott vendége, mely alatt az énekkar magyar népdalokat adott elő, mely kedves figyelemért Püspök úr meleg szavakban mondott köszönetét, majd titkárja kíséretében Balogh Pál helybeli földbirtokos tanyájára hajtatott ki éjjeli szállásra. (Folyt, köv.) Mit kér ma egyházunk és hazánk legényektől, leányoktól, felnőttektől?* Ha végigtekintünk egyházunk életén és látjuk, hogy mint tagadja meg sok fiatal az egyházzal való közösséget, mint hanyagolja el az iskolától kikerülve a templomot, ha látjuk, hogy sok esetben éppen a felnőttek szolgáltatják nekik a példaadást, lehetetlen el nem ismernünk, hogy mennyire elhalványult előttünk ez a kérdés, mit vár tőlünk az egyház, hogy mennyire elhanyagoltuk azokat a kötelességeket, amelyekkel vele szemben viseltetni tarrtozunk. Ha ennek a szomorú valóságnak elgondolására felriad bennünk a lelkiismeret, ez annak bizonysága, hogy nincs még veszve minden, hogy amint lehetséges újjászületés az egyén életében, lehet megújhodás az egyházéban is. Minden attól függ, hogy ráeszmélünk-e arra a tudatra, hogy igenis vár tőlünk az egyház, minden attól függ, hogy nem ijedünk-e meg a felelettől, hogy igenis sokat vár tőlünk, minden attól függ, hogy ez a tudat megráz-e bennünket annyira, hogy a semmittevés, a nemtörődömség, a mulasztások ma még kellemes, de veszedelmesen kellemetlenné válható álmából felébredve, minden erőnket, minden igyekezetünket oda szenteljük, hogy megadjuk az egyháznak, ami az egyházé. Ahol nem rettennek vissza ettől a tudattól, hanem nekilátnak a munkának, hogy napról-napra végezzenek belőle valamit, ott »a sok kicsi sokra megy«, ott az egyház siralmas képe örvendetes ábrázatot ölt, ott az egyház várhat, biztosan számíthat, mert a bizonyságtevések egész sorozata zálog arra nézve, hogy »élőkövek« vannak az egyház épületében. Ma még nem várhat, ma még nagy általánosságban nem számíthat, ma még csak vár. Várja, hogy ifjak, leányok, felnőttek »mint élőkövek épüljétek fel lelki házzá«, sőt én úgy érzem, hogy ez a váradalom mindezeket a korokat megelőzi s bár megbízatásomban nincsen benne, én még hozzáteszem: gyermekek, ti tőletek is ezt várja már az egyház. E váradalom beteljesedésének a titkát nevezhet- • ném hitnek, hűségnek, buzgóságnak, szeretetnek, áldozatosságnak s még sok mindennek, de mindezeket összefoglalhatom ebben a szóban: kötelességtudás. Ezt várja az egyház minden tagjától, a kicsinyektől fel a nagyokig. Ebben benne van mindaz, ami az egyházat virágzóvá teheti. A négy évszázados múlt tengernyi megpróbáltatását kötelességtudás tette elviselhetővé, dicsőségét, diadalát is ez aratta. A jelen sivár, szomorú állapotát is a kötelesség érzetének felébredése fogja. megváltoztatni, a jövőre nézve is csak ez a biztosíték. Ha ezt a kötelességtudást nem váltaná ki a lelkűnkből maga az egyház, mint ilyen, kell, hogy kiváltsa a múlt, melynek árnyai előjönnek, * A balatonfüredi lelkészi kör balatonszöllösi értekezletén tartott előadás.
