Dunántúli Protestáns Lap, 1929 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1929-08-25 / 34. szám
Negyvenedik évfolyam. 34. szám Pápa, 1929 augusztus 25. FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. IGAZG. PÁPA, FŐFÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ- SÍ© TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK. Megnyitó beszéd. A belsősogyi református egyházmegye augusztus hó 6-án Csurgón tartott közgyűlésén elmondotta dercsikai Huszár Aladár egyházmegyei gondnok. Nagytiszteletü és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlési Midőn mai közgyűlésünk megnyitása alkalmából néhány szót kivánok Önökhöz e helyről szólani, e néhány szóban, az idő rövidségére tekintettel, mellőzöm azokat a kérdéseket, amelyek az egyház kormányzatára és beléletére vonatkoznak, mert ezeket a kérdéseket amúgy is bőven kifejtette az esperesi jelentés, csak annyit óhajtok itt megjegyezni, hogy szomorúan kell megállapítanunk, hogy a korpótlék és az adócsökkentési államsegély a békebeli százalékot még most sem érték el, de meglehet minden reményünk arra, hogy amennyiben a Mindenható megengedi az országos építő munka tovább folytatását és a konszolidáció tovább haladhat a kívánt cél felé, úgy e téren is elérhetjük jogos igényeink kielégítését. Egy másik kérdés, amelyről még megemlékezni óhajtok, mely talán az Önök türelmét már a végietekig feszítette, az internátus építés kérdése, mely célra kért államsegély még mindig nem utaltatott ki. így kénytelenek vagyunk tűrni azt a lehetetlen állapotot, hogy csak alig néhány tanulót helyezhetünk el ósdi és kicsiny internátusunkban. E téren is meg van a remény, hogy belátható időn belül elérhetjük célunkat. ígérem, hogy amennyiben Somogy vármegyének az ősszel megújítandó felsőházi képviseletében továbbra is bent leszek, úgy ez ügy érdekében továbbra is megfelelő lépéseket fogok tenni. A pénzügyminiszter úr kérésemre máris átiratot intézett a kultuszminiszter úrhoz, hogy bár a kultusztárca összköltségvetési dotációjából kénytelen volt levonásokat eszközölni, mégis távol áll tőle az a szándék, mintha az eszközölt levonások a költségvetésnek a csurgói internátusra vonatkozó részét érintenék. Azt hiszem, méltóztatnak ebből látni, hogy egy lépés a cél felé már történt. Ezek után méltóztassék megengedni, hogy a mai viszonyok között az egyházmegye beléletével közelebbről beszéljek és rámutassak azon eredményekre és kilátásokra, amelyeket, ha mindert erőnket megfeszítjük, lehetetlen, hogy el ne érjünk. Azt hiszem, Nagytiszteletü és Tekintetes Egyházmegyéi Közgyűlés, hogy mindnyájan nagy sajnálkozással látjuk Európa feldúlt helyzetét, mely puskaporos toronyhoz hasonló, s csak egy szikrára vár, hogy hatalmas detonációval temessen el egy régi világot. Érezzük a nagy elnyomöttságot, amelyben fetreng a mi 14 vármegyéből álló csonka hazánk és amelyben küzd létéért a mi egyházunk. És ha keresem az okokat, mi idézte elő ezt a borzalmas helyzetet, dacára hogy a világháború megindulása alkalmával a népek önrendelkezési jogára hivatkoztak és a békekötéseknél a nagyhatalmak mindig a szabadságjogokat hangoztatták, akkor meg kell állapítani, hogy annak oka az, amit Jeremiás próféta ir a 17. rész 5—8. versében: Átkozott az a férfi, aki emberben bizik és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szive. Mert olyanná lesz, mint a hangafa a pusztában és nem látja, hogy jó következik, hanem szárazságban lakik a sivatagban, a sovány és lakhatatlan földön. Áldott az a férfi, aki istenben bizik és akinek bizodalma az Ur. Mert olyanná lesz, mint a viz mellé ültetett fa, mely a folyó felé bocsátja gyökereit és nem fél, ha hőség következik és a levele zöld marad, és a száraz esztendőben sem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik. Én azt látom, hogy a hosszabb idő óta megindult aknamunkák eredményeként a világháború kezdetétől fogva ennek az Isten fölé helyezkedni törekvő emberi akarásnak a tanúi vagyunk. Amikor az emberi civilizáció arra a fokra emelkedett, hogy a természeti erőket a maga hatalma alá tudja hajtani, nem bizik többé az Urban, hanem csupán önmagában az emberben bizik. Ezért vagyunk átkozottak, mert átkozott ez a nemzedék, amely a maga imperialisztikus érdekeit szolgálva elhagyta az urat. Nem erre vall-e minden, ami 1914 óta történt? Az emberi önkény küldötte oda a csataterekre a magyar nemzet és Európa millióit. És mikor minket a túlerő leigázott, mikor meg kellett volna békélni embernek az emberrel és vissza kellett volna térni az Úrhoz, akkor is az imperialisztikus érdekek, az egyes nagyhatalmak kereskedelmi érdekei cimboráik megjutalmazását tették első kötelességükké. Nem tekintették az Isten által rendelt összetartozást, mely hazánkat ezer éven át fenntartotta, megfosztottak bennünket hegyeinktől, erdeinktől, bányáinktól, természeti kincseinktől, védhető határainktól. Itt vagyunk körül véve, letiporva, harcra készen álló szomszédaink között. Így kívánták ezt a nagyhatalmak és ha ezt a helyzetet nézem, ha egész Európa mai helyzetét lelki szemeim elé idézem, eszembe jut Máté evangéliuma 1 í. rész 28. verse, mikor azt mondta az Ur Jézus: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Talán még mindig nem késő, hogy vissza térjünk az Úrhoz. Meg vagyunk terhelve, meg vagyunk fáradva, oly módon, amit kibirni tovább alig lehet. Nem lehet elhallgatni, hogy Európa korrupciójának veszélyes szimptomái terjedjenek a mi csonka hazánk területén is. Mert amint az Esperes úr szomorúan mutatott rá, vannak bomlasztó törekvések e csonka hazában is, amelyet pedig újra kellene építeni, de ha a bomlasztó törekvések tovább terjednek, az építés munkája eredménytelen lesz. (
