Dunántúli Protestáns Lap, 1929 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1929-08-11 / 32. szám
Negyvenedik évfolyam. 32. szám. Pápa, 1929 augusztus 11. FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. IGAZG. PÁPA, FŐ- tifr FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ- TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. Az egyházalkotmányról szóló I. t.-cikk ismertetése és ahhoz tett javaslatok a mezőföldi lelkészegyesületben. Az új törvénytervezet 174 szakaszban foglalja össze és kodifikálja az egyházalkotmány fogalma alá eső szabályokat a mai törvény 186. §-ával szemben, tehát terjedelemre nézve lényeges különbség nincs köztük. Tartalmi tekintetben is elve a régi törvény megtartása és az újabb eseteknek, kivánalmaknak a régi törvény keretébe beillesztése az egyházi élet fejlődésének és a hazai viszonyoknak figyelembe vételével. Elvi jelentőségű változtatás kevés van benne, ezek is olyanok, amelyeket a haladó idő vetett felszínre s sok tekintetben törvényhozó intézkedés nélkül is átmentek a gyakorlatba és megvannak az egyházi életben, igazgatásban és kormányzásban, ha nem is egyetemesen, de szórványosan, pl. a tisztújítás, női választói jog stb. Legnagyobb újításnak látszik a törvénytervezetben annak külső elrendelése, sorrendje, csoportosítása, hogy az egymással szerves összefüggésben levő jogszabályok egymás mellett, egy csoportban legyenek feltalálhatok, hogy a különböző egyházi fokozatok és hatóságok, és azok tagjaira, szerveire vonatkozó törvényszakaszokért ne kelljen az egész törvénykönyvet átlapozni, hanem azok szoros szervi összefüggésüknél fogva egymásutáni sorrendben, megfelelő csoportosítással, az egyházközségektől, mint fundamentumtól kezdve a különböző fokozatokon át egész a zsinatig, mint egyházi életünk legmagasabb testületéig haladva, annál betetőzést nyerjenek. Az ekként való elrendezés minden esetre nagy előnye és értéke az I. t.-cikknek, amelyért elismerés illeti a tervezet készítőjét és a zsinatelőkészítő bizottságot. Az elvi jelentőségű újítások közül vegyük először ismertetés alá azokat, amelyek a törvénytervezetben benne vannak, megtéve azokra észrevételeinket általánosságban és azután részleteiben, végül soroljuk fel a hiányokat. 1. Újak az általános szabályok között a 9., 11. és 12. §-ok, ezek közül a 9. biblikus kodifikálása annak az elvnek, hogy a Krisztus egyházában: a kicsinyek, gyengék, együgyüek, egyszerűek, kevésbbé tanultak is felhasználhatók hasznos eszköznek, ha van bennük készség, akarat, lélek és szív az evangélium szolgálatára. A 11. és 12. §-ok nagy hiányt pótolnak az alapítványok kezelése, ellenőrzése és az egyházi egyesületek alapítása körül. Újabb időben mind nagyobb törekvés nyilvánult meg az államhatóságok és a kormány részéről alapítványaink felügyeleti jogát illetőleg annyira, hogy még azok számadásainak jóváhagyását is magának követelte az 1790: XXVI. t.-c. teljes negligálásával; hogy ha ez az intézkedés törvénnyé válhatik, ettől a zaklatástól meg leszünk kiméivé. Ugyanez az eset áll fenn az egyházi egyesületekre, nem lesznek törvényen kívüliek és így az egyház részéről jogvédelemben részülnek esetleges közigazgatási hatósági zaklatások ellen. 2. A törvénytervezet I. része szól az egyházközségekről általában, itt részben bajnak tűnik fel a nagynépességü egyházközségeknek több egyházközségre vagy parókhiális körre tagolása és azoknak külön egyházmegyévé alakulhatása. Ez a kérdés minket dunántúliakat különösebben nem érdekel, csak anynyiban, amennyiben az egyetemes egyházi érdek ezt magával hozza, mindamellett a 17. §-nak részletkérdésekre kiterjeszkedése nem való törvénykönyvbe, hanem szabályrendeletbe, itt csak a főbb elveket kell törvénybe iktatni, a részletkérdéseket szabályrendeletbe foglalni annyival inkább, mert kevés ilyen gyülekezetünk van az egészhez képest és mindegyiknek helyzete elütő egymástól. 3. Elvi jelentőségű újítás a választói jogosultságnak valamennyi nagykorú nőre kiterjesztése. Református egyházunk már régóta jogot adott a nőknek, amikor az aktiv választójogot a vegyes házas-, özvegy, elvált asszonyoknak és hallgatagon a nagykorú önálló hajadonoknak is megadta már évtizedekkel előbb. A mai, demokratizációs világban elvi szempontból következőnek, továbbhaladásnak kell tekintenünk a törvényjavaslat ezen intézkedését. Más kérdés azonban, hogy gyakorlati szempontból helyes-e s kivánatos-e és van-e valami jelentősége ezen jog kiterjesztésének. Az én véleményem szerint nincs rá semmi szükség, sőt felesleges. Ugyanis a tapasztalat azt bizonyítja, hogy az eddig jogosult nők az egyházi közgyűléseken nem szoktak részt venni még az utóbbi időkben sem, amikor az országos képviselőválasztásokon a büntetéssel való fenyegetés miatt részt kellett venniök, tehát megszokhatták ezt a tevékenységet, sőt lelkészválasztásra is úgy szokták őket erőszakolni. Még kevésbbé vesznek részt benne a férjes jiők, kivált a vallásos buzgóságukról ismeretes, családias életet élő, s egyházi terheket is zúgolódás nélkül viselő háziasszonyok. Ez is csak a feministáskodó, demagógiára törekvő, sok tekintetben dologkerülő nők számára jelentene érvényesülést az arra érdemesebbek rovására, ami nem kívánatos. De ha résztvennének is a közgyűléseken, nagyobb vagy semmi jelentősége nem lenne részvételüknek, mert hisz általában férjükkel ellenkező szavazatot úgy sem adnának, így csak számot szaporítanának, de a szavazatok arányát nem módosítanák s így felesleges; és gyakorlati szempontból pedig határozottan káros, mert a közgyűlési tagok száma majdnem megkétszereződnék, s így határozatképes gyűlést első ízben való összehívásra sohasem le
