Dunántúli Protestáns Lap, 1929 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1929-07-28 / 30. szám
Negyvenedik évíolyam. 30. szám. Pápa, 1929 julius 28. FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. IGAZG. PÁPA, FŐ- A FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ- «*© TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK. Vasárnapi iskola falun. A falu lelkét hosszú ideig nem ismertem. Most kezdem csak látni, alig egy esztendeje, hogy sok tekintetben elhanyagolt, hogy egyházához legtöbbször csak a tradíciók nyomán ragaszkodik, de érzésben már sok esetben ingadozó. Jómagam városon születtem, nevelkedtem s városban lelkipásztorkodom, éppen azért talán némileg elütőnek látszik, hogy a falusi vasárnapi iskola kérdéséhez szólok hozzá. Talán a falu jobban ismerői ellenezni fogják egyik-másik gondolatomat, de azért az estleges kifogások legfeljebb csak formai hibákat találhatnak, mert a lényeg az egyházi munkákban falun és városon egyaránt egy. Cikkem csak hozzászólás ahhoz, amit a falusi lelkipásztorok nagy része már eldöntött, amikor megállapította ,hogy a vasárnapi iskola falun nem oly szükséges, mint városon. A városi lelkipásztor, aki vezet vasárnapi iskolát, nem tudja megérteni, hogy miért nem vezetik be ezt az áldásos gyermekmunkát falun, ahol a helyzeti adottságok ideálisak, mert felekezeti iskola van, a gyermekek együtt vannak, sőt egységes szellemben nevelődnek. A falusi lelkipásztor pedig azt mondhatná, hogy miért van szükség vasárnapi iskolára falun, ahol a gyermekek a szülőkkel együtt mennek templomba délelőtt, délután s mi haszon lehet abból a túlterhelésből, amely harmadszor is igénybe akarja venni a gyermeket ugyanegy napon. Elismerem, hogy nagyon szép és nemes dolog s jólesik hallani, hogy a gyermekek mennek kétszer is templomba vasárnap, sőt minden nap reggel — sajnos, sok helyen csak ők —, de az is régi dolog már, hogy a vasárnapi istentiszteletek igehirdetése a felnőtteknek szól s ez a munka bizony csak borsószem a gyermeki lélek gyermekdedségének falán. Szent borzalommal gondolok ifjúságom gyermekistentiszteleteinek az emlékére is, mert bizony nagyon unalmas órák voltak azok s már kis gimnázista koromban is sokszor kellett büntetést szenvedni azért, mert nem figyeltünk eléggé s azt senki sem kérdezte meg soha, hogy lekötötte-e a figyelmet a felnőtteknek szánt istentisztelet? Azzal sem lehet elintézni ezt a kérdést, hogy minden egyházi beszédben szólni kell valamit a gyermekekhez, mert ez igen nehéz vigasz a gyermek számára a hosszú meg nem értés idejéért. Nem a vasárnapi iskola a megterhelés, hanem a felnőttek számára tartott istentisztelet. De hát ez igen nehéz kérdés. Ne vigyük a gyermeket templomba? Évszázadok szokásait kellene megváltoztatnunk, ha azt akarnók, hogy a vasárnapi iskolával helyettesítsük a templomot. Nem ezen a kérdésen fordul meg a dolog, hanem azon, hogy sokan azért kárhoztatják a vasárnapi iskolának a munkáját a gyermek érdekében (?), mert nincsenek tisztában azzal, hogy mi ennek a lényege. A vasárnapi iskola — bibliai iskola. Tehát én ebben nem a vasárnapot tartom fontosnak, hanem a Bibliát. Nem abból áll a vasárnapi iskola, hogy vasárnap tartsunk a gyermeknek harmadik istentiszteletet is, hanem abból, hogy szerettessük s némileg ismertessük meg a gyermekkel a Bibliát. Ez pedig történhetik bármely napon, de az a fontos, hogy egy héten egyszer történjék meg. Lehet úgyis vasárnapi iskolát tartani, hogy a délelőtti istentisztelet után ott maradnak a gyermekek a templomban s elbeszélgetjük velük azt, amit a nagyoknak mondtunk, úgy, hogy a gyermek lelke azt megkívánja. így annak is megmarad a nyoma, amit a felnőttek istentiszteletén nem figyelt meg a gyermek. De lehet úgy végezni a munkát, ha a vasárnap erre nem alkalmas, hogy a hét bármely napján, teszem szombaton — amikor a gyermek délután nem megy iskolába — bibliai iskolát tartunk. Természetesen nem adunk fel bibliai leckét és nem ismételjük a tanult hittan anyagot. A vasárnapi iskola módszeréről, munkájáról, illetve a bibliai iskoláról nem szólok többet, hiszen elég bő anyagot nyújtanak az idevágó vezérfonalak, gyermeklapok s a lelkipásztorok nevelői érzéke, tapintata. Inkább arról szeretnék még szólni, hogy miért fontos s életbevágó módon szükséges a falun is a vasárnapi iskola. Falun a lelkipásztor, vagy legalább is a legtöbb, nem foglalkozik vallástanítással. Nem foglalkozik pedig azért, mert ez a tantíók dolga. Helyes! De mi lesz akkor, ha a gyermek kikerül az iskolából s a tanítója nem foglalkozik már vele s a lelkipásztor jóformán idegen a leikétől, mert mindig hozzáférhetetlen magasságban van tőle? A lelkipásztornak kapcsolatot kell teremteni közte és a gyülekezet között. S amint a hívek és a templom között egy szent megszokás fejlődik ki, már gyermekkorban, úgy a hívek és a lelkész között az egyház iránti szeretetnek kell felébredni már gyermekkorban. Ez pedig csak a vasárnapi, bibliai iskolában fejlődhetik ki. Nem tarthatom ellenvetésnek még azt sem, hogy hiszen a konfirmációt a lelkész készíti elő, mert itt már hat esztendő eltűnt a gyermek életéből a lelkipásztor személyének közvetlen hatása nélkül. Úgy gondolom, hogy a lelkipásztor nem készen kap egy hivő sereget, hanem nevel — nem magának, vagy hivatali utódjának — az egyháznak gyülekezetét. A nevelést pedig a gyermekkorban kell elkezdenünk. Ha volnának, akik nem tartanák helyénvalónak az elmondottakat »speciális« gyülekezeti viszonyok, vagy akár »elvi« okok — melyeket nagyon szeretnék hallani — miatt, lehet, hogy saját kényelmüket munkálnák, de még sírjukban is hallani fogják az utódok
