Dunántúli Protestáns Lap, 1928 (39. évfolyam, 1-53. szám)

1928-04-08 / 15. szám

58. oldal.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

1928

vezet, amely a többi ideologikus eszmék fejlődését meghatározza.

A vallásos élet, vallásos felfogás már a középkor végétől fogva elhatározó befolyást gyakorol az ember jellemére. Mig a róm. kath. egyház, hol az egyház nyújtja kegyelmi szereivel a hívőnek az üdvösséget, passzív polgárságra neveli híveit, addig a protestánsoknál — a waldensektől Kálvinig és tőle a quákerekig — az egyetemes papság elve uralkodik, ahol a papi hivatal csak a gyülekezet megbízása a munkamegosztás végett, nem pedig szentség, ahol minden hivő a szentirás önálló tanulmányozására, üdvösségének önálló munkálására utasíttatván, önálló gondolkozásra, meggyőződésre tesz szert, a rája nehezedő felelősség súlya alatt megszokja, hogy csak a saját erejére támaszkodjék, uralkcfdó lesz nála az önelhatározás szelleme. Ehhez járul a kálvinistáknál elvileg a praedestináció tana, mely minden egyes hívőt minden ereje végső megfeszítésére, annak cselekedetei által való kimutatására ösztönöz, hogy ő a kiválasztottak, az Isten dicsőségét szolgálók és gyarapítók közé tartozik, — egyházjogilag pedig a gyülekezeti önkormányzat, melynél fogva minden egyes gyülekezet egy-egy kis egyenjogú és önmagát kormányzó köztársaság-számba ment, mely maga választja lelkészét és egyháztanácsa minden tagját, mely aztán az egyházközség ügyeit vezeti és a lelkészt ellenőrzi. Egészen természetes, hogy a kálvinizmus tanítása nemcsak a gazdasági, hanem a politikai életben is erős aktivitást szült, az eddigi félénk tartózkodás helyére a haladás vágyát, a vállalkozásokra való merészkedést helyezte,

— s egész természetszerűen irányította a ref. nemzetek figyelmét politikai téren is az alkotmányos és képviseleti rendszerre, az önkormányzatra, (self-government), amelyet egyházi életükben megvalósítottak. Nem önként következett-e,'' hogy azok a különböző országbeli kálvinisták, kik egyházi téren az önkormányzatot gyakorolták, a politikai zsarnokoknak sem voltak hajlandók könnyen fejet hajtani? s a vallás szabad gyakorlata, a vallásszabadság mellett a politikai szabadságot is követelték és kivívni törekedtek?

Az önkormányzatot nem Kálvin és a kálvinizmus találta ki. Már az ókorban, Görögország köztársaságai és Róma patríciusai ismerték és gyakorolták azt; hasonlókép ismerték és gyakorolták a középkor és renaissance olasz köztársasági és flamand városai. De a XV. században kialakulnak a nagy nemzetek s a rend és központosítás szükséglete mindenütt előmozdítja a fejedelmi abszolutizmus megizmosodását, — úgy, hogy midőn Luther feltámad Róma ellen, az Isten kegyelméből való monarchia az egész Nyugaton csaknem minden korlátot levert és a népszabadság minden biztosítékát eltiporta. Luther, tudjuk, a fejedelmekre támaszkodik és a lutherizmus (Németország, Dánia, Svéd- és Norvégország) mindenütt a fejedelmekkel kezetfogva — azok hatalmát nem érintve, sőt erősítve

— hajtja végre a reformációt, s ugyanez áll az anglikán protestantizmusról.

S ekkor megjelen Kálvin, mikor az önkormányzat már kiveszőben van Európában és csak néhány szegényes, a világtól féreeső svájci kantonban talál menedékre; megjelen és felszabadítja az egyházat az állam uralma alól és megalapítja egyházalkotmányában az egyes gyülekezetek teljes önkormányzatát.

Kálvin politikai téren is, ha nem is szilárd következetességgel, a népjogok hirdetője. Kiindulási pontja az Ur föltétien szuverénitásáról szóló tanítása, akitől minden földi hatalom és tekintély ered. Szuverén

egyedül a hatalmas Isten, aki bármely rendű és rangú teremtményt, akár a fejedelmi palotában, akár koldustanyán született is, önmagához hasonlítva, semmibe se tekint. Egyik teremtménynek hatalma a másik fölött csak úgy keletkezik, ha Isten ezt a hatalmat megadja, hogy azt a maga dicsőségére használhassa, — vagyis ő szabadon rendelkezik ezzel, s annak adja a hatalmat, akinek akarja: egyszer a királyoknak és fejedelmeknek, máskor a nemesi rendnek és a patrícius polgároknak, sőt megtörténik az is, hogy az egész népnek. Ha egyedül az Ur szuverén s a király is csak tőle függő teremtmény, akkor a fejedelmi személyek istenítése az ő nevének dicsőségét rabolja meg. De miként a fejedelem, úgy az állam is csak teremtmény, amely neki köszöni életét és amely neki alá van vetve. A teremtmény imádása a kálvinisták előtt a legsúlyosabb bűn. Kálvin az Institatio religionis christianaeban az alkotmányos ellenállás törvényszerűségét hirdette az olyan fejedelem zsarnokságával szemben, aki elárulta népének jogait. Szent-Bertalan-éj után pedig tanítványai: Béza és Hotman, még továbbmenve mesterüknél, a nép szuverénitásának elvét tanították: »A fejedelem van a népért, nem pedig a nép a fejedelemért!« Kálvin ezen elvének megfelelőleg az állami élet számára önálló rendszert teremtett, amit monarchikus alakjában is változatlanul meg lehet republikánus jellegéről ismerni. Erre vonatkozó nyilatkozata így hangzik: »Kijelentem, hogy a köztársasági kormányforma, legyen az bár tisztára arisztokratikus jellegű, vagy legyen az arisztokratikus és demokratikus elemek vegyüléke, nekem felettébb tetszik«. »Az ember bűnös természete az oka annak, hogy biztosabb és jobb egyidejűleg többet állítani a kormányrúd mellé, hogy egyik a másikat visszatartsa ott, ahol a bűnös uralomvágy önkénnyé fajulna.«

Hogy a kálvinizmus mindenütt, ahol gyökeret vert, a szabadságot, türelmet, jogegyenlőséget, a népfelség elvét oltotta az emberek szivébe, mindezekről nagyszámú azon korbeli irat tanúskodik, de kivált ti. Languet hires röpirata: »Junii Brutae celtae Vindiciae contra tyrannos, de principe in populum, populique in principum, legitima potestate« (1579.) és a »De Eautorité du prince et de la liberté des peuples« c. párbeszéd.

S mig maga Kálvin olykor habozik s az alattvalóknak az engedelmességet ajánlja, követői: a különböző országok kálvinistái, az állami élet terén is levonják a teljes konzekvenciákat. A francia hugenották szembeszállnak a királyi abszolutizmussal és helyi önkormányzatot, decentralizáció, szövetséges államaikat megvalósítására törekednek, mely tiszteletben tartja a községi és tartományi önkormányzatot. — Németalföld kálvinistái, a Hallgatag Vilmostól és Marnix de St.-Aldegond-tól (a Kálvin és Béza egykori genfi tanítványaitól) vezettett koldusok (geux) még tovább mennek: az 1581-iki hires nyilatkozat, amelyben Németalföld rendjei kimondják a II. Fiilöp spanyol királytól való elszakadásukat, a népfölség elvét állapítja meg. Hogy a királyt meg lehessen fosztani trónjától, okvetlenül ez elvre kellett hivatkozni: »Az alattvalókat Isten nem a fejedelem kedvéért teremtette, hogy az ő tetszésszerinti parancsainak engedelmeskedjenek, hanem inkább a fejedelmet teremtette az alattvalók kedvéért, kik nélkül nem lehetne uralkodó, — és arra rendelte, hogy jog- és észszerűen kormányozzon«. A .nyilatkozat még azt is hozzáteszi, hogy a lakosok a királyi zsarnokságától meg akarván szabadulni, kénytelenek voltak felmondani az engedelmes