Dunántúli Protestáns Lap, 1928 (39. évfolyam, 1-53. szám)
1928-04-08 / 15. szám
Harminckilencedik évfolyam. 15. szám. Pápa, 1928 április 8. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE —........................................................ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. -...................................—............... FELELŐS SZERKESZTŐ: PONQRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR FÁRA, FŐ- « FŐMŰNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL SKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ- ®ÍS IGAZGATÓ PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. H U S V é t. I. Kor. 15. A test feltámadásának a tagadása, ami maga után vonja Krisztus feltámadásának a tagadását is, a legkétségbeejtőbb reménytelenségbe taszít bennünket. Ha Krisztus nem támadott volna fel, akkor minden prédikáció nélkülözi az igazi tartalmat, akkor minden hit merő tévelygés s az egész élet céltalan. Akkor nincs megigazulás, nincs bűnök bocsánata, nincs semmisemmi más, csupán a kárhozat, az örökké élő lélek kárhozata. Kárhozatra jutnak azok is, akik a Krisztusban aludtak el; akkor azok a hívek, akik ebben az életben reménykednek a Krisztusban — anélkül, hogy reménységük valaha is teljesedést venne —, a legnyomorultabbak minden emberek között! Ilyen feneketlen mélységbe zuhanunk, ha úgy gondolkozunk, mint Pál apostol korában némelyek Korinthusban s mint korunknak hitetlenei is gondolkoznak, hogy t. i. nincsen a halottaknak feltámadása. Ámde az Úr, a mi Istenünk, elűzi e mindent beborító vészterhes felleget a mi lelkűnknek egéről, világosságot gyújt a mi szivünkben s ajkunkon mint ünnepi szent diadalének zendül az apostol bizonyságtétele: „Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjük Ion azoknak, akik elaludtak!“ S e bizonyságtétel szavainak zendülésére az eddig hiábavalónak gondolt prédikáció és hiábavalónak tartott hit megtelik örökkévaló tartalommal: nemcsak ebben az életben reménykedünk, van halottak feltámadása, mert Krisztus is feltámadt a halottak közül! És Krisztus a halálból feltámadva zsengéjük lön azoknak, akik elaludtak! Vájjon elképzelhető-e a termés zsengéje az utána következő aratás nélkül ? És Krisztusnak a halálból lett testi feltámadása elképzelhető-e anélkül, hogy utána majdan ne következne a Krisztus tagjainak testi feltámadása is? Krisztus a zsenge! Az első a termésből! Biztosíték ez a mi számunkra, hogy eljön az aratás ideje, amidőn azok is, akik a Krisztusban elaludtak, fel fognak támadni! „Miután ugyanis ember által van a halál, szintén ember által van a halottak feltámadása is“ Arról az emberről beszél itt az apostol, aki a paradicsomban vétkezett s aki ezáltal a halált szerezte meg mindazok számára, kik tőle eredtek. Ádám is zsenge volt. A halál számára. S utána jött is aratás: a halál aratása: a bűn, a lélek kárhozata s maga a halál! Ádám után ez volt az emberiség útja. Egyik házba a másik után kopogtat ez a mi rettenetes örökségünk, az Ádámtól ránk maradt halál, — mindannyian halandókká lettünk. S már születésünkkel magunkban hozzuk erre a világra a bűnt, a kárhozatot, a halált. Betegség, gyengeség, fáradság és kétségbeesés kisérnek minden lépésünkben. Igen, meghalunk mind-mind Ádámban. — Ember által van a halál! Ám ember által van a halottak feltámadása is! Igen, Isten végzése szerint az ő örökkévaló Fia mint ember eljött erre a világra, a bűnt eltörölni, örök irgalmasságot hozni, a halált meggyőzni! Meghalt érettünk Ő, a bűn nélkül való, aki bár örökségül kapta Ádámtól a testet épen úgy, akárcsak mi, aki hasonlatos volt hozzánk mindenekben, aki megkisértetett épen úgy, mint mi, de aki letörte, súlyos harcok után, testében a bűnre való hajlandóságot, aki a kisértések kisértései közt is megállt szilárdan s az Ádám örökségét, a bűnre hajló testet, tisztán, salaktól mentesen megőrizte, megtisztította, olyanná tette, mint Ádámban kellett volna maradnia, s aki mégis meghalt épen úgy, mint azok, akiknek számára az Ádám vétkes halála volt a zsenge. S épen ez által a látszólagos igazságtalanság által szerezte meg az elégtételt az Isten megsértett igazsága számára. Az által, hogy az emberiség sok bűnéért, miket a testben elkövetett, meghalt egy ártatlan, bűn nélkül való test! S ezzel az ártatlan, engedelmes halállal kiengesztelte az Istent! „Annak okáért felmagasztalta őt az Isten, s adott neki olyan nevet, amely minden név felett való!“ Nem engedte, nem engedhette, hogy az ő szentjének teste rothadást lásson. A halál a kereszten olyan áldozatot kapott, amelyikhez nem volt Joga. Nem tartozott az Ádám vetésének terméséhez! És épen azért nem is maradt a halálban! Feltámadott a halálból! És zsengéjük lön azoknak, akik elaludtak! Akik Őbenne éltek s Ö- benne aludtak el! S akik majdan ennek az aratásnak lesznek a termései. Akik kijönnek majd a feltámadásra. „Első zsenge Krisztus, azután akik Krisztuséi, az Ö eljövetelekor!“ „Nagy hirtelenséggel az utolsó trombitaszóra . . . a halottak feltámadnak a romolhatatlanságban!“ „Azért szerelmes atyánkfiái erősen álljatok, mozdíthat at lanul munkálkodván az Úrnak dolgában, mindenkor tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban!“ Dr. Tóth Endre. A kálvinizmus, mint a modern szabadságok forrása. A kálvinizmus, tehát egy ideologikus tényező, nemcsak a gazdasági életre, a tőkegezdaság kialakulására gyakorolt hathatós befolyást, hanem a politikai eszmék és intézmények kialakulásánál, sőt a népjellem átalakulásánál is jelentős szerepet játszott, — eleven cáfolatául az ökonomikus történelmi felfogásnak, amely azt tanítja, hogy a gazdasági viszonyok, a termelési eszközök adják az alapépítményt s ezen emelkedik a fölépítmény, elsősorban a jogi és állami szer-
