Dunántúli Protestáns Lap, 1928 (39. évfolyam, 1-53. szám)
1928-11-25 / 48. szám
Harminckilencedik évfolyam. 48. szám. Pápa, 1928 november 25. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ................................................................. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ........................................................• FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁRA, FCFÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE : TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. »Eá IGAZGATÓ PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Bunyan János. E hó 30-án lesz háromszáz esztendeje, hogy Bunyan Jánost megkeresztelték és ez alkalomból világszerte megemlékeznek a nagy álomlátóról A londoni Times azt irta, hogy Bunyan irta a Bibliához a legjobb pótlékot. A Bibliának nincs szüksége pótlékra, kiegészítésre, de Bunyan nem is lép fel ilyen igényekkel. Ő sokkal alázatosabb volt, Bunyan nagy iró volt. Nyomtatásban megjelent 60 munkája közül a Zarándok útja, a Szent háború és a Bövölködö kegyelem cimüek a vallásos irodalom klaszszikusai közé tartoznak és olvasó közönségük folyton nő. A legelterjedtebb a Zarándok útja, de ez nem azt jelenti, hogy a másik kettő kisebb értékű. A Zarándok útjáról mondta Johnson, a hires angol kritikus — ez arról volt nevezetes többek között, hogy a könyveket nem igen tudta végigolvasni —, hogy három könyv van, amit végig lehet olvasni és a végén azt óhajtja az ember, vajha hosszabbak lettek volna, ez a három könyv Don Quiote, a Zarándok útja és Robinson Crusoe. Az irodalmi szempontból ítélő szakember észrevette a Zarándok útja halhatatlan értékét. Ma is megragad ifjút és aggastyánt patinás egyszerűségével, erőteljes nyelvezetével és jellemei lélektani igazságával. A másik két munkát kevesebben ismerik. Ezekre nézve még ezután jön el a népszerűség, de el fog jönni. Azért azonban, hogy Bunyan nagy iró, mi nem ünnepelnénk ma emlékét. Ránk nézve abban áll fontossága, hogy nagy keresztyén volt. Mélységes lelki küzdelmeken keresztül jutott el Isten kegyelme boldogító megtapasztalásához és ettől kezdve minden képességét Isten céljainak szolgálatába állította. Példája ékesszóló bizonyság, hogy minő rejtett kincseket hoz napfényre az evangélium. Bunyanból, a tanulatlan, csak írni, olvasni tudó üstfoltozóból sohsem lett volna messze korszakokba bevilágító iró, ha meg nem ismeri az evangéliumot. Amint valószínű, hogy Pál is megmaradt volna Palesztina szűk határai között, ha Krisztus meg nem nyitja szemét új, addig nem sejtett, óriási lehetőségek, egy egészen új világ meglátására és képessé nem teszi annak élésére. Bunyannak, mint keresztyénnek a nagysága abban áll, hogy a Jézusban nyert üdvösségről való megbizonyosodás után sohsem nézett hátra, hanem mindig előre. Istenéért kész volt szenvedni is. Amikor felszólították, hogy hagyja félbe igehirdetését és akkor három hónap múlva kiengedik, kijelentette, hogy ha ma kiengedik, holnap már prédikálni fog. Nem bánja, ha a börtönben moha fog nőni a szemöldökén, de Urát meg nem tagadhatja. A puritánok erős emberek voltak és Bunyan a legerősebbek közé tartozott. Hatása, mint minden igazi nagyságé, az idők múlásával csak nagyobbodik. 1925-ben Gandhi, a hindu reformátor Bunyan könyvét tankönyvül használtatta diákjaival. Művei új kiadásokban, fordításokban, sokszor igen furcsa átdolgozásokban jelennek meg évről-évre, így tölti be Bunyan azt a hivatást halála után, ami életében, mint mindent betöltő szenvedély uralkodott rajta: rábeszélni az embereket, hogy jöjjenek Istenhez. Pongrácz József. Az új Ágendás könyv és a liturgiái kérdés. Irta és a dunántúli református egyházkerület lelkészértekezletén felolvasta: Medgyasszay Vince esperes. Legyen szabad e helyütt minden lelkésztestvéremnek különös figyelmébe ajánlanom az Agenda 60—61 oldalain leirt általános utasításokat. A szimbolikus istentiszteletek közül a konfirmáció rendje helyes. Az áttérők rendszerint éppen így konfirmálandók, de a gyakorlatban akárhányszor megtörténik, hogy azok is, kikből pedig igen jó református egyháztag remélhető, vonakodnak a nyilvános konfirmációtól, felvételtől, nem akarnak „látványosságul“ szolgálni. Ezek konfirmációja úgy hiszem, hogy minden nehézség nélkül véghez mellet akár a saját lakásukon, akár a lelkészi hivatalban két tanú előtt. A konfirmáció és átvétel ez esetben a legközelebbi istentisztelet alkalmával a szószékről kihirdetendő. A házasságkötés megáldásának, a temetésnek rendjéhez semmi mondanivalóm nincs. Különösebben hangsúlyoznom kell mégis az Ágendával, hogy pap nélkül való temetést sem én, sem az én gyülekezetem nem ismerünk már régóta. Ha az egyháztagot csak a lelkész veheti fel a gyülekezetbe, a látható gyülekezetből a halál által való eltávozásánál is ott kell lenni a lelkésznek. A sirüreg melletti liturgiát is végezze a lelkész, imádsággal, hiszekeggyel, bibliaolvasással, de ahol eddig szokásban volt, ezután is megköszönheti még pár szóval a gyászolók nevében a végtisztességtevők részvétét, az elhantolók fáradságát. Ez nem „lényeges“ vonás, a helyi szokástól függ. Mint nagyon is „lényegesről“ kell megemlékeznem a temetés utáni gyászistentiszteletekről rendkívüli esetekben, vagy „alkalmi gyászistentiszteletekről“, melyeket én sem indokolni, sem bevenni nem tudok. Lehet egy ember a gyülekezetre, vagy az egész egyházra nézve történeti jelentőségű; az érdemnek is meg kell adni az elismerést: de hát ezt megadhatjuk és meg is adjuk a temetés alkalmával. Egy halott felett egy gyászbeszéd untig elég, csak az legyen megfelelő. Ravasz püspök gyászbeszéde Darányi Ignác felett, vagy Baksay Sándoré Szilágyi Dezső felett a szószoros értelmében, kizárnak, feleslegessé tesznek minden utólagos gyászistentiszteletet, a Helvét Hitvallás szerint is, Kálvin szerint is, Pál apostol szerint is, meg a református jó Ízlés szerint is. Semmi sem jellemzi jobban az ilyen szertartást, minthogy még a mieink is „ requiem “-nek nevezik, néha komolyan, többször gúnyosan. A mi egyházunk nagyjai, vezető emberei csaknem lehetetlen, hogy kimaradjanak az egyházkormányzatból, tanácstermeinkből: itt tartsunk
